A hívő nem vétkezik?

 „Tudjuk, hogy valaki Istentől született, nem vétkezik: hanem aki Istentől született, megőrzi magát, (és az figyel Istenre), és a gonosz nem illeti (sőt meg sem érinti) őt” (1 Ján. 5,18)

Ez az Ige megtérésem, és újjászületésem után, nagyon komoly problémát okozott nekem. Hiszen előfordult, hogy a kísértésben nem tudtam megállni, és akkor azt hittem, hogy „lám, nem is vagyok ujjászületett, nem is vagyok Isten gyermeke”. Természetesen, aki ezt a gondolatot adta, az az ellenség – vagyis a sátán volt – aki meg akarta ingatni a hitemet. És ez a kétség mindaddig bennem volt, amíg nem tudtam a görögben megnézni, hogy mit is mond itt az Ige:  

„Tudjuk, (eidó oida: ami azt jelenti, hogy tisztában vagyunk vele) hogy valaki Istentől (vagyis: Istenből) született, nem vétkezik (hamartanó: ami azt jelenti, hogy nem  téveszti el a célt, nem lesz céltévesztő): hanem aki Istentől (Istenből) született, megőrzi magát, (és az téreó:  figyel Istenre), és a gonosz nem illeti (sőt meg sem haptomai: érinti) őt” (1 Ján. 5,18)

Ekkor többet hiába kísértett ezzel az igével a sátán, már tudtam, ismertem az igazságot, hogy aki újjászületett, az már soha többé nem lehet céltévesztő, mert a cél a szívemben él, hiszen a cél: az Úr Jézus Krisztus.

De azt is megismertem, hogy eleshetek ha újászülettem akkor is, amikor kísértésbe kerülök, amikor még erősebb a hústest, amiben lakom, mint az új ember. De erre az esetre a görög a paraptóma szót használja, aminek jelentése: hibás lépés, botlás, baklövés, melléfogás, vétek.

Jakab apostolon keresztül pedig arra is ad tanácsot az Úr, hogy mit kell tennünk, hogy a hústestünket le tudjuk győzni, és meg tudjuk zabolázni:

 „Mert mindnyájan sokképen vétkezünk (ptaió: ami azt jelent: sokféleképpen botlunk el, hibázunk, tévedünk,vallunk kudarcot). Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni” (Jak. 3,2)

Gyenma