2012. augusztus 27.

Ige: Ígéret az Urat szeretőknek


Az Úr ígérete az Ő Igéjét (törvényét) szeretőknek:  „Olyan [lesz], mint a víz [folyóvizek] partjára  ültetett [plántáltatott] (termő)fa, amely kellő időben [a maga idejében] gyümölcsöt terem, [gyümölcsét meghozza] és levelei nem hervadnak [el nem hullanak]. Siker koronázza minden tettét. [Boldogul minden munkájában; (mindenben, amit tesz jó szerencsés lesz)] (Zsolt 1,3)

 Megismétli az Úr ígéretét: „Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik” (Jer. 17.8)

„Bő nedvességű ez a napfényen is, és ágazata túlnő a kertjén” (Jób. 8,16)

A megtért Jób megvallása: „Gyökerem a vízig nyúlik, ágamra éjjel harmat száll” (Jób. 29,19)

Dávidon keresztül hangzik az ígéret, amely gyermekeinkre is kiterjed: „Boldog az ember, aki féli az Urat, és az ő parancsolataiban igen gyönyörködik. Hős lesz annak magva a földön; a hívek nemzedéke megáldatik. Gazdagság és bőség lesz annak házában, s igazsága mindvégig megmarad” (Zsolt. 112,1-3)

Ha engedelmes leszek, akkor azt ígéri az Úr: „És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy” (Ésa. 58,11)

„Én, az ÚR vagyok az őrizője, minduntalan öntözgetem. Éjjel-nappal őrzöm, hogy senki ne bánthassa” (Ésa. 27,3)

„Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm Szellememet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre. És nevekednek, mint fű között, és mint a fűzfák vizek folyásinál” (Ésa. 44,3-4)

És az Úr Jézus jelenti ki az egyetlen feltételét az ígéretek beteljesülésének: „Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig a Szellemről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Szellem, mivel Jézus még nem dicsőült meg” (Jn. 7,38-39)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.