2012. október 27.

Ige: Az Evangélium


„Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangélium [örömhír; jó hír], melyet én hirdettem, nem ember szerint való; [nem embertől származik]

Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése [kinyilatkoztatása] által. [a Krisztus Jézus leleplezésén át jutottam hozzá]” (Gal. 1,11-12)

És én: „Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és - ugyancsak az Írások szerint - feltámadt a harmadik napon” (1Kor. 15,3-4)

Az apostol megvallása, a minden korban élő hívőknek példaként: „Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek…” (1Kor. 11,23)

Mert: „Nekünk ...az Isten kijelentette az ő Szelleme által: mert a Szellem mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is” (1 Kor. 2,10)

És az apostol így vall önmagáról: „Ezért vagyok én, Pál, a Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért. Ha ugyan hallottátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nékem adott a ti érdeketekben. Hogy tudniillik kijelentés útján ismertette meg velem a titkot, a szerint, amint az elébb megírám röviden, Melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem a Krisztus titka felől; Amely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Szellem által” (Eféz. 3,1-5)
    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.