2012. augusztus 15.

A távolugrás!


Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Képzeld el azt, hogy egy nap Mike-kal, a 895 cm-es világrekordot tartó távolugróval kocogsz együtt. Miközben futtok, valami morajlást hallotok, és érzed, ahogy a talaj egyre erősebben remeg a lábad alatt.

Azonnal rájössz, hogy olyan földrengés van kitörőben, amilyet még soha nem tapasztaltál.

Hirtelen mindössze egy lépésre előttetek meghasad a föld. Mindketten megálltok, és azt fedezitek fel, hogy egy kis földnyelven rekedtetek, ugyanis mintegy 9 méter széles, mély hasadék választ el a biztonságtól. Az a kis földfolt is, amin álltok, omladozik a folytonos rengéstől, és látod, hogy pillanatokon belül mindketten a mélybe zuhanhattok, ahol összenyom a mozgó föld. Reménytelennek tűnik a helyzet.

Az egyedüli reményetek az, hogy átugorjátok a szakadékot. Mike úgy ítéli meg, hogy a távolság az ő távolugrás-rekordjánál kb. 20 cm-rel nagyobb, mégis úgy dönt, hogy megpróbálkozik vele. Amennyire a földnyelv megengedi, hátrál, hogy minél nagyobb sebességet vehessen fel. Lekuporodik starthelyzetbe, és te kiabálsz: „Felkészülni, kész, rajt!"

Mike olyan gyorsan szalad, ahogy csak bír. A földnyelv legszélén elrúgja magát a talajtól, és fellendül a levegőbe. Tökéletes ugrás! Átrepül a hasadék felett, mindkét lábfejének ujjaival éppen eléri a túlsó fal szélét. Csodálatos 9 méteres ugrás - 5 centivel hosszabb, mint a világrekordja. Ám szerencsétlenségére mégsem elég hosszú. Lába lecsúszik a peremről, és egy pillanatig még küszködik, hogy megragadja a peremet a kezével. Csaknem sikerült. Szemed láttára beleesik a hasadékba, és meghal. Szegény Mike!

Most rajtad a sor. Megpróbálsz a lehető leghátrább húzódni az elrugaszkodás helyétől, és felveszed a startpozíciót. Gondolatban jelt adsz, és nekiiramodsz. Lihegve-zihálva odafutsz a földnyelv széléhez, elrúgod magad, és ugrasz - egyenesen a szakadékba. Te is halott vagy.

Az, hogy Mike egy tökéletes, világrekord-méretű ugrással majdnem elérte a túlsó partot, nem ért semmit. Egyszerűen nem volt elég hosszú. A végső kimenetelt tekintve Mike ugrása nem volt jobb a tiédnél. Mindketten meghaltatok.

Az örök élet a menny felől nézve nagyon hasonló képet mutat. Mindegy, hogy mennyire jó életet éltél, hány istentiszteleten vettél részt, vagy mennyivel vagy jobb, mint mások. Te nem mentheted meg saját magadat. A világ legjobb emberei sem tudják megmenteni magukat, mert „mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének" (Róm 3:23). Senki sem elég jó önmagában.

Ezért jött el Jézus. Ő az egyetlen, aki valaha is tökéletes életet élt. Ha bizodalmunkat és hitünket belé vetjük, és Ő lesz életünk Ura, az Ő tökéletessége lesz a miénk. Ő az egyetlen, aki biztonságban át tud vinni minket a túloldalra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.