"Most örülök az érettetek hordozott szenvedéseimnek és
betöltöm az én testemben, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek..." (Kol
1,24).
A keresztyén munkásnak szent közbenjáróvá kell lennie;
annyira azonosítania kell magát Urával és megváltásának valóságával, hogy a
Krisztus teremtő élete szüntelenül tovább hathasson benne. Ez nem úgy történik,
mint amikor egyik ember személyiségének az erejét átviszi a másikra, hanem
Krisztus valóságos jelenléte által, ami áthatol az Ő szolgája minden
életelemén. Amikor Urunk életének és halálának történeti tényeit hirdetjük - az
Újszövetség közlése alapján -, szavaink szentségessé válnak, azaz Isten az Ő váltsága
által felhasználja arra, hogy akik hallgatják, azokban megteremtse azt, ami
másképpen nem teremthető meg bennük. Ha a váltságnak emberi életekre tett
hatásáról beszélünk a Jézusra irányuló kijelentés helyett, a hallgatókban nem
új élet támad, hanem kifinomult szellemi műveltség. Isten Szelleme nem tehet
bizonyságot ilyen igehirdetés mellett, mert az más síkon mozog. Meglásd, hogy
olyan élő kapcsolatban légy Istennel, hogy míg hirdeted az Ő igazságát, Ő
megteremthesse a lelkekben azt, amit egyedül Ő teremthet meg.
"Milyen csodálatos személyiség! Milyen vonzó ember!
Milyen bámulatos éleslátás!" "Milyen kedvező alkalom mindez Isten
evangéliuma számára" - gondoljuk. De ezeken nem tud áthatolni az
evangélium, mert a hatás mindig abban az irányban érvényesül, amerre a vonzás
irányul. Ha egy ember a személyisége által vonz, akkor hívása is ezen a vonalon
érvényesül; de ha azonosult az Úr személyiségével, akkor hívása is arra a
vonalra vonz, amelyen Jézus Krisztus munkálkodhat. Az embert dicsőíteni veszélyes!
Jézus azt mondja, hogy Őt kell felemelnünk.
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c.
könyvéből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.