2013. május 13.

Salamon Tornáca Misszió 3 rész


Aztán a Szent Szellem ereje volt az is, amikor Mózes a Kősziklából vizet fakasztott és megitatta a  népet.
„Sziklákat hasított ketté a pusztában, bőven adott inniuk a mélységből. Patakokat fakasztott a sziklából, mint folyamokat zúdította le vizüket.” (Zsolt. 78:15)

A Szent Szellem, mint folyó a menyből árad, és ma is megitatja a hivők szellemét. Azt látom, hogy ma sok gyülekezetben a Szent Szellem folyójának nevezik a dicsőítés hangerejét és az érzelmi kitöréseket és manipulált kézrátételt is, amely által nagyon gyakran sok helyen nyomás alá helyezik a hivőket.

A hamis egyházban az ember szelleme nem elégíttetik meg, ott lelki vígaszt kapnak a hivők, a lelkük fog felüdülni, amelyre azt hiszik, hogy a Szent Szellem munkája. Sok prédikációra rá van mondva, hogy a Szent Szellemtől van, kenetteljesen, miközben a Szent Szellem távolról szólongatja Isten népét, hogy:
„Jöjjetek közelebb!”

Jákób és fiai a vallásos gyülekezeteket képviselték. Jákóbnál ott volt az ígéret, a fiai azonban nem jártak Isten útján. Ábrahámhoz, Izsákhoz, Jákóbhoz Isten Szelleme személyesen szólt, ez a Szent Szellem csak Józsefen nyilvánult meg, a 11 testvér nem hallotta Isten szavát, ezért gonosz dolgokat tettek, elutasították azt, akin keresztül Isten szólt.


A hamis egyház előképe, ahol nincs szellemi látás, nincs vezetés, nincsenek próféták és nincsen prófétálás, nincsenek ott a szolgálati ajándékok, nincsenek felismerve, hamisnak vannak bélyegezve –  nos ez a hamis egyház.

Jákób és fiai gyülekezet azonban amikor részesültek József által az ellátásba,bár még nem ismerték fel őt, mégis oda jártak táplálékért. Amikor ez a család ismét egymásra talált, - és most prófétálom - hogy amikor szellemben Jákób, József és testvérei egymásra találnak, akkor megszületik a KRISZTUS TESTÜLETI TESTE, MEGSZÜLETIK AZ EKLÉZSIA, A MENYASSZONY, amely már nem a hamis egyház lesz. Ez az Isten akarata szerinti esemény, ez az Eklézsia előképe.

Magyarországon akkor fog az Eklézsia megszületni, hogyha Isten családjában minden családtag az Isten szerinti helyére kerül. Az apostoli szolgálat (Benjámin) a prófétai szolgálat (József) az evangélista, pásztori, tanítói szolgálat is a megfelelő helyére kerül, ahol Isten akarja látni.

És akkor fog az Eklézsia megszületni, hogyha Isten szerinti atyaság lesz a gyülekezetekben a hierarchikus tekinélyrendszerek helyett, és hogyha a Szent Szellem tudni fogja vezetni Isten népét, a fiak pedig egyen – egyenként személyesen a Szent Szellemtől veszik el a táplálékaikat, nem pedig más forrásából próbálnak életben maradni.

Eklézsiáról, Krisztus Testéről akkor beszélünk, hogyha a Szent Szellem nélküli egyház megszűnik, és a testvérek kijönnek onnan és Krisztus családjához kezdenek el tartozni.

A szellemi éhség Isten ítélete, a szellemi szárazság Isten ítélete. Ma még ott is kevés szellemi táplálék van, ahol korábban még valamit lehetett kapni. Van helyette „bölcs fejtágítás”, magasan képzett teológusok oktatják a „törvényt” amelynek nincs ereje,nincs benne átformáló erő és nincs benne szellemi világosság.

Isten gondoskodott Jákób házáról, nem hagyta őket az éhség földjén, de Jákóbnak fel kellett adnia a földhözragadtságát, pedig 130 évesen már nem könnyen változtat az ember életformát.

Ma van az ideje, amikor Isten Szelleme szól: „Jöjjetek hozzám!! Én pedig nektek adom Egyiptom földjének legjavát és a legzsírosabb földön élhettek.”
Ma van az ideje, hogy elhagyja Jákób házának közössége azt a helyet, ahol nincs ott a Szent Szellem és nincsenek ott a szolgálati ajándékok. Ma van az ideje, hogy Isten családja egységbe kerüljön és helyreálljon. Benjáminnak és Józsefnek találkoznia kell, és egységben kell lennie, ott a helye a gyülekezetekben mindkét szolgálati ajándéknak. Addig nem beszélhetünk sehol apostoli szolgálatról, amíg a prófétai szolgálat, az Isten szerinti prófétai szolgálat nincs mellette, nincs elismerve és felismerve.

A 12pátriárkának éppúgy együtt kellett maradnia, mint az apostoloknak a felházban. Nincs Eklézsia, nem teljes Krisztus Teste és nincs Isten Királysága ott, ahol minden szolgálati ajándék elő nem tudott jönni.

Isten ma az akarja, hogy vége legyen annak az időszaknak, hogy a hivők csak szaladgálnak mindenfele „gabonát vásárolni”, hogy éhen ne haljanak. A Szent Szellem hívja magához az apostolokat és a szenteket, hogy az Ő személyes ellátásában részesüljenek.

József nagyon határozott volt, amikor visszaküldte testvéreit Benjáminért, nagyon határozott volt és keményen beszélt a testvéreivel, Simeont még meg is kötöztette.
„Nem távoztok innen addig, amíg ide nem jön a legkisebb testvéretek.”
Ma a gyülekezetekben azért vannak sokan fogságban és szellemi éhségben, mert hiányzik a felkent apostoli - prófétai szolgálat. A Szent Szellem határozott szava ma az, hogy apostoli – prófétai szolgálatoknak össze kell kapcsolódnia. Ezzel a szolgálattal Isten családjában lesz ellátás és az Eklézsia helyreáll.

Benjáminért folyik a harc József és a testvérek között. Egészen addig, amíg ez a szolgálat ki nem jön a Szent Szellem nélküli állapotból, a vallásból és össze nem kapcsolódik a többi szolgálati ajándékkal, addig a Prófétikus Szent Szellem nem fog nála sem felszabadulni és addig marad az éhség, szenvedés és ellátás nélküliség. Benjáminnak oda kell érnie Gósenba!


 Jákóbot és fiait az éhség motiválta és vezette Józsefhez. Amikor Isten népe felismeri, hogy éhes és nem fog már megelégedni a különböző vallásos, olcsó „mű eledellel”, hanem keresni fogja Isten arcát és Isten szavát, akkor Isten Szelleme megelégíti Őt személyre szabottan. Amikor Isten népe nem elégszik meg többé azzal, hogy különböző vallásos rendezvényekre jár, hogy lelki kielégülést kapjon, hanem Isten Szellemének az ellátásával akar megtelni, akkor keresni kell az Ő jelenlétét, ott ahol Ő megtalálható. De az Isten dicsőséges jelenlétével nem egy keresztény fesztiválon, és nem keresztény koncerteken
fogsz találkozni, hanem a belső szobádba először, testületileg pedig ott abban a felházban, ahol a szolgálati ajándékok imádják az Urat. Isten Szelleme kihív ma mindenkit az éhség földjéről!

Akkor lesz Gósen földje számodra, hogyha olyan közösségbe jársz testvérem, ahol vannak próféták és apostolok, és ahol a Szent Szellem élő, kinyilatkoztatott, aktuális, napjainkra szóló üzenete is ott van. Isten adjon kegyelmet nekünk, hogy legyen fülünk az Ő szavának meghallására, megértésére és annak
megtételére. Isten adjon nekünk kegyelmet, hogy tudjunk venni kinyilatkoztatást ezekből az igékből, úgy mint Jákób engedelmeskedett Isten szavának:
„Fölkerekedett tehát Izrael minden hozzátartozójával együtt….”
Isten adjon kegyelmet nekünk, hogy amikor József történetét behatóbban tanulmányozzuk, akkor a Szent Szellem árnyékozza be a betűket, a logosz igét és árassza ki az Ő megelevenítő Életet adó Szellemét azokra az igékre, hogy megtermékenyítse a szellemünket., és szabadítsa fel az Ő cselekvő erejét, hogy valóra válva megtestesüljenek azok a beszédek a számunkra Jézus nevében.

Amikor hittel és engedelmességgel párosul a kinyilatkoztatott rhéma ige, akkor cselekvő erő szabadul fel a Szent Szellemtől és beteljesedés követi, születés követi az Isten beszédét.

Legyen nekünk ma is a Te beszéded szerint Uram!
Legyen nekünk a Te beszéded szerint!

2013-04-23
Suchné S. Ilona

www.judaoroszlanja.gportal.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.