2013. május 11.

Salamon Tornáca Misszió 1. rész


/ I.Mózes 45:4/
Ma gyönyörködöm abban, ahogy Isten Szelleme lerántja a leplet egy igéről és megmutatja annak az igének a szellemi valóságát, élővé teszi, egészen új dimenzióban láttatja meg.

Sokáig láttam József történetét a lelki szemeimmel és a betű szerint, csak mint eseményt, de amikor már fent ülünk mennyei helyeken, a 3. mennyben, akkor új módon jelenti ki a Szent Szellem az igéket. Itt ezen a helyen egy új szemüveget kap az ember, mely egy szellemi szemüveg, amelyet akkor kapunk meg, amikor Istennel és a Szent Szellemmel együtt időzünk, amikor Vele vagyunk közösségbe.

Ezért, aki még lelki módon olvassa az igét, vagy testi keresztény, az nem fogja ezt megérteni, és nem fogja elfogadni, mert számára még ott van a lepel.
Nagyon izgalmas egy sokat olvasott igét, úgy elolvasni, hogy a Szent Szellem kijelenti számunkra.

Napokig forgattam a szívemben, gyönyörködtem benne és vártam, hogy még jobban bontsa ki a Szent Szellem. Éreztem, hogy még több van benne, még nagyobb mélységek vannak ebben az igében elrejtve. És a betűk egyszerre elkezdtek megelevenedni, életté válnak, erő lesz bennük, izgalomba jössz, amikor a Szent Szellem a szellemedbe ülteti őket. Ez a kinyilatkoztatott ige, ami képes teremteni, ami változást eredményez, ami természetfölötti erőt hordoz, ez az, ami nincs ott sok egyházban még, és emiatt csak vallás van.

A saját életemre vonatkozóan is kaptam jövőképet, látást és vezetést és az Eklézsiáról is.

Egy gyönyörű szellemi panorámát rejt a József története magában az Eklézsiáról és annak megszületéséről, és most nagyon nehéz helyzetben vagyok, amikor szavakba kell önteni ezt a képet és látást. Nézzük az igét:
I. Mózes 45.4-11
„József ezt mondta testvéreinek: Jöjjetek közelebb hozzám! Ők közelebb mentek. Ekkor így szólt: Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba! 5 De most ne bánkódjatok, és ne keseregjetek amiatt, hogy engem ide eladtatok, mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben maradjatok. 6 Mert már két esztendeje tart az éhínség a földön, és még öt esztendeig nem lesz sem szántás, sem aratás. 7 Isten küldött el engem előttetek, hogy maradékotok legyen a földön, és életben tartson benneteket nagy szabadítással. 8 Tehát nem ti küldtetek ide, hanem Isten, aki engem a fáraó első emberévé, egész házának urává és egész Egyiptom uralkodójává tett. 9 Sietve
menjetek el apámhoz, és mondjátok meg neki: Ezt üzeni a fiad, József: Isten egész Egyiptom urává tett engem. Jöjj el hozzám, ne tétovázz! 10 Gósen földjén fogsz lakni, közel leszel hozzám te, a fiaid és az unokáid, meg a juhaid, marháid és mindened. 11 Én majd ellátlak itt….”

I. Mózes 46:1-7 „Útnak indult tehát Izráel minden hozzátartozójával együtt, és amikor Beérsebába ért, áldozatokat mutatott be atyja, Izsák Istenének. 2 Isten pedig szólt Izráelhez éjszakai látomásban, és ezt mondta: Jákób! Jákób! Ő így felelt: Itt vagyok! 3 Ekkor azt mondta: Én vagyok az Isten, atyádnak Istene! „Jöjjetek közelebb hozzám!” Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott! 4 Én megyek veled Egyiptomba, és én is foglak visszahozni. József keze fogja majd le a szemedet. 5 Elindult tehát Jákób Beérsebából. Izráel fiai föltették apjukat, Jákóbot, meg a gyermekeket és az asszonyokat a szekerekre, amelyeket a fáraó küldött, hogy elvigyék őt. 6 Elvitték a jószágaikat és a szerzeményüket, amit Kánaán földjén szereztek, és elmentek Egyiptomba: Jákób és vele együtt minden ivadéka. 7 Elvitte magával Egyiptomba a fiait és
fiúunokáit, leányait és leányunokáit, minden ivadékát.”

I. Mózes 47: 2, 6, 11-12
„(József) Maga mellé vett ötöt a testvérei közül, és odaállította őket a fáraó elé.
6 Előtted van Egyiptom országa. Az ország legjobb részén telepítsd le apádat és testvéreidet, telepedjenek le Gósen földjén. Ha pedig tudod, hogy vannak közöttük rátermett emberek, tedd azokat jószágaim felügyelőivé! 11 Így telepítette le József az apját és testvéreit, és birtokot adott nekik Egyiptomban, az ország legjobb részén, Ramszesz földjén, ahogyan megparancsolta a fáraó. 12 És ellátta József kenyérrel az apját,testvéreit és apja egész háza népét családostul.”

Ebben a szellemi képben József, mint a Szent Szellem előképe jelenik meg számunkra. Ő a Prófétikus Szent Szellem, Ő a Kinyilatkoztatás Szelleme, mint a mennyből kiküldött prófétai szó, aki utat mutat, aki előre vetít dolgokat, aki felszabadítja a menny megoldásait a krízishelyzetekben, aki ellátást ad az éhség idején, aki megértést ad az álmokra, aki elvezet az ellátás helyére, akivel hogyha
közösségben vagyunk, akkor semmiben sem szenvedünk hiányt.

A Prófétaság Szelleme, a Szent Szellem, ő az, aki nemes, nagylelkű, mi megszomoríthatjuk őt, ilyenkor visszahúzódik, Ő az, aki tud sírni miattunk, aki bűnbocsánatra kész és hűséges. József, mint a Szent Szellem megtestesítője, Ő az, aki megsokasít, gyarapít, összegyűjt, bevon a jelenlétébe, megment az éhségtől, a világ kincseit és javait, a világ gazdagságát fölszabadítja a
számunkra, és szól, mindig szól. Mégis Ő az, akit mi hivők és a vallásos emberek olyan gyakran elutasítanak. Ő az, akit kiközösítenek a
gyülekezetekből, gyakran tudatlanság miatt, Ő az, akiből nem kérnek az egyházban, mert helyettesíti Őt a lelkük vezetése és a tudás, a teológia, az ismeret, az értelem. De az ember lelke egyáltalán nem képes a szellemi ismeretre. Nélküle a bűnfelismerésig el lehet jutni, de erő már nincs arra, hogy a
bűntől megszabaduljunk, nélküle nincs erő arra, hogy Isten akaratát cselekedjük.
Ő az, akit kiközösítünk az életünkből és a gyülekezeteinkből, amikor pálcát törünk mások felett, és rossz hírét keltjük valakinek, amikor engesztelhetetlenek vagyunk, vagy amikor íratlan szabályokat állítunk fel a gyülekezetben arról,hogy kell viselkedni azokkal,akik elhagyták a gyülekezetet. Ő az,akit megöl a törvénykező gondolkodásunk, Ő az, aki eltávozik, amikor bejön a világiasság és a világi gondolkodás az életünkbe és a közösségeinkbe.

József, aki a Prófétikus Szent Szellemet testesíti meg, de az egyház és ahol Őt Szentléleknek hívják, nem ismeri Őt. A vallásban, Léleknek szólítják Őt, mert nem ismerik, leminősítik Őt, és ahol Léleknek szólítják Őt, ott lelki módon is élik meg a hitüket. Nincs szellemi ismeret ott, ahol Léleknek hívják a Szent Szellemet, és nem annak szólítják, aki Ő valójában.

Ma a Szent Szellem szava szól a vallásban élőkhöz, és mindazokhoz is, akik Őt Szentléleknek hívják, hogy: „JÖJJETEK KÖZELEBB HOZZÁM!”

Ahogy József megismertette magát a testvéreivel, úgy akarja a Szent Szellem veletek magát megismertetni, ki akarja jelenteni magát, be akarja mutatni Istent és be akarja mutatni Jézust. „JÖJJ HOZZÁM, NE TÉTOVÁZZ!” Ezt üzeni Isten Szelleme a vallásban élő testvéreknek, akik nem ismerik Őt és még nem találkoztak Vele.

A Szent Szellem, a Prófétikus Szent Szellem, aki hiányzik sok gyülekezetekből és sok egyházból, ahogyan Jákób és testvérei között sem volt ott József. Ott van az Atya, ott van Jézus sok gyülekezetben, ám a Szent Szellem ki van közösítve, a hivők szelleme fogságban van, és nem tud összekapcsolódni Vele. Ezért sok a bűn, mert Ő az, aki meggyőz a bűn tekintetében is. Azért nincs látás, mennyből való jövőkép és iránymutatás, mert nincs ott a Szent Szellem, aki az Isten Igéjét
kijelentené a számukra.

Ap.csel 7:51
„Mindig ellenkeztetek a Szent Szellemmel.”

Ahogy Jákób és családja számára József halott volt, és a halál és a gyász töltötte meg Jákób sátrát, amikor fiai kiközösítették Józsefet, úgy van szellemi halál állapotában az egyház és sok keresztény, nincs közösség a Szent Szellemmel, nincs belátás Isten Szellemének világába.

Hogyha együtt élünk és össze vagyunk kapcsolódva a Szent Szellemmel, akkor fogunk csak teljes értékű életet élni. Ő az, aki Isten fiaivá tesz bennünket (Róma 8:14). A Szent Szellem, aki leveszi az emberről a szolgaság, a törvény és a vallás ruháját. Leveszi rólunk a vallásos elvárásokat és a vallás feltételeinek
való megfelelési kényszert, amely egy eltorzult gondolkodásmódot eredményezett.

Isten Szelleme, a Prófétikus Szent Szellem, Ő az, aki Isten gyermekeivé szül újjá bennünket, aki örökösökké tesz, és aki felszabadítja az örökségünket, az identitásunkat. Ezért a Szent Szellem nélkül sokat veszítünk, ott, ahol ismerik Jézust, de nem ismerik a Szent Szellemet, a Prófétikus Szent Szellemet, ott szolgai gondolkodás van, ott mindig szellemi éhség van, ott mindig szükségek vannak, ott nincs természetfeletti, nincs szellemi élet, nincs dinamizmus.
Azokban a gyülekezetekben és hivőknél, akik befogadnak válogatás nélkül mindenféle tanítást, azt is, ami a Szent Szellemtől jön, azt is, ami „megtévesztő, gonosz szellemektől” (I.Tim. 4:1) ott a Szent Szellem nem fogja kijelenteni magát, ott nem tud és nem fog Isten Szent Szelleme megnyilvánulni, ott az Isten igazságai nem fognak érvényesülni, elzárják őket Isten Szellemének titkaitól, a menny minden áldásától, és a szellemi és fizikai Gósen földjétől.

Azokban a gyülekezetekben és hivőknél, ahol gonosz szövetségek és varázslás van, ahol minden más tudja befolyásolni az istentisztelet menetét csak a Szent Szellem nem, ott Ő meg van szomorítva és ki van közösítve. És bár lehet, hogy még ugyanúgy folyik a dicsőítés szolgálata, az ima szolgálat, mint régen, amikor a Szent Szellem még ott volt, de már eltávozott az erő és a jelenlét.

Ott ahol megengedjük, hogy a dicsőítés szolgálatát megtéretlen emberek végezzék, ott a Prófétikus Szent Szellem nem fog szolgálni az emberek felé.

Kedves Szentek!
Ahogyan Kánaánban éhség volt, úgy van ma szellemi éhség az egyházban és óriási a szellemi éhség; nincs aktuális kijelentett ige, nincs szellemi táplálás, vagy hogyha van is, csak kenyér és víz.

Meg kell látnunk, hogy hiába volt Jákóbnak kijelentése Kánaánról, hogy neki adja és utódainak azt a földet, az számukra az ígéret földje marad, de most mégis azt a vezetést kapta Istentől, hogy átmenetileg nem ott kell élnie. „Ne félj lemenni Egyiptomba, mert nagy néppé teszlek ott! Én megyek veled Egyiptomba és én is foglak visszahozni.”

Jákóbnak nemcsak József üzent a testvérek által, nemcsak közvetett módon kapta meg Isten akaratát, hanem volt személyes kijelentése is és ez a lényeg.
Ez a kinyilatkoztatás és elutazás azonban nem írta felül Jákób és Izrael népe számára az Isten eredeti tervét, mert Egyiptom nem a végcél volt.

Isten Szelleme most így szól sokakhoz: Ma ott kell hagynod azt a helyet, ahonnan eddig a szellemi ellátásodat kaptad, azt a helyet, ahol nincs ott a Szent Szellem és nincsenek ott a szolgálati ajándékok. Ahogy Jákób egész családjával kijött arról a helyről, úgy kell neked a szellemi Kánaán földjét elhagynod ma, mert az életed múlik ezen. (Róma 7:6)

Ott lesz a gyülekezetek számára szaporodás, gyarapodás és ellátás, ahol Isten Prófétikus Szent Szelleme és a szolgálati ajándékok is ott vannak. Ahogy József megismertette magát a testvéreivel, úgy kell találkoznod Isten élő Szent Szellemével kedves testvérem, és megismerkedned vele, a hangjával, megismerkedni a gondolkodásával, megismerkedni a szolgálatával, a Vele való együtt járással és a Vele való együttéléssel.

A testvérek megrémültek, amikor lelepleződött számukra, hogy kivel beszélnek, bűnbánat és szomorúság illetve félelem lett úrrá rajtuk. Így van ez mindazokkal, akik találkoznak Isten Szellemének kinyilatkoztatásaival, jön az Igazság Szelleme és leleplez dolgokat, megtérésre indít, erőt ad a bűnelhagyásra, és megítél.

Isten Szelleme az Igazság Szelleme is, szava éles, szava vág, szava elhatol az emberi csontokig, Isten szerinti szomorúságot eredményez, és megtérésre indít.
Ő az,aki meg tud győzni bűn, igazság és ítélet tekintetében. János 14:17 (Egyszerű ford.)

„Ő az Igazság Szelleme, akit a hitetlen emberek nem tudnak elfogadni, mert nem látják, és nem ismerik Őt.”
Efézus 17:23 (Egyszerű f.) „Ti azonban ismeritek Őt, mert veletek lakik, sőt bennetek él majd. Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.”

Tulajdonképpen, amikor Jákób, aki az Atyát jeleníti itt meg és az Ő fiai elmentek Józsefhez, akkor történt meg ennek az igének a szellemi valósága: „veletek lakik” Amikor egy ember újjászületik, akkor a szelleme feltámad, és egyesül a Szent Szellemmel, egyesül Jézus Szellemével, az Atya szellemével.

Addig, amíg Jézus itt volt a földön, addig a tanítványokban sem volt ott a Szent Szellem, a „veletek lakik, bennetek él” formában, addig volt Jézus és volt az Atya számukra. Pünkösdkor történt meg az, amikor a hivők engedelmeskedtek és felmentek a felházba, ott egyesültek a Prófétikus Szent Szellemmel. A felház után megismerték a Szent Szellemet, mostmár velük lakott, bennük élt. Elhozta ez az egyesülés az apostolok és a 120 számára az ébredést, a sokasodást, szaporodást és így megszületett az Eklézsia.

Most nézzük meg az eredeti képet, a Józsefit: ugyanez a szellemi folyamat zajlott le akkor, amikor Jákób fiaival elindult prófétai szó és kijelentés alapján Egyiptomba, elindult Isten időzítésében, hogy egyesüljön a szent család Józseffel, és újra együtt lehessenek, nála lakjanak. Efézus 1:13b-14 (Egyszerű fordítás szerint.) „Krisztusban megjelölt benneteket egy különleges jellel, a megígért Szent Szellemmel*. 14A Szent Szellem a biztosítéka annak, hogy meg fogjuk kapni, amit Isten a népének ígért. Ez a biztosíték addig érvényes, amíg eljön az ideje, hogy örökségünket valóban meg is kapjuk.”

Efézus 1:17-18 (Egyszerű f.) „17Azért imádkozom, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőséges Atya, adja nektek a Szent Szellemet*, aki bölccsé tesz benneteket, és igazán megismerteti veletek Istent. 18Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg szívetek szemét, hogy valóban megértsétek, milyen
reménységre hívott meg titeket. Így fogjátok megérteni, milyen gazdag és nagy az az örökség, amit Isten a népének akar adni.”

II.Kor. 13:14b (Egyszerű f.)
„….a Szent Szellem közössége legyen veletek.” József bemutat nekünk a Szent Szellem dicsőséges szolgálatából egy kis ízelítőt.

II.Kor. 3:8-9
„Mennyivel dicsőségesebb a Szent Szellem szolgálata…” - amely kegyelmet közvetít, amely nem pálcát tör a bűnös ember felett, amely nem bosszúálló, nem kárhoztat, nem ad szabályokat vagy módszereket, és szabadságot eredményez.
Mert ahol Ő ott van, ahol az Úr Szelleme ott van, ott szabadság van. József szolgálata tehát azt az Eklézsiát vetíti előre, amelyben ott vannak a szolgálati ajándékok, és a törvény szolgálata nem nyomja el a hivők szellemét. Azt az Eklézsiát mutatja be, ahol a vallásos lepel el lett távolítva, ahol nem egyházi és vallási törvények fojtogatják a hivők életét, hanem a Prófétikus Szent
Szellem, a kijelentés Szelleme, Jézus Szelleme, a Szent Szellem közössége vezeti a gyülekezeteket és a hivőket személyesen és Jézus, mint Király tud szellemi hatalmat gyakorolni az életükben és a gyülekezetek életében is.
Ez az Eklézsia, amely Isten Királyságát képviseli, amely nem egyház, amelyet nem szent (emberi) lélek vezet, hanem Isten hatalmas SZENT SZELLEME.
Ez az EKLÉZSIA született meg az Ap.csel 2-ben, és ennek az előképe ez a gyönyörű prófétikus kép az I.Mózes 46. részben és a 47:17-ben.
Adjon az Úr nekünk kinyilatkoztatást erről és adjon nekünk vezetést, hogy el tudjunk indulni, mint Jákób és családja mi is Gósenba, és el tudjunk indulni a Felházba az apostolokkal együtt.

Eddig az egyház ugyanis azon a szinten mozgott, mint Jákób fiai, József nélkül. Mindig felkerekedtek a hivők és ahol volt szellemi ellátás oda mentek élelemért, aztán visszamentek a gyülekezeteikbe, és abból az ott kapott szellemi ellátásból éltek mindaddig, amíg nem jött ismét egy másik József, akinél szintén volt szellemi táplálék, és onnan is „vásároltak” maguknak eledelt, hogy életben maradjanak.

Többféle gyülekezetből vannak kapcsolataim, és maguk a hivők beszéltek nekem erről, de nem tehetnek mást, mert éhesek. Emellet az interneten válogatás nélkül bevesznek nagyon sokan mindenféle tanításokat, és a hivőknél azt látom, hogy olyan keveredés és zűrzavar van, mert sokan hajlíthatóak és amerre fúj a szél, arra hajlanak. Sátán gondoskodik arról, hogy mindenféle igazságnak látszó
tanításokat bocsásson ki az egyház által elismert embereken keresztül, és a testvérek nem azt nézik, hogy mit mondd, hanem sokszor azt, hogy hiteles egyházi ember mondja, akkor csak igaz lehet.

Vannak sokan,akik a közösségi oldalon is ontják a mások által feltett igéket, tanításokat, megosztják azt,ami szépnek jónak – látszik, vagy amit mások kaptak, de annyira könnyű lemérni ezeken a közösségi oldalakon, hogy mennyire nincs saját forrása a hivőknek. Csak azokat lehet eltéríteni az Isten igazságaitól, akiknek nincsenek szellemi hallásaik és nincs saját vezetés az életükben, nincs ott a Szent Szellem, hogy vezetést adjon, és a megkülönböztetés ajándékával vezesse a hivőket.

Ez a keveredés aztán beteggé teszi szellemileg is és fizikailag is a hivőket.
Isten egy lehetőséget készített népe számára, hogy saját forrásból táplálkozzanak a Szent Szellem által. Ne kelljen futkosniuk más rhémái után, mert Ő mindenkit meg akar elégíteni személyesen, speciális, egyénre szabott szellemi táplálékkal.
„Jöjjetek hozzám!” – szól a Szent Szellem, „én kijelentem magam nektek, és lakozást veszek nálatok.” De meg kell Őt ismernünk, meg kell Őt ismernünk, először a nevét, hogy ki Ő valójában, mert hogyha még néven szólítani sem tudjuk Őt, akkor hogyan várjuk el, hogy kijelentse magát a számunkra
annak, aki Ő valójában.

Efézus 1:17
„megismerteti veletek.” Ő a Pneuma, a SZELLEM, és nem a PSZICHÉ – nem lélek



És ez a fordításbeli tévedés a vallásos szellem csalija, amely elhomályosítja előlünk a Kinyilatkoztatás Szellemét, elveszi az élét az Isten igazságának. Hogyha kommunikálunk valakivel, az egy alapvető dolog, hogy a nevén szólítjuk Őt. És mivel az egyház Szentléleknek szólítja Őt, így nem is tudja csak
lelki módon megközelíteni Őt, az értelmével és az érzelmeivel. De nem véletlenül mondja az Ige, hogy Isten SZELLEM, Őt csakis SZELLEMBEN ÉS ISTEN IGAZSÁGA által lehet megismerni. Szellemben akkor, hogyha kijelenti magát a számunkra. Eklézsiáról nem beszélhetünk mindaddig, amíg a Szent Szellem nincs ott, amíg a Kinyilatkoztatás Szelleme nincs ott, és amíg a Prófétaság Szelleme nincs ott.

www.judaoroszlanja.gportal.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.