Szerző: ...leírta: Imre testvér
Egykor az istenfélő idős Becsület együtt élt fiaival, Joggal
és Igazsággal. A szép napjait a Törvény látogatása tette tönkre. Az öreg jámbor
Becsületnek az utolsó tehenét is elhajtották. Hiába kérte a szigorú Törvényt,
hajthatatlan maradt, a tehén nagyot bődült, s örökre elbúcsúzott a gazdájától.
Ekkor az öreg Becsület könnyes szemmel, és reszkető ajakkal
magához hívatta két felcseperedett fiát, az Igazságot és a Jogot. Az öreg
megsimogatta hófehér szakállát és így szólt:
- Édes fiaim, utolsó tehenemet is elhajtották, nem tudlak
tovább tartani benneteket. Menjetek Isten hírével világgá, keressetek
magatoknak szolgálatot a nagyvilágban. És szomorúan homlokon csókolta őket.
A testvérek, az Igazság és Jog, kézen fogták egymást, és
útra keltek. Elmentek szolgálatot keresni.
- Én csak olyan gazdához állok be - mondja út közben az
öregebbik testvér, az Igazság, - aki olyan jámbor és becsületes lesz, mint az
édesapánk. Ha ilyet találok, híven szolgálom holtom napjáig.
- Én pedig csak olyan gazdához szegődöm - mondja a
fiatalabbik testvér a Jog - aki olyan erős lesz, hogy nála senki sem erősebb.
Bánom is én a többit. Ígérem, hogy abban a pillanatban faképnél hagyom, ha nála
erősebb gazdát találok. A keresztútnál megölelték egymást, elváltak.
És soha többé nem találkoztak. Holtiglan elszegődtek.
Az Igazság a mindenkori Szegénységhez, a Jog a mindenkori
Hatalomhoz.
Milyen paráznává lett
a hűséges város! Jogossággal volt tele, igazság lakott benne, most pedig
gyilkosok!” (Ésa. 1,21)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.