Carl Eichhorn: Az üdvbizonyosság kincse (II.)

Meg vagyok gyõzõdve, hogy sem halál, sem élet, sem semmi más... nem szakíthat el minket az Isten szeretetétõl, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban van. (Róma 8, 38-39)

Vajon szükséges és lehet-e nekünk is olyan bizonyosságunk, mint Pálnak volt? Feltétlenül! Sõt kell is hogy magunkban hordozzuk ezt a szilárd bizonyosságot a jelenre és a jövõre érvényes üdvösségünket illetõen. Egyesek túlzásnak és elbizakodottságnak tartják ezt. Viszont éppen a refomáció derített fényt erre a tévedésre.

Senki nem juthat üdvbizonyosságra, ha nem törekszik komolyan arra. Hogyan lehetne valaki bizonyossá a bûnbocsánat elnyerése felõl, ha még soha nem nyugtalanította az a kérdés: "Hogyan nyerhetem el Isten kegyelmét?" Csak amikor a lelkiismeret felébred és a lélek elé állítja bûneinek végnélküli sorát, lesz égetõvé a kérdés: "ki biztosíthat engem arról, hogy eljuthatok bûneim teljes bocsánatára?" Csak amikor honvágy támad az atyai ház után a tékozló fiú szívében, jön elõ a szorongó kérdés, vajon könyörületességre találhatok-e Atyámnál. De amikor ilyen kérdések vetõdnek fel, akkor már megnyílt az Úr Jézus Krisztusban való hit útja.

A hit nem azt jelenti, hogy önmagunk cselekedeteire, imádságaira, komolyságára vagy buzgóságára alapozunk, mert az ilyen hitnek nem lenne szilárd alapja. Hitünk csak a Jézus Krisztus által szerzett megváltásra támaszkodhat. Isten nem azért szeret minket, mert mi szeretetre méltók vagyunk õelõtte. Õ Jézus Krisztusban fordul felénk. Õ az a szeretett Fiú, akin osztatlanul és maradéktalanul megnyugszik Isten jótetszése. Õ a tökéletes, engedelmes és igaz, s ha mi hitben ráhagyatkozunk erre a Megváltóra, akkor Isten tekintete jótetszéssel nyugodhat meg rajtunk is.

Isten szeretete birtokába vesz minket, részünk lesz a bûnbocsánatban, melyet a kereszten hozott áldozat eszközölt ki. Ezt a szeretetet soha többé el nem ragadhatja tõlünk senki, a halál éppoly kevéssé, mint az élet. Csak saját bûneink következtében veszíthetjük el azt ismét. Bizonyosan tudjuk, hogy Isten mindaddig nem vonja meg tõlünk szeretetét, amíg minden egyes bukás után bûnbánattal visszatérünk hozzá, megragadva ismét a kegyelmet.

Az a tudat, hogy Isten szeret minket, kimondhatatlanul gazdaggá tesz és nagy erõt ad. Különösen nehéz napokban és nagy nyomorúságok súlya alatt ez a bizonyosság segít minket gyõzelemhez: Isten szeret engem, az õ gyermeke és Jézus tulajdona vagyok!

Carl Eichhorn: "Isten műhelyében" c. könyvéből

http://www.keresztenydalok.hu/ahitatok/eichorn