Egész álló nap havazott, sűrű hópelyhek lepték be az
ajtókat, ablakokat, fehér kárpittal vonták be a mezőket, és valahol a kanadai
préri egyik magányos farmján egy gyermek készült erre a világra jönni.
John, az apa nyugtalanul járkált fel-alá a nappali szobában.
Jessie a felesége, harmadik órája vajúdott első gyermekükkel. Nem volt már
éppen fiatal, de nagyon akarta ezt a gyermeket.
- Remélem a Doktor időben ideér – gondolta John – csak ez a
sok hó ne esett volna!
Később így morfondírozott:
- Aggodalomra semmi ok, évezredek óta így történik és Jessie
anyja is fenn van, hogy segítsen neki, ha kell!
Odakinn a sötét csendben, csak a hópelyhek halk suttogása
hallatszott és csak néha jajdult fel egy-egy fa jeges terhe alatt. John a
fahasábokat nyaldosó lángokat nézte elmélyülten, amikor kopogtattak. Gondolta a
Doktor érkezett meg, de meglepetésére, egy idegen állt az ajtóban.
- Bejöhetek? – kérdezte. John habozott kis ideig, de látva
átfagyott, szomorú ábrázatát, és a haját, melyben jégcsapokká állt össze a
ráolvadt hó – beengedte. Havas ruháit lesegítette és helyet készített a tűz
előtt, ahol az éjszakát tölthette a jövevény. Vacsorát is adott, amiért nagyon
hálás volt az idegen.
- Mit kerestél odakinn ilyen havas éjszakában? – kérdezte
John.
- Nagyon sok dolgom van – felelte az idegen – Nagyon sok
helyre kell mennem.
- De hát hová kell menned ilyen időben?
- Bárhová, - mondta a különös idegen – mindenhová elmegyek
ezen a világon, ahol szívesen látnak. John nem igazán értette mit beszél, de
nem faggatta tovább, az idegen pedig csendben melegedett tovább a tűz előtt.
Később John elmondta, hogy felesége éppen most ad életet első gyermeküknek.
- Tudom – felelte az idegen.
- De hát honnan tudod?
- Már odakinn hallottam a sírást.
John nem értette, hiszen ő semmit sem hallott.
Hajnal kettő volt, mire megszületett, élettelenül. Jessie
kimerülten mély álomba zuhant. Az anyja - aki végig mellette volt – tette a
halott csecsemőt a bölcsőbe, csak ez után ment le elmondani, hogy mi történt.
Johnon dermedt kétségbeesés lett úrrá. Látva az asztalt borító ajándékokat, a
történtek után már nem volt képes hinni a karácsonyi csodában.
- Lány volt, vagy fiú?
- Fiú. – felelte Jessie anyja- Akarod látni?
- Igen. Aztán elviszem, nem akarom, hogy Jessie így lássa.
John szeretettel nézett a sápadt, mély álomban lévő
feleségére. Hálás volt Istennek, hogy legalább őt meghagyta neki. Majd pár
pillanatig meredten nézte a szánalmas kis testet a bölcsőben, aztán óvatosan
karjaiba vette és lement vele a lépcsőn. Ahogy állt, csendben tartva a
gyermeket, végtelen bánat fogta marokra a lelkét. Az idegen törte meg a
csendet, kérte, hogy foghassa meg a fiút. John szó nélkül átadta. Karjába véve,
ringatni kezdte és megcsókolta a fiúcska homlokát.
- Miért csinálja ezt, hiszen halott? - kérdezte Jessie
anyja.
- Meleg kell neki!
- De hát meghalt! – mondta, szinte kiabálva a nagymama.
Az idegen azonban, csak mosolygott és tovább ringatta a
gyermeket. John arra lett figyelmes, hogy a kicsi fiú szeme kinyílik, és halkan
sírdogálni kezd.
- Csoda! Hiszen csodát tettél! – kiabált John – Visszahoztad
a halálból a fiamat!
- Nem volt halott. – válaszolt a férfi – Nem halhat meg, aki
még nem is élt!
A nagyanyja karjaiba tette a gyereket: - Gyorsan, tegye az anyja
mellé, mielőtt felébredne! Azután Johnhoz fordult: - Mennem kell tovább.
John azt sem tudta hirtelen mit is tegyen, sírjon, nevessen,
vagy csókolja össze az idegent?
- Maradnod kell, maradj velünk, kérlek - örökre!
De az idegen vette a kabátját és már az ajtóban állt.
- Akkor legalább a Karácsonyt töltsd velünk! – kérlelte John
– Nézd teli az asztal mindenféle jóval, szívesen megosztjuk veled! Hiszen a
legnagyobb ajándékot tőled kaptuk.
Az idegen azonban nem maradhatott. Megköszönte a szíves
marasztalást, de mennie kellett. Halkan becsukta maga mögött az ajtót és lassan
elindult a friss havon.
Elállt a hóesés. John állt az ajtóban és nézte-nézte, a
vendéget, amíg eltűnt a messzeségben. Befelé indulva döbbent rá, hogy a
távolodó idegen léptei nem hagytak nyomot a frissen esett hóban.
Máté 25, 31-40: Mikor pedig eljön az embernek Fia az Ő
dicsőségében, és Ővele mind a szent angyalok, akkor beül majd az Ő dicsőségének
királyiszékébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket
egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat
jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a
király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez
országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem,
és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és
befogadtatok engem; mezítelen voltam, és felruháztatok; beteg voltam, és
meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.
Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor
láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? Vagy szomjúhoztál, és innod adtunk
volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? Vagy
mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly
voltál, és hozzád mentünk volna?
És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom
néktek, amennyiben megcselekedtétek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.