2012. augusztus 19.

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ


Zsid 11,32-40.

32 És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. 33 Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, 34 tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg. 35 Asszonyok feltámadás révén visszakapták halottaikat. Másokat viszont megkínoztak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy dicsőségesebb feltámadásban legyen részük. 36 Mások megszégyenítések és
megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. 37 Megkövezték, megégették, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve azok, 38 akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld szakadékaiban. 39 És mindezeken, noha hit által elnyerték az Írás jó bizonyságát, nem teljesült be az ígéret, 40 mert Isten számunkra valami különbről gondoskodott, és azt akarta, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre.

                       HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

Álljatok ki az utakra, és nézzetek szét, kérdezősködjetek az ősi ösvények után, melyik a jó út, és azon járjatok, akkor nyugalmat találtok lelketeknek! (Jer 6,16)

Minden alkalommal, mikor egy elektromos berendezést vásárolok, kapok hozzá használati utasítást. Ez részletes információkat nyújt a szabályos használathoz és a hiba esetére.
Sokszor hallom, hogy az emberek ezt mondják: Bárcsak az életünkre is kapnánk egy használati utasítást! A keresztyének ilyenkor bizonyságot tehetnek, hogy valójában nekünk is van egy Istentől kapott útmutatónk, a Biblia.

Az istentiszteleteken, beszélgetéseken, közös vagy egyéni imán keresztül Isten beszél hozzánk, és választ ad kérdéseinkre; de minden utasítás alapja a Biblia. Mikor segítségre van szükségem, és nehéz helyzetben vagyok, elolvasom Illés történetét (1Kir). Ha interjúra
megyek, az 1Móz 41-et olvasom el, mikor József találkozik Fáraóval. Ha vívódom Istennel, Jákób történetéhez lapozok (1Móz 32). A Szentírás lehetővé teszi számunkra, hogy saját hitünket, cselekedeteinket elődeinkéhez hasonlítsuk. Tanulhatunk abból, Isten hogyan tanította, vezette atyáinkat, és példájukat alkalmazhatjuk az életünkben. Történetüket a Bibliában olvashatjuk.

Imádság: Istenünk, adj nekünk bölcsességet, hogy lássuk és halljuk szavadat, utasításodat. Bátorságot, magabiztosságot is kérünk, hogy akaratod szerint cselekedhessünk. Ámen.

Minél jobban ismerjük a Bibliát, annál jobban megtalálhatjuk az Istennek tetsző utat.

Mark H. Anderson (Pennsylvania, USA)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.