Egy Brennan Manning nevű író és előadó szokta elmesélni ezt
a történetet az asszonyról, aki elment a paphoz, és elmondta neki, hogy amikor
imádkozik, látomásban látja Jézust.
„Olyan valóságosan jelenik meg nekem, mint ahogy ön itt áll most,
atyám!" - mondta az asszony. „És beszél is hozzám. Azt mondja, hogy szeret
engem, és hogy velem akar maradni. Gondolja, hogy megőrültem?"
„Egyáltalán nem" - válaszolt a pap. „De, hogy biztosak
legyünk benne, hogy valóban Jézus az, aki megjelenik magának, tegyen fel neki
egy kérdést legközelebb. Kérdezze meg tőle, milyen bűnöket vallottam meg a
gyónáskor. Aztán jöjjön el hozzám, és mondja el, hogy mit mondott!"
Pár nappal később visszatért az asszony.
„Volt megint látomása Jézusról?" - kérdezte tőle a pap.
„Volt, atyám!" - felelt az asszony.
„És megkérte, hogy mondja el a bűnöket, amiket
meggyóntam?"
„Igen, megkértem" - válaszolt az asszony.
„És mit mondott?" - kérdezte várakozásteljesen a pap.
„Azt, hogy... 'Elfelejtettem'".
Jézus kegyelmesen megbocsátja és elfelejti a bűneinket,
amikor megvalljuk azokat Neki. A Szentírás erről biztosít bennünket: „Ha
megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket..." (1Ján 1,9);
és „Én, én vagyok az, aki eltörlöm álnokságodat..., és
vétkeidre többé nem emlékezem" - mondja az ÚR (Ézs 43,25).
Ha egyszer Isten megbocsátotta a bűneinket, örökre eltűnnek,
olyan messzire kerülve tőlünk, „amilyen messze van napkelet napnyugattól"
(Zsolt 103,12; Zsid 8,12).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.