Ige: A kísértés

„Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem [megpróbál rávenni, és elcsábítani bűnre, vagyis céltévesztésre, és az a célja, hogy az embert elválassza Istentől]: mert az Isten gonoszsággal [rosszal, bűnnel, gonosszal] nem kísérthető [és Őt nem érheti kísértés, nem vehető rá a bűnre]. Ő maga pedig senkit (egyetlen egy embert sem, azaz senkit] sem kísért [nem csábít bűnre, vagyis céltévesztésre (hiszen Ő maga a cél)] gonosszal [bajokkal, rossz, ártalmas dologgal, szerencsétlenséggel, nyomorúsággal]. Hanem mindenki kísértetik [elcsábíttatik bűnre, vagyis céltévesztésre, amelynek vége, hogy az embert elválasztja Istentől]. Amikor vonja [bűnre csábítja, rossz útra viszi és vonszolja] és édesgeti [csalétekkel csábítja, vonzza és csalogatja, elszédíti, és csapdába csalja] a tulajdon [saját maga] kívánsága [vágya, kívánsága, szenvedélye, érzékisége].

»Más fordítás: Ellenkezőleg, mindenkit saját vágya kísért, mely őt húzza, és csalogatja« „Azután a kívánság [a vágy, kívánság, szenvedély, érzékiség] megfoganván [megragadja, és segítségére van, összefog vele (mármint a gonosszal, a kísértővel)], és bűnt [céltévesztést] szül [és teremt, eredményez]. A bűn [a céltévesztés] pedig teljességre jutván [ha teljesen kifejlődik] halált nemz [vagyis az élet megszűnését hozza létre]” (Jak. 1,13-15)