2012. szeptember 23.

Oswald Chambers: "SEM ERŐVEL, SEM HATALOMMAL"


"Az én beszédem és igehirdetésem pedig nem emberi bölcsességen alapuló meggyőző szavakban állott, hanem Szellemnek és erőnek a megmutatásában" (1Kor 2,4).

Ha az evangélium hirdetésénél az üdvösség útjára vonatkozó ismereteddel helyettesíted az evangélium hatalmába vetett bizalmat, ezzel megakadályozod, hogy az emberek megtalálják a szellemi valóságot. Jól vigyázz, hogy míg az üdvösség útjáról szóló ismeretedet hirdeted, te magad hiteddel Istenben gyökerezz és Őrá építs! Ne bízz abban, milyen világosan magyarázol, hanem úgy mondd el, hogy közben te magad a Szent Szellemre hagyatkozzál! Bízd rá magad Isten megmentő hatalmának bizonyosságára és Ő a saját életét fogja megteremteni hallgatóid lelkében.

Amikor végre igazán belegyökereztél a szellemi valóságba, többé semmi sem rendíthet meg. Ha csak a saját kegyes tapasztalataidnak hiszel, akkor hitedet bármi felboríthatja: azonban! Semmi sem rendítheti meg Istent és az Ő váltságának valóságát. Erre alapozd a hitedet és olyan örök biztonságban vagy, mint Isten. Amikor igazi, személyes kapcsolatba jutsz Jézus Krisztussal, többé nem rendülsz meg. Ez a megszentelődés értelme. Isten helyteleníti az emberi vallásos tapasztalatot, amikor úgy kezdjük nézni a megszentelődést, hogy az egy egyszeri megtapasztalás és közben elfelejtjük, hogy magát a megszentelődést is oda kell szentelnünk (Jn 17,19). Megszentelt életemet önként át kell adnom Istennek az Ő szolgálatára, hogy úgy használhasson fel, mint saját kezét és lábát.

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.