2012. augusztus 1.

Kenneth E. Hagin: Hegyek és völgyek


Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban…

- 2Korinthus 2,14.

Hallok embereket arról beszélni, hogy most éppen a völgyben vannak, aztán meg hogy a hegyen, és aztán újra lekerülnek a völgybe. Az igazat megvallva nem tudom, hogy miről beszélnek. Nekem 1933 óta van üdvösségem, és én még sohasem voltam máshol csakis a hegycsúcson!

Nem kell lemenned a völgybe. Az emberek beszélnek a „völgy-megtapasztalásaikról”. Nekem még sohasem volt ilyen lent vagyok a völgyben megtapasztalásom. Persze, voltak megpróbáltatások és próbatételek — én azonban a hegy tetején maradtam, egész végig kitartottam, felülkerekedtem ezeken. Dicsőség Istennek! Az igazság az, hogy akik azt mondják, a völgyben vannak, az életet természetes szempontból nézik — fizikai szemszögből. A fizikaiból próbálnak meg szellemi megoldást nyerni — ez pedig egyszerűen lehetetlen.

Évekkel ezelőtt, amikor a pünkösdiek közé kerültem, azelőtt ugyanis baptista voltam, gyakran hallottam őket a „völgyön való átmenetel”-ről beszélni. Mivel én nem tudtam, hogy miről beszélnek, rám néztek és azt mondták: „Na, majd eljön a te időd is!” Hála Istennek, sohasem jött el! Nem! Hagyd el a negatív dolgokat és haladj tovább az élet pozitív oldalán — és nem lesznek völgyek az életedben. Mindig a hegycsúcson leszel!


Megvallás: Hála pedig az Istennek, aki MINDENKOR diadalra vezet engem a Krisztusban! Én MINDENKOR diadalt aratok! Én a hegycsúcson élek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.