"Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették
indulataival és kívánságaival együtt" (Gal 5,24).
A természeti élet nem bűnös. A bűnt kell megtagadnunk, hogy
semmilyen formában ne legyen közünk a bűnhöz. A bűn a pokolhoz és az ördöghöz
tartozik, én pedig, mint Isten gyermeke, a mennyé és Istené vagyok. Ebben az
Igében nem a bűnnel való szakításról van szó, hanem a magamhoz való jogom,
függetlenségem és önmagam igenlésének a feladásáról - ezen a fronton kell
megvívnunk a harcot. Olyan dolgok ezek, amelyek a természeti oldalról nézve
helyesek, nemesek és jók, de ezek tartanak vissza a legjobbtól, ami Istentől
való.
Lelkünket a létező leghevesebb csatába az sodorja, amikor
felismerjük: természetes erényeink ellenkeznek azzal, hogy átadjuk magunkat
Istennek. Csak igen kevesen harcolnak a szennyes, a rossz, a gonosz ellen, a
legtöbben a jó ellen harcolunk. A jó gyűlöli a legjobbat és minél magasabbra
jutsz a természeti erények létrafokain, annál hevesebb az ellenkezésed Jézus
Krisztus ellen. "Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették..." -
kiszolgáltattunk neki minden természeti elemet, igazán mindent, nemcsak
egynéhányat. Jézus mondja: "Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg
magát" (Mt 16,24), azaz tagadja meg az önmagához való jogát, ezt pedig nem
teheti meg addig, amíg meg nem látja, kicsoda Jézus Krisztus. Vigyázz, ne
vonakodj elmenni saját függetlenséged temetésére.
A természeti élet nem szellemi, azzá csak odaáldozás által
lehet. Amíg határozottan fel nem áldozzuk a természetit, addig a
természetfeletti sohasem válhat bennünk természetessé. Itt nincsenek kitaposott
utak, saját magunknak kell rátalálnunk. Ez nem imádság kérdése, hanem ezt végre
kell hajtani.
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c.
könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.