A korintusi hívőkről

„… isteni természet részesei legyetek…” 1. (2Pét.1,4.)

Bevezetés

    Az Apostolok Cselekedete könyv 18. fejezetéből tudjuk, hogy Korinthus görög város volt; és az Akhája nevű római tartomány székvárosa. Korinthusról azt jegyezték fel, hogy a hellén félsziget legnagyobb kikötővárosa, és a keletet nyugattal összekötő út találkozópontja lett. Híres volt erkölcstelenségéről. A korinthusi lány egyenlő volt a laza erkölcsű lánnyal; a korinthusi módon azt jelentette, hogy kicsapongó életet élni. A városban lévő Aphrodité-szentély a templomi prostitúció központja volt. A város vallási szempontból igen vegyes képet mutatott: a zsidóság mellett a pogányság sajátos keveréke lehetett a hellén és a keleti vallásoknak; ezt a különféle templomok és szentélyek is tanúsítják. (Dr.Herbert Haag: Bibliai Lexikon)

   Nos, ebbe az „igen bűnös” városba küldte az Úr Pál apostolt, hogy hirdesse a Krisztust, az Örömhírt, Isten evangéliumát, és az apostolon keresztül hozta létre az Úr Jézus az Ő gyülekezetét.

Az apostol Athénból jött ide, és itt találkozott Akvillával és Priscillával, akik Rómából települtek át, miután Klaudius császár parancsára a zsidóknak el kellett hagyniuk Rómát. Sátorkészítők voltak, és Pál apostol velük együtt dolgozott. Később csatlakozott az apostolhoz Silás és Timóteus, akik Macedóniából érkeztek ide.

   Pál apostol másfél évig maradt itt, és hirdette Isten igéjét, minden üldöztetés ellenére, hiszen az Úr azt mondta az apostolnak:

„… Ne félj, hanem szólj és ne hallgass: Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson; mert nékem sok népem van ebben a városban.”(Csel. 18,9.10.)

Nos: ennek a gyülekezetnek írja Pál apostol a szeretetről szóló kijelentéseket, mégpedig az után, hogy kifejti, hogy a Szent Szellemnek milyen megnyilvánulásai vannak. (Görögül: khariszma. Jelentése: az öröm hatása; a kegyelem valakiben való lakozása vagy annak megnyilvánulása.

(Megjegyzés: A Szentírás tanítása szerint egy kegyelmi ajándékunk van: a Szent Szellem.

 „… veszítek a Szent Szellem ajándékát”(Apcsel. 2, 38.)

   Miután kifejti az apostol a Szent Szellem megnyilvánulásait, azt mondja, hogy „…ezen felül még egy kiváltképen való utat mutatok néktek.”(1Kor. 12,31.) (Az út görögül:hodosz; jelentése: keskeny, határozottan kivehető ösvény.) Az Úr Jézusa pedig kijelenti, hogy: ”Én vagyok az út…”(Ján. 14,6.) Tehát Pál apostol ezt a keskeny utat mutatja meg a korinthusi hívőknek; azt az egyetlen utat, amely az életre visz. És ha tovább olvassuk a Korinthusi levelet az így folytatódik: „Kövessétek a szeretetet…”(1Kor.14,1.) És hogy a szeretet egy személy, arról így ír az apostol: „Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek: És járjatok szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul”(Ef.5,1.2.)

   A korinthusiakhoz írott első levelet olvasva, különböző kérdések merültek fel bennem.

Miért „csak”, vagy „éppen” a korinthusiaknak ír az apostol a Szent Szellem megnyilvánulásairól, mégpedig 2 fejezeten keresztül részletezve azt?

Miért nekik ír a „legkiválóbb” – vagy más fordításban: legmagasztosabb – útról?

Mit akar a 13. fejezetben egyértelművé tenni a korinthusi hívők számára?

   Ahogy tanulmányoztam az egész levelet, a következők lettek nyilvánvalókká előttem: A korinthusi gyülekezet:

-         Nemrég ujjonnan születettekből álló  közösség;

-         Ezért: Krisztusban még kisdedek – testiek;

-         Szentek közössége, mert a Szent Szellem él bennük, és meg is nyilvánul, vagyis működnek a gyülekezetben a Szent Szellem ajándékai: bölcsesség beszéde; tudomány beszéde; hit ajándéka; gyógyítás ajándéka; csodatévő erők; prófétálás; szellemek megítélése; nyelvek nemei; nyelvek magyarázata. (vagyis mai kifejezéssel élve: karizmatikus gyülekezet volt!);

Azonban a testiség sokféle jele is megnyilvánul – éppen abból következően, hogy még kisdedek:

 – szakadások vannak a gyülekezetben (én Pálé, én Kéfásé, én Apollósé, én pedig a Krisztusé vagyok) dicsekedések, irigységek, versengés, stb…

-         ítélkezők (egymást, egymás hitét, sőt magát Pál apostolt is.(lásd: 4.fejezet);

-         felfuvalkodottak vannak közöttük;

-         komoly testi bűnök (valaki saját apja feleségét szereti el);

-         pereskedések, mégpedig hitetlenek előtt;

-         összejöveteleiken Úrvacsora helyett szeretetvendégséget tartanak, mégpedig úgy, hogy mindenki eszi, amit hozott, így egyesek dőzsölnek, míg mások éheznek;

-         bár rendelkeznek a Szent Szellem ajándékaival, de eltorzítják, s a legnagyobb hangsúlyt a nyelvekenszólásra helyezik, mégpedig úgy, hogy azt mások is hallják, zűrzavart okozva ezzel a gyülekezetben, és egymást sem építve;

-          

Ezért:

A levél 13. fejezetének első három versében azt fejti ki az apostol, hogy: a csodák, jelek, prófétálás, hegyeket mozgató hit, adakozás, mártíromság semmit nem ér az egyes hívő számára, ha nem nyilvánul meg benne Isten, mint a szeretet. Vagyis: ha nem nyilvánul meg az isteni természet, amelynek részesei lettünk (2Pét.1,4.); akkor hiába minden karitatív tevékenység, és karizmatikus megnyilvánulás; ezek nem tartanak meg; De: nem azt mondja, hogy ezek nem kellenek, sőt! Arra biztatja őket, hogy törekedjenek a hasznosabb ajándékokra, amelyek építik a közösséget; amelyek által növekedni tudnak a hitben! Csak azt hangsúlyozza, hogy ezek önmagukban nem tartanak meg! És – mint Isten minden igéje – ez a kijelentés is örökérvényű, ma is vonatkozik minden olyan közösségre, amelyben sok a frissen ujjonnanszületett hívő, s akik még nem tudnak szellem szerint járni.

Az a szeretet, amelyről az apostol ír, a görögben az agapé szóval van kifejezve, amelynek jelentése: személyre irányuló, személyek (Isten és ember; ember és ember között megnyilvánuló kapcsolat. Akit ezzel a szeretettel szeretünk, azt megbecsüljük, örömünket találjuk benne, vágyunk jelenlétére, igyekszünk örömet szerezni neki, javát és jólétét elősegíteni, és nem a másik érdeme szerint cselekszik, hanem mert neki okoz örömet mindez.

BB