2012. október 10.

Ige: Isten kiválasztásának elve:


„Figyeljetek csak ide, szeretett testvéreim: vajon nem Isten választotta-e ki azokat, akik a világ szemében szegények, hogy hitben gazdagok legyenek, és örököljék azt az országot, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért” (Jak. 2,5)

Hogy mit jelent a „szegény” szó az Ige szerint: „Boldogok a szellemben szegények: mert övék a mennyeknek országa” (Mát. 5,3)

Isten kiválasztásának oka, ahogy azt az előképben kijelenti: „Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi nép közt a legnagyobbak volnátok, hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép közt, hanem azért, mert szeret benneteket az Úr, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Ezért hozott ki benneteket az Úr erős kézzel, és ezért váltott ki a szolgaság házából, Egyiptom királyának, a fáraónak kezéből” (5Móz. 7,7-8)

 „Ímé az Úréi, a te Istenedéi az egek, és az egeknek egei, a föld, és minden, ami rajta van! De egyedül a ti atyáitokat kedvelte az Úr, hogy szeresse őket, és az ő magvukat: titeket választott ki őutánuk minden nép közül, amint e mai napon is látszik” (5 Móz. 10,14-15)

Kijelentés arról, hogy kiknek az atyáiról beszél az Ige: „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus. Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,16.29)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.