Szerző: Ismeretlen szerző
A vonat lassan közeledett az állomás felé. Mindenki
izgatottan várta, hogy hazaérkezhessen.
Feltűnt nekem egy fiatalember, aki idegesen tekintett ki az
ablakon. Miután szóba elegyedtem vele, feltárult előttem szomorú élettörténete.
Fiatalon szülei ellen lázadva megszökött otthonról. Nem
bírta a szülői ház légkörét. Új barátaival mindent kipróbált, amitől otthon
óvták, intették.
Hamarosan börtönben találta magát, ahol nagyon megbánta
addigi életét.
Éppen ma szabadult. Nem volt hová mennie, ezért írt a
szüleinek, hogy bocsássanak meg neki, és fogadják vissza a szülői házba. Azt is
megírta, hogy megérti, ha nem tudnak neki megbocsátani. A délutáni vonattal fog
érkezni.
Ha szülei készek visszafogadni, kössenek a kert égén lévő
diófára egy fehér kendőt, amit ő a vonatról láthat, különben tovább utazik.
Amikor a vonat a kanyarhoz közeledett, a fiún egyre nagyobb feszültség lett
úrrá.
Arra kért, hogy nézzem meg, ott van-e a fán a megbocsátást
jelentő kendő. A kanyarban feltűnt a vén diófa. Felkiáltottam a látványtól. A
fa tele volt kendőkkel, sőt lepedőkkel, nehogy a fiú tovább utazzon.
„Mert ha
megbocsátjátok az embereknek az ő
vétkeiket [botlásaikat; eleséseiket hibás lépéseiket, baklövéseiket,
melléfogásaikat], megbocsátja néktek is a ti mennyei Atyátok [azokat]” (Mát. 6,14).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.