"Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát és
vegye fel az ő keresztjét" (Mt 16,24).
Az egyéniség beburkolja a személyes életet. Az egyéniség
csupa könyöklés: elválaszt és elszigetel. A gyermek életére jellemző és ott
helyén is van, de ha összetévesztjük az egyéniséget a személyiséggel, akkor
mindig elszigeteltek maradunk.
Az egyéniség: az Isten teremtette magház a személyiség
védelmére. El kell törnie, hogy a személyiség előjöhessen belőle és Istennel
közösségre juthasson. Az egyéniség csak utánzata a személyiségnek éppúgy, mint
ahogy a testi vágy meghamisítása a szeretetnek.
Isten a magáénak szánta az emberi természetet, az egyéniség
pedig a sajátjává alázza le azt.
Az egyéniség jellemző vonása a függetlenség és az önmaga
igenlése. Az egyéniség állandó önérvényesítése minden másnál jobban akadályozza
szellemi életünket. Azért mondod: "Nem tudok hinni", mert utadban áll
az egyéniséged.! Az egyéniség soha sem tud hinni, a személyiség sem tudja hitre
segíteni.
Figyeld meg magadat, amikor Isten Szelleme munkálkodik
benned. Odataszít egyéniséged szélső peremére s itt vagy kimondod: "Nem akarom",
vagy alárendeled magad a Szent Szellemnek, és megtöröd egyéniséged magházát,
hogy előtörhessen belőle személyiséged. A Szent Szellem mindig erre szorít
téged (Mt 5,23-24): Az a makacs valami, ami benned nem tud kibékülni
testvéreddel: az egyéniséged!
Isten eggyé akar tenni téged önmagával, de nem teheti ezt
meg addig, amíg nem vagy kész odaadni neki a magadhoz való jogodat.
"...tagadja meg magát...", azt a jogát, hogy önálló, független
legyen: csak akkor van lehetősége a valódi, az isteni életnek a kibontakozásra.
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c.
könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.