2012. október 28.

Dicsőséges átváltozás


"Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre."
2Korintus 3:18.

Unokahúgom nagyon kedvelte Lady Diana-t. Minden információt összegyűjtött róla. Ha bárhol járt a világon Diana, és utána újságcikk és fotó jelent meg róla, kivágta az újságcikket és a fotót és egy albumba ragasztotta. A végén már többkötetes album sorakozott a könyvespolcon Lady Di-ről. Unokahúgom hasonló frizurát készíttetett magának, szerette az öltözködési stílusát is, észrevétlenül átvette szokásait. Figyelte őt, és lassan még a mozdulatai is hasonlókká váltak.

És egy másik történet. Kórházban dolgoztam, laborban. Az egyik főorvos behozta egy alkalommal a szüleit – vérvételre. Bár a férfi magas volt, a felesége meg alacsony, de megdöbbentő volt látni arcvonásaik, mozdulataik hasonlóságát. Miután elmentek, elbeszélgettünk a főorvossal. Elmondta, hogy közel 50 éve házasok, és ő csak arra tud emlékezni, hogy szülei mennyire figyelték egymást, és mindegyikük a másik javát kereste. A szeretet-kapcsolat harmóniája volt rájuk a legjellemzőbb.

Te is így lehetsz. Miközben szemléled Jézust, észrevétlenül átalakulsz, átváltozol az Ő képére. Kezded visszatükrözni szeretetét, megbocsátását, kedvességét. Ehhez azonban szoros kapcsolatra van szükséged – Vele. Figyeld Őt! Gyűjts össze Róla minden információt! Kérdezd meg Tőle, most mit tenne? És hamarosan úgy fogsz szeretni, megbocsátani, együtt érezni, olyan barátságos és előzékeny leszel, mint Ő. Ugye, Te is szeretnéd? Mert én igen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.