Az 1992-es Barcelonai Olimpiai Játékokon az atlétika
történetének egyik leghihetetlenebb jelenete játszódott le. A brit Derek
Redmond egész életében arról álmodott, hogy egyszer aranyérmet nyer 400 méteres
síkfutásban.
Ez az álom elérhető közelségbe került, amint a startpisztoly
eldördült a barcelonai elődöntőben. Élete nagy versenyét futotta, és már látta
maga előtt a célvonalat, ahogy a célegyenesbe fordult. Akkor hirtelen éles
fájdalom hasított a lábába. Elszakadt jobb térdszalaggal orra bukott.
A Sports Illustrated beszámolt a drámai eseményekről:
Miközben az orvosi segítség közeledett, Redmond nagy
kínlódás árán felállt. „Állati ösztön volt" - vallotta később. Ugrálva
újra elindult, és egy őrült kísérletet tett, hogy befejezze a versenyt. Ahogy
odaért a célegyeneshez, egy nagydarab, pólóba öltözött férfi lejött a
lelátóról, félrelökött egy biztonsági őrt, odarohant Redmondhoz, és átkarolta.
Jim Redmond volt az, Derek édesapja. „Nem kell ezt csinálnod," mondta síró
fiának. „Dehogynem!" - felelte Derek. „Na, jól van akkor," mondta
Jim, „együtt befejezzük."
Úgy is tettek. A biztonsági embereket úgy kellett lerázni,
miközben a fiú időnként az apa vállára hajtotta fejét. Derek futósávján maradva
végigfutották a pályát a csodálkozó tömeg előtt, mely aztán felállt, üvöltött
és sírt.
Derek nem aranyéremmel távozott erről a versenyről, de egy
olyan édesapa hihetetlen emlékével, aki fia szenvedését látva felkelt a
székéről a lelátón, hogy segítsen fiának befejezni a versenyt.
Isten pontosan ezt teszi értünk. Amikor minket fájdalom ér,
és küszködünk, hogy befejezzük a versenyt, bízhatunk abban, hogy van egy
szerető Atyánk, aki nem hagy bennünket magunkra. Ő otthagyta a mennyei helyét,
hogy mellettünk legyen az Ő Fia, Jézus Krisztus személyében. „Én veletek vagyok
minden napon" - mondja Jézus - „a világ végezetéig" (Mt 28,20).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.