Carl Eichhorn: Elveszett és megtaláltatott

 Mikor pedig még távol volt, meglátta õt az atyja, megesett rajta a szíve, odafutott, a nyakába borult és megcsókolgatta õt.

(Luk 15, 20)

Bár a tékozló fiú méltatlannak érezte magát, mégis élt benne a bizalomnak egy szikrája, hogy atyja nem taszítja majd el õt. Ez a hite nem csalta meg. Sõt, az események minden várakozását felülmúlták. Az atya, aki maga a szeretet, felismeri az õszinte bûnbánat jeleit. A gõgösöket és elbizakodottakat éppen úgy felismeri "távolról", mint a bûnbánókat. Eléje jön a bûnösnek. Az embert éppen oly kevéssé fordítja meg erõszakkal, mint amilyen kevéssé tartóztatja õt erõszakkal magánál. De ugyanakkor mindent felkínál neki, hogy visszatérésre bírja és kezeit kinyújtja felé. Igaz ugyan, hogy néha úgy látszik, mintha nem akarná meghallgatni a kegyelemért való esedezést, de ez nem így van; csak gyakran igen soká tart, amíg egy ember eljut teljes belsõ csõdjéig, ahol nem csupán felismeri vétkét, hanem fenntartás nélkül és alázatosan be is ismeri azt. Akkor az Úr kegyelmét kínálja.

"Megesett rajta a szíve." Nem úgy kezeli a tékozló fiút, mint valami megvetésre méltó, hálátlan és engedetlen embert, akivel jogosan történik meg minden, hanem mint egy sajnálatra méltó személyt, aki elvakultságában maga rohan a veszedelembe.

Az embereknek ilyen irgalmas megítélése lenne a mi életfeladatunk is. Õ megbocsátott és mindent elfelejtett. Mi megbocsátunk és mégis felhánytorgatjuk alkalmilag a másik eljárását.

Az elfajult fiú egyebet sem tud hozni, mint rongyait és vétke becsületes bevallását, az atya mégis szeretettel és gyöngédséggel veszi õt körül. A piszkos rongyok helyett a "legszebb ruhát" kapja meg. Isten a bûnöst a megigazulás drága köntösébe öltözteti, melyet Krisztus szerzett számunkra. Az ujjára húzott gyûrû tulajdonképpen pecsétgyûrû, mely minden szabad embert megillet, ellentétben a rabszolgákkal. Isten minden gyermeke teljesen szabad és senkitõl sem függ, csak az Atyától. A lábakra húzott saru azt a szilárdságot és bizonyosságot jelzi, amivel felléphetünk.

 Ha Isten egy emberen megkönyörült, lehet, hogy még az emberek szemére vetik annak korábbi életét, mint ahogy az idõsebb fiú tette.

- Azután az atya válogatott ételekbõl készült lakomát készíttet a számára. A bûn nyomorúságában elsenyvedt lélek felelevenedik és életre kel. S ahol élet van, ott öröm is van.

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből

http://www.keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn