“Életünk napjai közül egyik sem annyira kárba veszett, mint az, amelyen nem nevettünk.” Nem is olyan régen olvastam ezt. Néhány napja repülőgépen ültünk, s közel hozzánk egy nagymama és egy anyuka ült egy down-szindrómás kicsi fiúval. Az aranyhajú, édes kis csöppség, felállt az ülésében és valami elképesztő kitartással minden közelben lévő vagy éppen arra járó utast szemügyre vett és a világ legsz
ebb mosolyával addig „fikszírozta” őket, amíg vissza nem mosolyogtak. Nem ment mindenkinek könnyen. Volt, aki először lehajtotta a fejét, mintha nem is látná a kicsit, volt aki zavarban volt, de egy idő után ember nem maradt mosoly nélkül. Egyszerűen ellenállhatatlanul, kitartóan dolgozott az öröm projekten. A kicsi, földre szállt angyal láthatóan nagy-nagy feladattal érkezett ebbe az általában mosoly nélküli világba. Ott, néhány percre egyértelműen ragyogást hozott a fedélzetre. Mondják, hogy mindig az az erősebb, aki nem tombol, hanem mosolyog. S azt is, hogy a mosoly, amit a világnak adsz visszajön hozzád. Ez a kicsi fiú nagy tanítást adott, csak úgy, egyszerűen. Pusztán a létével, gondolkodás és megfontolás nélkül, tette a dolgát. Beragyogta a napot, felszabadította a szíveket. Megváltoztatta a világ arcát. Ezt a kislányt, aki a képen van, Indiában fotóztam. Koldult, ott állt a buszunk mellett és ezzel a mosollyal bocsátott minket utunkra, miután rájött , hogy nem fog kinyílni az ajtó és nem fog senkitől pénzt kapni. Ott, abban a pillanatban megváltoztatta a világ arcát. Ma arra biztatlak, egy pillanatra tedd azt Te is. Tégy valamit, ami egy csöpp fényt hozzátesz a nagy egészhez. Megéri.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.