János Evangélium 12. fejezet: mária kenete; (szerkesztett)

Ján. 12,1 Jézus azért hat nappal a husvét [vagyis a pászka] előtt méne Bethániába [jelentése: szomorúság, nyomorúság, csapás, szegénység háza], ahol a megholt Lázár [jelentése: Isten megsegített] vala, akit feltámasztott a halálból.

Ján. 12,2 Vacsorát készítének azért ott néki, és Márta szolgál vala fel; Lázár pedig egy vala azok közül, akik együtt ülnek vala [vagyis akik asztalhoz dőltek] ővele.

Ján. 12,3 Mária azért elővévén egy font igazi, [(pisztikosz): valódi, hamisítatlan] drága [(polütimosz): rendkívül értékes] nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával.

Ján. 12,4 Monda azért [és méltatlankodott miatta] egy az ő tanítványai közül, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, aki őt elárulandó vala [vagyis aki azon volt, hogy kiszolgáltassa, és átadja Őt]:

Ján. 12,5 Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron [(dénarion): dénár, római ezüstpénz. Értéke egy munkás napszámának felelt meg], és miért nem adták a szegényeknek [(ptókhosz): nincsteleneknek, és a koldusoknak].

Ján. 12,6 Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja [meló): törődne velük, vagy mert ennyire aggódott a nincstelenekért], hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény, és amit abba tesznek vala, elcsené [ellopja; mert ő kezelte a pénzt és eltulajdonította, amit rábíztak].

Ján. 12,7 Monda azért Jézus: Hagyj békét néki; az én temetésem idejére tartogatta ő ezt.

Ján. 12,8 Mert szegények [a nincstelenek, és koldusok] mindenkor vannak veletek [és mindig lesznek köztetek], én pedig nem mindenkor vagyok [köztetek].

Ján. 12,9 A zsidók [vagyis a júdeaiak] közül azért nagy sokaság [nagy tömeg] értesült vala arról, hogy ő ott van: és oda menének nemcsak Jézusért, hanem hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból.

Ján. 12,10 A papifejedelmek pedig tanácskozának [és elhatározták], hogy Lázárt is megölik;

Ján. 12,11 Mivelhogy a zsidók közül sokan ő miatta menének oda és hivének a Jézusban.

Ján. 12,12 Másnap a nagy sokaság [az a nagy tömeg], amely az ünnepre jött vala, hallván, hogy Jézus Jeruzsálembe jő,

Ján. 12,13 Pálmaágakat vőn, és kiméne elébe, és kiált vala: Hozsánna [(hószanna): szabadíts meg hát! Óh, ments meg]: Áldott, aki jő az Úrnak nevében, az Izráelnek ama királya!

Ján. 12,14 Találván [(heuriszkó): vagyis megszerezve] pedig Jézus egy [fiatal] szamarat, felüle arra, amint meg van írva:

Ján. 12,15 Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak vemhén [vagyis szamárcsikón] ülve.

Ján. 12,16 Ezeket pedig nem értették eleinte az ő tanítványai: hanem mikor megdicsőítteték Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy ezek ő felőle vannak megírva, és hogy ezeket mívelték ő vele.

Ján. 12,17 A sokaság [vagyis a tömeg] azért, amely ő vele vala, mikor kihívta Lázárt a koporsóból [vagyis a sírboltból] és feltámasztotta őt a halálból, bizonyságot tőn [vagyis most tanúságot tett mellette].

Ján. 12,18 Azért is méne ő elébe a sokaság [a tömeg], mivel hallá, hogy ezt a csodát mívelte vala.

Ján. 12,19 Mondának azért a farizeusok egymás között: Látjátok-é, hogy semmit sem értek [hogy semmit sem tudtok elérni, hogy semmire sem mentek]? Ímé, mind e világ ő utána megy [és őt követi].

Ján. 12,20 Néhány görög [(hellén): azaz pogány] is vala azok között, akik felmenének [felzarándokoltak], hogy imádkozzanak [és hogy imádják az Istent] az ünnepen.

Ján. 12,21 Ezek azért a galileai [jelentése: a pogányok körzete] Bethsaidából [jelentése: halászat háza] való Filephez [jelentése: aki a lovakat //a testi erőt// kedveli] menének, és kérék őt, mondván: Uram, látni akarjuk a Jézust.

Ján. 12,22 Megy vala Filep és szóla Andrásnak [jelentése: férfias], és viszont András és Filep szóla Jézusnak.

Ján. 12,23 Jézus pedig felele nékik, mondván: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék [hogy megdicsőüljön] az embernek Fia.

Ján. 12,24 Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal [vagyis ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg], csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem [vagyis sokszoros termést hoz].

Ján. 12,25 Aki szereti a maga életét [(phileó): vagyis kedvét leli, és barátja e világi életének, és aki kedvét leli önmagában], elveszti [(apollümi): romlásba viszi, és elpusztítja] azt. És aki gyűlöli [(miszeó): megveti, semmibe sem veszi, és kevésbé szereti] a maga életét e világon, örök életre tartja [és őrzi] meg azt.

Ján. 12,26 Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli [(timaó): megajándékozza] azt az Atya.

Ján. 12,27 Most az én lelkem [egész lényem] háborog [megrendült, és nyugtalan, felzaklatódott, és feldúlt]; és mit mondjak? [kérjem azt, hogy] Atyám, ments meg engem ettől az órától. De azért jutottam ez órára [hiszen éppen ezért az óráért jöttem].

Ján. 12,28 Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Szózat jöve [hang hallatszott] azért az égből: Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem.

Ján. 12,29 A sokaság [a tömeg] azért, amely ott állt és hallotta vala, azt mondá, hogy mennydörgött; mások mondának: Angyal szólt néki.

Ján. 12,30 Felele Jézus és monda: Nem én érettem lőn e szó, hanem ti érettetek.

Ján. 12,31 Most van e világ kárhoztatása [most megy végbe az ítélet e világ felett]; most vettetik ki e világ fejedelme.

Ján. 12,32 És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok.

Ján. 12,33 Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia.

Ján. 12,34 Felele néki a sokaság: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia?

Ján. 12,35 Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek [és közöttetek] van a világosság [a fény]. Járjatok [és addig tevékenykedjetek, és tegyétek a dolgotokat], amíg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket [addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség nehogy elborítson, és hatalmába ne kerítsen titeket]: és aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.

Ján. 12,36 Míg a világosságotok [a fény] megvan, higyjetek a világosságban [a fényben], hogy a világosság [a fény] fiai legyetek. Ezeket mondá Jézus, és elmenvén, elrejtőzködék előlük.

Ján. 12,37 És noha ő ennyi jelt tett vala előttük [a szemük láttára], mégsem hivének ő benne:

Ján. 12,38 Hogy beteljesedjék az Ésaiás próféta beszéde [(logosza): Igéje], amelyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak ((akoé): és ki hallgatta meg az igehirdetésünket)? és az Úr karja [(brakhión);és az Úr ereje] kinek jelentetett meg [(apokalüptó): és ki előtt lett nyilvánvalóvá; és kinek lett kijelentve, leleplezve]?

Ján. 12,39 Azért nem hihetnek vala [vagyis azért nem voltak képesek hinni], mert ismét monda Ésaiás:

Ján. 12,40 Megvakította [(tüphloó): elhomályosította] az ő szemeiket, és megkeményítette [(póroó): megkövesedetté, kérgessé, érzéketlenné tette] az ő szívüket [az ő bensőjüket]; hogy szemeikkel ne lássanak, és szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam [és helyre ne állítsam] őket.

Ján. 12,41 Ezeket mondá Ésaiás, amikor látá az ő dicsőségét; és beszéle ő felőle.

Ján. 12,42 Mindazáltal a főemberek [a vezetők] közül is sokan hivének ő benne: de a farizeusok miatt nem vallák be, hogy ki ne rekesztessenek a gyülekezetből [(aposzünagógosz): a zsinagógából nehogy kizárják őket]:

Ján. 12,43 Mert inkább szerették az emberek dicséretét, mintsem az Istennek dicséretét. [Más fordítás: Mert jobban szerették az emberek elismerését, és megbecsülését, mint azt a dicsőséget, amelyet az isten ad].

Ján. 12,44 Jézus pedig [felemelve a hangját] kiálta és monda: Aki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem.

Ján. 12,45 És aki engem lát, [aki engem szemlél] azt látja [azt szemléli], aki küldött engem.

Ján. 12,46 Én világosságul [fényként] jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz.

Ján. 12,47 És ha valaki hallja [(akúó): felfogja, és megérti] az én beszédeimet [(réma): az én kijelentéseimet] és nem hisz [és nem tartja, nem őrzi meg azokat], én nem kárhoztatom [vagyis krinó: nem ítélem el] azt. Mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam [vagyis hogy elítéljem] a [(koszmosz): a teremtett, a látható] világot, hanem hogy megtartsam [(szódzó): megmentsem, üdvözítsem] a világot.

Ján. 12,48 Aki megvet [(atheteó): semmibe vesz, és folyamatosan elutasít] engem és nem veszi be [(lambanó): nem fogja fel, nem érti meg, és nem fogadja be] az én beszédeimet [(réma): az én kijelentéseimet], van annak, aki őt kárhoztassa [(krinó): vagyis: annak van ítélő bírája, aki elitéli]: a beszéd [(logosz): az az ige], amelyet szólottam, az kárhoztatja [az ítéli el] azt az utolsó napon.

Ján. 12,49 Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek.

Ján. 12,50 És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet [(dzóé):

vagyis a létezésnek egy más formája, egy természetfeletti élet]. Amiket azért én beszélek, úgy beszélem [és úgy hirdetem], amint az Atya mondotta vala nékem.