2012. augusztus 9.

A nagy kő!


Készítette: Győzedelmes Gyülekezet
Egy szombat reggel egy kisfiú a homokozójában játszott. Ott volt nála egy doboznyi autója és teherkocsija, a műanyagvedre és egy fényes, piros műanyag lapát.

Ahogy utakat épített, és alagutakat ásott a puha homokban, talált egy nagy követ a homokozó közepén. A fiúcska körülásta a követ, és így sikerült kiszabadítania a homokból. Nem csekély vesződséggel nyomta-taszigálta a követ a lábával. (A fiúcska nagyon kicsi volt, a kő meg nagyon nagy.) Amikor a homokozó láda falához ért a kővel, azt látta, hogy nem tudja átgurítani rajta.

A kisfiú csak tolta, nyomta, és a lapáttal feszítve emelte, de valahányszor azt gondolta, hogy előbbre jutott, a kő megbillent, és visszaesett a homokozóba. A kisfiú morgott, küszködött, taszította, lökte - de csak annyit ért el, hogy a kő visszagurult, és meghorzsolta pufók ujjait.
Végül csalódottságában sírva fakadt.

Közben édesapja a nappali ablakából követte az események alakulását. Ahogy eleredtek a könnyek, egy óriási árnyék vetődött a homokozóban a sírdogáló kisfiúra. A fiúcska édesapja volt az. Szelíden, de határozottan kérdezte:
- Fiam, miért nem vetettél be minden rendelkezésedre álló erőt?
A kisfiú megsemmisülten zokogta:
- De hát azt csináltam, apa, hát azt csináltam! Minden erőmet beleadtam!
- Nem, fiam - helyesbített az apa kedvesen. - Nem adtad bele minden erődet. Nem kértél meg engem!
Azzal az édesapa lehajolt, megragadta a követ, és kirakta a homokozóból.

A mi Atyánk kész megadni nekünk azt az erőt, amire szükségünk van az akadályok leküzdéséhez és ahhoz, hogy nagy dolgokat vigyünk véghez Őérte. „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban" (Zsolt 46,2).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.