Márk bizonyságtétele az Úr Jézus elítéléséről, és kivégzéséről:

 „És vivék Jézust a főpaphoz. És oda gyűlnek mindnyájan a főpapok, a vének és az írástudók. Péter pedig távolról követé őt, be egészen a főpap (palotájának) udvaráig: és ott üle a szolgákkal, és melegszik vala a tűznél. A főpapok pedig és az egész tanács bizonyságot (az egész nagytanáccsal együtt bizonyítékot) keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék (halálra adhassák) őt; de nem találnak vala.

Mert sokan tesznek vala ugyan hamis tanúbizonyságot (hamis tanúvallomást) ellene, de a bizonyságtételek (a vallomások azonban) nem valának megegyezők. És némelyek fölkelének és hamis tanúbizonyságot tőnek ellene, mondván (Más fordítás: Ekkor előálltak néhányan, és ezt a hamis vallomást tették ellene): Mi hallottuk, mikor ezt mondá: Én lerontom (lerombolom) ezt a kézzel csinált (alkotott) templomot, és három nap alatt mást építek, (olyat) amely nem (emberi) kézzel csináltatott (alkottatott). De még így sem vala egyező az ő bizonyságtételük (vallomásuk).

Akkor a főpap odaállván a középre, megkérdé Jézust, mondván: Semmit sem felelsz-é (arra, amit ezek ellened vallanak)? Miféle bizonyságot tesznek ezek te ellened? Ő pedig hallgat vala, és semmit sem felele. Ismét megkérdezé őt a főpap, és monda néki: Te vagy-é a Krisztus, az áldott Isten Fia? Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak (a Hatalmas) jobbján, és eljőni az ég felhőivel/ben.

A főpap pedig (erre) megszaggatván ruháit, monda: Mi szükségünk van még tanúkra? Hallátok az istenkáromlást. Mi tetszik (mi a véleményetek) néktek? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan.

És kezdék őt némelyek köpdösni, és az ő orcáját elfedni (betakarni), és őt öklözni (ütlegelni), és mondani néki: (most) prófétálj! A szolgák pedig arcul csapdossák (verték) vala őt” (Márk. 14,53-65).

Lukács bizonyságtételében is több részlet tárul elénk: „Megfogván azért őt, elvezeték, és elvivék (miután pedig elfogták őt, elvitték és bekísérték) a főpap házába. Péter pedig követi vala távol. És azok a férfiak, akik fogva tartják (őrizték) Jézust, csúfolják (gúnyolták) vala, vervén őt. És szemeit betakarván, arcul csapdossák őt, és kérdezik őt, mondván: Prófétáld meg ki az, aki téged ver (ki ütött meg téged)? És sok egyéb dolgot mondának néki, szidalmazván őt (és sok más szidalmat is szórtak reá).

 És amint nappal lett, egybegyűlt a nép véneinek tanácsa, főpapok és írástudók: és vivék (és bekísértették) őt az ő gyülekezetükbe (a nagytanácsba), Mondván: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk. Monda pedig nékik: Ha (meg)mondom néktek, nem hiszitek: De ha kérdezlek is, nem feleltek nékem, sem el nem bocsátotok. (De) mostantól fogva ül az embernek Fia az Isten hatalmának jobbja felől. Mondának pedig mindnyájan: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti mondjátok, hogy én vagyok! Azok pedig mondának: Mi szükségünk van még bizonyságra (tanúvallomásra)? Hiszen mi magunk hallottuk az ő (saját) szájából” (Luk. 22,54.63-71).

János is bizonyságot tesz a történtekről: „És vivék őt először Annáshoz; mert ipa (apósa) vala ez Kajafásnak, aki abban az esztendőben főpap vala. Kajafás pedig az vala, aki tanácsolta vala a zsidóknak, hogy jobb, hogy egy ember vesszen el (haljon meg) a népért.

A főpap azért kérdezi Jézust az ő tanítványai felől, és az ő tudománya (és tanítása) felől. Felele néki Jézus: Én nyilván (nyilvánosan) szólottam a világnak, én mindenkor tanítottam a zsinagógában és a templomban, ahol a zsidók mindenünnen összegyülekeznek; és titkon semmit sem szólottam. Mit kérdesz engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit szóltam (mit beszéltem) nékik: ímé ők tudják, amiket nékik szólottam. Mikor pedig ő ezeket mondja vala, egy a poroszlók (szolgák) közül, aki ott áll vala, arcul üté Jézust, mondván: így felelsz-é a főpapnak? Felele néki Jézus: Ha gonoszul szóltam, tégy bizonyságot a gonoszságról (ha rosszat mondtam, bizonyítsd be, hogy rossz volt); ha pedig jól (ha pedig jót mondtam), miért versz (ütsz) engem. (ezután) Elküldé őt Annás megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz” (Ján. 18,13-14.19-24).

Ő volt az, aki így jövendölt: „Ha ekképpen (egyszerűen csak) hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és eljőnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet. Egy pedig ő közülük, Kajafás, aki főpap vala abban az esztendőben, monda nékik: Ti semmit sem tudtok (és semmit nem értetek). Meg sem gondoljátok (és azt sem veszitek fontolóra), hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen. Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendőben főpap vala, jövendőt monda, hogy Jézus meg fog halni a népért; És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt (szétszóródott) gyermekeit egybegyűjtse” (Ján. 11,48-52)

A szanhedrin azért állított elő tanukat, nem átalva hamis bizonyítékokat keresni, mert azt a látszatot akarták kelteni, mintha a törvény értelmében akarnának cselekedni. A törvény azonban így hangzott: „Csak két vagy három tanú vallomása alapján szabad valakit halálra ítélni; egy tanú vallomása alapján nem szabad. Ne álljon elő (mert nem lehet elég) egy tanú senki ellen semmiféle hamisság (vétek) és semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben vétkes valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog (lehet érvényes egy ügy)” (5 Móz. 17,6; 19,15)

Dávid ezt már megprófétálta: „Erőszakos (hamis) tanúk állnak elő; azt kérdezik tőlem (olyanról faggatnak), amiről nem tudok. Jóért rosszal fizetnek meg nékem, megrabolják lelkemet (életemre törnek)” (Zsolt. 35,11-12).

 Ezek is hamis tanúk voltak, akik nem értették sem azt, amit mondtak, sem azt, amit bizonygattak, hiszen amiről ők beszéltek, az így történt: „Felelének azért a zsidók és mondának néki: Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed? Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok (romboljátok) le (ezt) a templomot, és három nap alatt megépítem azt. Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt? Ő pedig az ő testének templomáról szól vala” (Ján. 2,18-20)

Az Úr Jézust azért nevezték Isten káromlónak, mert Ő volt Isten Fia, és ezért már halálra lehetett ítélni: „Izráel fiainak pedig szólj, ezt mondván: Ha valaki az ő Istenét átkozza, viselje az ő bűnének terhét (annak bűnhődnie kell vétkéért). És aki szidalmazza (káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon, (irgalom nélkül) kövezze azt agyon az egész gyülekezet (az egész közösség); akár jövevény, akár bennszülött, ha szidalmazza (káromolja) az Úrnak nevét, halállal lakoljon (meg kell halnia)” (3 Móz. 24,15-16)

Dávid így prófétált az Evangéliumban leírt eseményekről: „Ne adj át engem szorongatóim kívánságának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, és erőszakot lihegnek. (Más fordítás: Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám, bosszút lihegnek)” (Zsolt. 27,12)

„Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyílt (és bűnösök és alattomosok tátották fel szájukat) ellenem, hazug nyelvvel beszélnek énvelem. És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel (és gyűlölködő szavakkal), és ostromolnak engem (és harcolnak ellenem) ok nélkül. Szeretetemért ellenkeznek velem (szeretetemre vádaskodással felelnek), én pedig imádkozom” (Zsolt. 109,2-4).

„De tőrt vetnek, akik életemre törnek, és akik bajomra törnek (akik vesztemet akarják); hitványságokat beszélnek, és csalárdságot koholnak mindennap (arról beszélnek, hogyan ártsanak nekem, és csalárd terveken gondolkoznak mindennap). De én meg sem hallom, mintha süket volnék, olyan vagyok, mint egy néma, aki nem nyitja ki száját. Olyan vagyok, mint aki nem hall, és szájában nincs ellenvetés” (Zsolt. 38,13-15).

Ézsaiás is megprófétálta ezeket az eseményeket: „Az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam (és nem hátráltam meg). Hátamat odaadám a verőknek (és hagytam, hogy verjék a hátamat), és orcámat a szaggatóknak (hogy tépjék a szakállamat), képemet (arcomat) nem födöztem (nem takartam) be a gyalázás és köpdösés előtt.

 És az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) megsegít engemet, azért nem szégyenülök meg (nem maradok gyalázatban), ezért olyanná tettem képemet (arcomat), mint a kova(kő), és tudtam, hogy szégyent nem vallok. Közel van, aki engem megigazít (aki igazságot ad nekem), ki perel én velem (ki mer perbe szállni velem)? Álljunk együtt elő! Kicsoda peresem (ki az én vádlóm)? közelegjen hozzám (lépjen ide)! Ímé, az Úr Isten (az én Uram, az ÚR) megsegít engem, kicsoda kárhoztatna engem (ki mer bűnösnek mondani)? Ímé, mindnyájan, mint a ruha megavulnak (szétmállanak), moly emészti (rágja) meg őket! Ki féli közületek az Urat? És ki hallgat az ő szolgája szavára? Ő, aki sötétségben jár és nincs fényesség néki (és nem ragyog rá fény), bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez! Ímé, ti mind, akik tüzet gyújtotok, felövezvén magatokat tüzes nyilakkal, vettessetek tüzeteknek lángjába és a tüzes nyilakba, amelyeket meggyújtottatok! Kezemből jő ez rátok; fájdalomban fogtok feküdni

(Más fordítás: De mindnyájan, akik tüzet szítotok, gyújtónyilakat gyártotok, saját tüzetek lángjába kerültök, nyilaitok tüzébe, melyeket gyújtottatok! Az én kezem teszi ezt veletek, kínok közé kell jutnotok)!” (Ésa. 50,5-11)