A szomorúságból öröm

Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez. (2Kor 7:10)

Napjainkban sok szomorú emberrel lehet találkozni. Ha azt mondom, hogy az utóbbi években (évtizedekben) az ország egyre inkább a szomorúság országa lett, akkor nem sokat tévedek. Egyre kevesebb a boldog ember, egyre kevesebb a mosolygós arc. Egyre több viszont a depressziósok, öngyilkosok, válások és a családbeli gondok száma. Hogy ennek mi a társadalmi oka azt sokan sokféleképp próbálták már megmagyarázni. De egy biztos: a szomorúságból van ki többet, van ki kevesebbet él át, de mindenki tudja milyen is az úgynevezett gödör alján lenni.

Vajon ismerősek-e neked ezek az érzések? Amikor lentről szemléled a dolgokat úgy tűnik, hogy sosem jutsz ki onnan. Minden sötét és komor, ha a múltra gondolsz, csak a rossz dolgok jutnak eszedbe. Belenézel a tükörbe és fogalmad sincs ki az, aki visszanéz rád. Nem tetszel magadnak és úgy érzed, másnak sem tetszel. Nekikezdenél valaminek, de az utolsó pillanatban megtorpansz, mert hisz úgysem sikerülne. Nincs rá elég erő, nincs már önbizalom a problémák megoldásához.

Mikor otthon ülsz és az elmúlt boldogságon, fiatalságon, az elveszett érzéseken keseregsz, azt mondod semmi sem lesz a régi már. Ráadásul a szomorú ember akkor csúszik még mélyebbre, ha összehasonlítja magát elégedett, boldog emberekkel. Szomorúsága, terhei a másikhoz viszonyítva egyre csak nőnek és van, akin egészen elhatalmasodnak. A másokat nevetni látó szomorú ember terhei hirtelen mázsákkal lesznek súlyosabbak.

Természetesen nem szeretnék az eddig elhangozottakkal senkiben sem szomorú gondolatokat kelteni, de mindnyájan tudjuk, hogy a szomorúság valóban az életünk velejárója. A szomorú érzésekkel érdemes viszont éppen ezért mielőbb szembe nézni.

De ha életed átadod Krisztusnak, akkor a szomorúságod örömre változik. Mert Ő mondja: „Gyászomat örömre fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, és örömbe öltöztettél” (Zsolt. 30,12)

(Berencsi Balázs)