„ Ezek pedig kitartóan részt vettek az … imádkozásban…”(ApCsel
2:42)
Minél jobban imádkozok – a jobban szó itt most mennyiségi és
minőségi jelző is akar lenni – annál közelebb kerülök Istenhez. Az imádság
alapvetően tehát szárnyakat ad és segít az én Uramhoz való felemelkedésben.
Amikor tehát azt mondom, hogy szárnyalok, akkor nem feltétlenül – sőt,
egyáltalán nem – a körülmények alakulását minősítem, hanem azt, hogy mennyire
közel vagyok Istenhez.
Ez az ősgyülekezet
nagyon közel volt Istenhez. Az a Pünkösd utáni állapot, imaközösség tette őket
élő kövekké, melyből kinőtte magát az egyház. És egyházról csak ott, és akkor
lehet beszélni, ahol erre a kapcsolatfelvételre tesznek fel mindent annak
tagjai, azaz legfontosabb kötelességüknek, mi több létfontosságú
kötelességüknek éppen, hogy az imádságot tarják. (Lovász Krisztián)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.