„Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (Apostolok
cselekedetei 20:35)
Wendy Pope írja: „Amikor Isten arra hív, hogy adakozzak, nem
mindig érzem, hogy ettől áldott leszek. Talán már te is átéltél hasonlót. Arra
indít, hogy készíts ételt egy családnak, akik lebetegedtek, de egy hosszú
munkanap után ahhoz is alig van erőd, hogy a saját családodnak főzz.
Vagy amikor teljesen
kimerült vagy, arra biztat, hogy hozd át a barátnőd gyermekeit, hogy neki
legyen egy szusszanásnyi szünete. Nem számít, hogy mi az a helyzet, amikor
Isten adakozásra hív, … áldottak leszünk… az Ő útjai és gondolatai nagyobbak a
mieinknél.
Neki tökéletes terve van, nekünk csak azzal kell törődnünk,
hogy tegyük, amit kér, panaszkodás nélkül.
Lehet, hogy
megkérdőjelezed okfejtését, amikor arra késztet, hogy hívd el ebédre a goromba
munkatársadat… vagy arra, hogy megtarts egy órát a gyermeked vasárnapi
iskolájában, hogy a vasárnapi iskolai tanító pihenhessen.
Ez a lényeg, akár belegondolunk, akár nem… ez jelent valamit
az örökkévalóság számára, és annak az embernek, akinek adjuk. Jézus nélkül
lényegében önző ember vagyok.
Azon tűnődöm, milyen áldásokat kapok… pénzt, új autót vagy
szebb házat? Szégyellem magam ezek miatt a gondolatok miatt, ezek egy olyan
ember gondolatai, aki a kereszténységben még csecsemő, és még nem értette meg,
hogy az áldás… azt jelenti, hogy azzal a valakivel jársz szoros közelségben,
aki a világtörténelem legnagyobb Adakozója.”
Előfordul, hogy kötelességből adakozol, vagy bűntudatból,
vagy azért, hogy elnyerd más emberek elismerését? Az adakozás az Isten iránti
szeretetünk valódi értékmérője, és Ő mindig megáld, ha ezt tesszük. Tehát: „…ne
kedvetlenül vagy kényszerűségből” adj (ld. 2Korinthus 9:7), hanem készséges
szívvel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.