Carl Eichhorn: Az ember csodálatos volta

Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. (Zsoltár 139, 14)

A zsoltáríró magasztalja Istent, hogy olyan csodálatos teremtményt alkotott, mint az ember. így azután az sem vak véletlen, ha egy ember születik a világra. Isten könyveibe még a nap is bele van írva, amikor formáltattunk (Zsolt 139, 16). Isten szeme minden egyes embert már jóelõre lát és felmér. Milyen vigasztalás ez például házasságon kívül vagy más szomorú körülmények között született embereknek. Hitre jutva hányan nyugtalankodnak közülük, vajon egyáltalán Isten akarata szerint való-e a létük. Lehetnek születési körülmények, melyek Isten akaratával ellentétesek, de az, hogy valaki egyáltalán a világra jött, nem Isten akaratán kívül történt. Hiszen õ nemcsak a csillagokat ismeri nevükrõl, hanem minden egyes ember létét is megszabja. Õ ad lelket neki, így különböztetve meg õt az állatoktól.

Az embert nemcsak sajátos belsõ élete teszi istenképûvé, hanem már tisztán testileg is csodálatos, Istentõl kapott vonásokat hordoz. Egyenes testtartása arra utal, hogy nem csupán lefelé, hanem felfelé is tud tekinteni. Szabad homloka mögött gondolkodási készsége rejlik. Az Ige szerint a homlok gyakran az ember jellemét fejezi ki. Így beszél például parázna homlokról (Jel 3, 3), de olyanról is, amelyre Isten pecsétie kerül. Egyszer majd az õ neve ragyog a homlokokon (Jel 7, 3; 22, 4). Csodálatos isteni ajándék a két kezünk. Tudunk velük mûködni, alkotni, dolgozni, Isten hasonlatosságában: Az ember az egész teremtett világ záróköve. Mint valami gyújtópontba, futnak össze benne Isten hatalmának és teremtõi bölcsességének sugarai.

Az embernek viszont Istentõl kapott tagjait eszközként kell az õ szolgálatára és dicsõségére használnia, egész testét mint áldozatot neki ajánlva. Az ótestamentumi fõpapok homlokán aranytábla volt, ezzel a felirattal: "Az Úrnak szenteltetett!" Ez a mi rendeltetésünk is. De mennyire visszaélünk tagjainkkal, a bûn szolgálatába állítva azokat! Mennyit vétkezünk kezeinkkel, testünkkel, mások testével! Ha Isten mindezért lesújtana ránk, megérdemelnénk.

Micsoda nagy dolog, hogy Jézus nemcsak lelkünket, hanem testünket is megváltotta vére árán. Tehát nemcsak szívünknek és lelkiismeretünknek, hanem testünknek is meg kell szenteltetnie. Istennek az az akarata, hogy testünk is õt dicsérje és magasztalja.

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből

http://www.keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn?ho=1&nap=4