„Mit gondoltok [mi a véleményetek]? Ha valamely embernek száz juha van, és egy azok
közül eltévelyedik [mert eltéved;
elkóborol, elcsatangol, mert eltévelyítették,
félrevezették, eltérítették, becsapták]: vajon a kilencvenkilencet nem
hagyja-e ott [a hegyekben], és a
hegyekre menvén, nem keresi-e azt, amelyik eltévelyedett [elveszett; eltévedtet]?
És ha történetesen megtalálja
azt, bizony mondom néktek, inkább örvend azon [és jobban örül neki], mint a kilencvenkilencen, amely el nem
tévelyedett [és amelyik nem tévedt el].
Ekképpen [ugyanígy] a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen [és elpusztuljon, tönkremenjen, megsemmisüljön] e kicsinyek közül” (Mát.
18,12-14)
Lukács bizonyságtétele így hangzik:
„Ő pedig ezt a példázatot beszélé nékik,
mondván: Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok
közül elveszít, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az
elveszett után, mígnem megtalálja azt? És ha megtalálta, felveti az ő vállára,
örülvén. És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédjait, mondván nékik:
Örvendezzetek (és örüljetek) én
velem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett vala. Mondom néktek,
hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogysem
kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre” (Luk. 15,3-7)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.