Egy veszélyes partvidéken, ahol
gyakran történt hajótörés, valamikor állt egy kezdetleges életmentő-állomás. Az
épület csak egy kunyhó volt, és egyetlen csónak tartozott hozzá; de a maroknyi
elkötelezett személyzet állandóan szemmel tartotta a tengert.
Magukat nem kímélve éjjel és nappal kint voltak, fáradhatatlanul kutatva az elveszettek után. Néhányan azok közül, akik ilye
Magukat nem kímélve éjjel és nappal kint voltak, fáradhatatlanul kutatva az elveszettek után. Néhányan azok közül, akik ilye
n módon megmenekültek, és még mások is a környékről, tenni
akartak valamit az állomásért, és odaszánták idejüket, pénzüket vagy
energiájukat, hogy segítsenek a munkában. Új hajókat vásároltak, és újabb
csapatokat képeztek ki. A kis életmentő-állomás növekedett.
Az állomás új tagjai közül néhányan elégedetlenek voltak a kezdetleges épülettel és szegényes berendezésével. Úgy érezték, hogy kényelmesebb helyet kellene biztosítani a tengerből kimentettek elsődleges menhelyén. Az összecsukható ágyakat lecserélték normál ágyakra, s a kibővített épületet jobb bútorokkal rendezték be. Az életmentő-állomás ettől fogva kedvelt gyülekezőhelye lett tagjainak. Szépen kifestették, és előkelően rendezték be, hiszen már klubszerűen működött. Egyre kevesebb tag vágyott arra, hogy részt vegyen életmentő misszióban a tengeren, így mentőcsapatokat fogadtak fel erre a munkára. Az életmentő motívum továbbra is hozzátartozott a klub dekorációjához, és emlék gyanánt volt egy mentőcsónak is abban a teremben, ahol a klubtag-avatásokat tartották.
Ebben az időben történt, hogy egy nagy hajó zátonyra futott, és a fizetett legénység csónakszámra hordta be a fázó, vizes, félholt embereket. A hajótöröttek piszkosak és betegek voltak, részben külföldiek. A szép, új klubban nagy káosz volt. A tulajdonosi bizottság gyorsan felállíttatott egy kinti zuhanyzót, ahol a hajótörötteket lemoshatták, mielőtt bevitték az épületbe.
A következő gyűlésen nézeteltérés támadt a klubtagok között. A tagok többsége amellett volt, hogy szüntessék meg a klub életmentő tevékenységét, mivel kellemetlenségekkel jár, és csak akadályozza a klub normál társadalmi életét. Néhány tag ragaszkodott ahhoz, hogy az életmentés az elsődleges céljuk, és rámutattak, hogy még mindig életmentő-állomásnak nevezik azt a helyet. A kis csoport tagjait leszavazták, és azt tanácsolták nekik, hogy ha életeket akarnak menteni, lenn a parton felállíthatják a saját mentőállomásukat.
Ők meg is tették.
Ahogy teltek az évek, az új állomás ugyanazokon a változásokon ment keresztül, mint a régi. Idővel klubbá alakult, és újabb életmentő-állomás jött létre. A történelem tovább ismételte önmagát, és aki ma meglátogatja azt a partszakaszt, egész sor exkluzív klubot talál a part mentén.
A hajótörés gyakori azon a partvidéken, de a legtöbb utas vízbe fullad!
Nekünk, mint Jézus tanítványainak, elsődleges feladatunk az, hogy elmenjünk, és másokat is tanítványokká tegyünk). Az a feladatunk, hogy életet mentsünk. Sajnos olykor elfeledkezünk a célunkról. Vissza kell nyernünk életmentő-szenvedélyünket!
Az állomás új tagjai közül néhányan elégedetlenek voltak a kezdetleges épülettel és szegényes berendezésével. Úgy érezték, hogy kényelmesebb helyet kellene biztosítani a tengerből kimentettek elsődleges menhelyén. Az összecsukható ágyakat lecserélték normál ágyakra, s a kibővített épületet jobb bútorokkal rendezték be. Az életmentő-állomás ettől fogva kedvelt gyülekezőhelye lett tagjainak. Szépen kifestették, és előkelően rendezték be, hiszen már klubszerűen működött. Egyre kevesebb tag vágyott arra, hogy részt vegyen életmentő misszióban a tengeren, így mentőcsapatokat fogadtak fel erre a munkára. Az életmentő motívum továbbra is hozzátartozott a klub dekorációjához, és emlék gyanánt volt egy mentőcsónak is abban a teremben, ahol a klubtag-avatásokat tartották.
Ebben az időben történt, hogy egy nagy hajó zátonyra futott, és a fizetett legénység csónakszámra hordta be a fázó, vizes, félholt embereket. A hajótöröttek piszkosak és betegek voltak, részben külföldiek. A szép, új klubban nagy káosz volt. A tulajdonosi bizottság gyorsan felállíttatott egy kinti zuhanyzót, ahol a hajótörötteket lemoshatták, mielőtt bevitték az épületbe.
A következő gyűlésen nézeteltérés támadt a klubtagok között. A tagok többsége amellett volt, hogy szüntessék meg a klub életmentő tevékenységét, mivel kellemetlenségekkel jár, és csak akadályozza a klub normál társadalmi életét. Néhány tag ragaszkodott ahhoz, hogy az életmentés az elsődleges céljuk, és rámutattak, hogy még mindig életmentő-állomásnak nevezik azt a helyet. A kis csoport tagjait leszavazták, és azt tanácsolták nekik, hogy ha életeket akarnak menteni, lenn a parton felállíthatják a saját mentőállomásukat.
Ők meg is tették.
Ahogy teltek az évek, az új állomás ugyanazokon a változásokon ment keresztül, mint a régi. Idővel klubbá alakult, és újabb életmentő-állomás jött létre. A történelem tovább ismételte önmagát, és aki ma meglátogatja azt a partszakaszt, egész sor exkluzív klubot talál a part mentén.
A hajótörés gyakori azon a partvidéken, de a legtöbb utas vízbe fullad!
Nekünk, mint Jézus tanítványainak, elsődleges feladatunk az, hogy elmenjünk, és másokat is tanítványokká tegyünk). Az a feladatunk, hogy életet mentsünk. Sajnos olykor elfeledkezünk a célunkról. Vissza kell nyernünk életmentő-szenvedélyünket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.