2012. augusztus 28.

Csatlakozol Jézus munkájához?


Amikor végignézett a tömegen, megsajnálta õket, mert fáradtak és elhagyatottak voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ekkor így szólt tanítványaihoz: „Sok az aratnivaló, de kevés a munkás. Ezért kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön még munkásokat az aratásába!” Mt. 9:36-38

Vannak olyan pillanatok az életben, melyek olyan fájdalmasak, mintha valaki a gyomrodat tépné ki.

Máté apostol Jézusról írt életrajzában arra utal, hogy Jézus is megtapasztalta ezt a gyomorszorító érzést, mikor látta a zaklatott és támasz nélküli nyáját. Több volt ez, mint puszta szívfájdalom. Jézus elképesztő mértékű szánalmat érzett, mikor meglátta azt a sok, az élettől megkeseredett embert, akik olyan hatalmas problémákkal néztek szembe, hogy azt se tudták, kihez fordulhatnának segítségért. (Máté 9:36)

Ebben a pillanatban, ahogy Máté írja, Jézus ránézett a tanítványaira, és így szólt: „Azt szeretném, hogy segítsetek ebben. Olyan sokan vannak, akiknek segítségre van szükségük – akiknek tudniuk kell és meg kell tapasztalniuk Isten együttérzését –, hogy szükségem van a ti segítségetekre is ebben a nagy aratásban.” (Mt. 9:36-38 – a szerző átfogalmazásában)

Jézus minket is hív, hogy csatlakozzunk hozzá a munkájában. Arra is hív, hogy imádkozzunk azért, hogy mások is csatlakozzanak. Isten betölt minket az ő szeretetével és együttérzésével, így mi is szolgálni tudunk azok felé, akik zaklatottak, nincs támaszuk és megtörte őket az élet. Mi visszük el a Jó Hírt, hogy Jézus segít úrrá lenni a helyzetünk felett érzett bánatunkon és a megpróbáltatásokon.

Akarsz csatlakozni Jézus munkájához, és meglátni, hogy Isten hogyan működik a te engedelmességed által?


 (Daily Hope by Jon Walker, 2011. szeptember 19.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.