Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról én is
vallást teszek mennyei Atyám előtt" (Mt 10,32).
Milyen kegyelmes ígéret ez! Nagy örömmel teszek vallást az
én Uramról. Akármennyi hibám legyen is, Krisztust soha nem szégyellem, és a
keresztről szóló tanítást bátran hirdetem. Uram, nem rejtem magamba a Te
igazságodat.
Nagyszerű dolgot helyez itt számomra kilátásba az Ige.
Barátaim elhagyhatnak, ellenségeim ujjonghatnak, az Úr azonban nem tagadja meg
szolgáját. Nincs kétségem afelől, hogy az Úr a magáénak tart, hiszen új meg új
zálogát adja szeretetének. De eljön a nap, amikor meg kell majd állnom az Atya
előtt. Milyen öröm tudnom, hogy Krisztus akkor majd vallást fog tenni rólam.
Azt mondja majd: ez az ember bízott bennem és kész volt bántalmazást is
szenvedni nevemért, ezért én is a magaménak vallom őt. Régen, ha valakit
lovaggá ütöttek, a királynő gyémántos térdszalagot adott át neki. Nagy
megtiszteltetés volt az összegyűlt sokaság előtt átvenni ezt a kitüntetést. Mi ez
azonban ahhoz a tisztességhez képest, amikor majd Krisztus vall bennünket a
magáénak a magasságos Isten trónusa előtt, a mennyben. Ezért soha ne
szégyelljem, hogy az Úré vagyok. Soha ne hallgassak gyáván, se ne alkudjak meg
félszívvel. Pirulnom kellene, mert azé vagyok, aki megígérte, hogy kezeskedik
az életemért Isten előtt?
C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c.
könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.