2013. május 12.

Bob Gass: A végső garancia


„…miután hívőkké lettetek – eljegyzett pecsétjével…” (Efézus 1:13-- A kiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Szellemével,)

Jézus azt mondta: „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből” (János 10:28).

 Akik szülők vagyunk, megértjük ezt. Ha gyermekünk elesik, mi felemeljük. Helyreigazítjuk, de nem tagadjuk ki őket. A mi DNS-ünket hordozva születtek, és így is fognak meghalni. Isten ugyanilyen kapcsolatban van velünk. Ha hit által Isten gyermekeivé lettünk, akkor Ő megváltoztatja a származásunkat, újraértelmezi a szülő fogalmát, teszi ezt mindazért, hogy üdvösségünket biztosítsa. És hogy mindezt véghezvigye, elpecsétel minket Szent Szellemével. „…miután… hívőkké lettetek – eljegyzett pecsétjével, a megígért Szent Szellemmel” (Efézus 1:13).

Max Lucado írja: „Főiskolás koromban egy ideig egy porszívógyárban dolgoztam. Mi állítottuk össze a készülékeket a porszívócsőtől a konnektor csatlakozóig. Az összeállítás utolsó lépése a »csomagolás és rakodás« volt. Ezen a ponton a gyár rengeteg órát és dollárt fektetett a gépekbe, nagy gondot fordítva a védelmükre. Buborékfóliába csomagolták őket, mint egy múmiát, azután hungarocell közé rögzítették, beletették egy dobozba, amit körbetekertek ragasztószalaggal, a dobozra rápecsételték a rendeltetési helyet, majd hevederekkel rögzítették a konténer belsejében. A porszívó biztonságban volt.

 De ha mindezt ahhoz hasonlítjuk, amilyen mérhetetlen gondossággal bánik Isten az ő szentjeivel, akkor ahhoz képest mindez [a gondos csomagolás és óvatos kezelés] csak olyan, mintha a porszívót behajították volna egy kisteherautó rakodóterébe.

 Isten vákuumcsomagolását a legnagyobb erő, Szent Szellemének ólomzárja pecsételi le. Gyermekeit a szellemi fegyverzet páncélzatába öltözteti, körülvesz angyalaival, és Ő maga belénk költözik. Anglia királynője is örülne ilyen biztonságnak.”

Jó hír: Isten „…sajátjaként tart számon, garantálva, hogy a megváltás napján te is megváltott leszel” (ld. Efézus 4:30-- És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Szellemét,  aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. /Károli/).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.