„Ki is volna a mi reménységünk vagy örömünk, koronánk és
dicsőségünk, ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt az ő
eljövetelekor? Bizony, ti vagytok a mi
dicsőségünk és örömünk.”
1Thessz 2,19-20
Csendes, keveset beszélő asszonynak ismertem meg. Nyugodtan,
csendesen figyelt az imaórákon és az istentiszteleteken, amikor el tudott
jönni. A férje nem mindig engedte. Aztán az egyik evangélizáción, amelyikre
mindketten eljöttek, döntött, hogy szeretne megkeresztelkedni. A párja azonban
makacs volt, hiába járta végig a tanítást, végül nem engedte. Évek teltek el,
és ő imádkozott. Én a körzetből is elkerültem már, amikor a hírt hallottam,
hogy tagja lett a közösségnek és a férje is megváltozott.
Egy idős, sokat szolgáló testvérnő gyümölcsei voltak.
Tisztességes, megbecsült emberek a városban, dolgosak, akikre mindenki
felnézett. Mindenki szerette volna a gyülekezetben, hogy a közösség tagjai
legyenek, de ők vártak, a férj és a feleség is. Fiaik még a világban voltak,
vonzotta őket a nagybetűs élet, a szórakozás. A testvérek vártak és imádkoztak.
Ők is vártak és imádkoztak. Ha rákérdeztem: „Nélkülük nem, a család… Majd
együtt.” - volt a válasz. Aztán eljött annak is az ideje. Az imaház
megtelt örömmel. Medencét hozattunk távolról, mert azt akarták, hogy a
szertartás is otthon legyen. Aznap az egész család fehérbe öltözött.
Úgy lépett be a kapun, mint aki már kész volt. Amikor a
hitelvekre tanítottam, idős kora ellenére is igazi, szorgalmas diák volt, pedig
csak ismételnie kellet mindazt, amit gyerekkorában már egyszer megtanult. Maga
volt a tisztelet, az udvariasság. Mindenkivel illedelmesen, csendes szeretettel
beszélt. Felhagyott az aktív politikával, felesége templomából is elköszönt.
Mindenki sajnálta, mégis megértették, hazatér. Elmúlt már hatvan, sőt a
hetvenhez közelített, amikor szövetségre lépett az Úrral. Meghalt szülei,
lelkipásztor testvére és annak családja állandó imádsága volt, ami akkor
meghallgatásra talált.
Mennyi erő, mennyi reménység és hit, mennyi imádság kellett
mindehhez minden nap, ami ezeknek az embereknek az életében végül valóra vált!
Hányszor lett próbára téve kitartásuk, mire végül beköszöntött az öröm!
Példájuk legyen követendő a számunkra, hogy érdemes!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.