Lukács Evangélium 17. fejezet: Botrányok, botlások, bűnre csábítások (göröggel és kapcsolódó igékkel

Luk. 17,1 Monda pedig a tanítványoknak: Lehetetlen dolog, [és elkerülhetetlen] hogy botránkozások [azaz: botrányok, botlások, bűnre csábítások] ne essenek [és hogy kelepcék ne készüljenek]; de jaj annak, aki által esnek [aki azokat készíti, és aki által eljönnek].

»Más fordítás: Biztos, hogy fognak olyan dolgok történni, amelyek bűnbe viszik az embereket, de nagyon rossz lesz annak, aki miatt ez történik«

Luk. 17,2 Jobb [és elviselhetőbb volna] annak, ha egy malomkövet vetnének a nyakába, és ha a tengerbe vetnék, hogysem mint egyet e kicsinyek közül megbotránkoztasson [és tőrbe csaljon, hitszegésre (aposztáziára) vagy elégedetlenségre csábítson, botlásba és bűnbe vigyen]^*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Aki pedig megbotránkoztat [bűnre, elpártolásra, elégedetlenségre csábít, tőrbe ejt, botlásba visz csak] egyet [is] e kicsinyek közül, akik énbennem hisznek, jobb annak [és jobban járna], hogy malomkövet [(onikosz) - szamár- (tudniillik. olyan nagy, hogy egy szamár kell a forgatásához)] kössenek a nyakára, és [azzal együtt] a tenger mélységébe vessék. [a tenger fenekére süllyesztenék]. Jaj a világnak [(koszmosz): a teremtett világ (azaz: az angyalok és emberek együtt.) az univerzum] a botránkozások [a kelepcék; a botrányok (a botlásba vivő alkalmak); a bűn csapdái miatt] miatt!

Mert szükség [és kikerülhetetlen], hogy botránkozások essenek [történjenek, hogy kelepcék támadjanak, hogy botrányok jöjjenek]; de [mégis] jaj, annak az embernek, aki által a botránkozás esik [aki által keletkeznek a kelepcék; és jön a botrány]

[Más fordítás: Sajnálom a világban élő embereket a miatt, ami bűnbe viszi őket! Elkerülhetetlen ugyan, hogy egyesek bűnbe essenek, de rossz lesz annak, aki bűnbe viszi az embereket; Mert szükségszerű ugyan, hogy jöjjenek csábítások a bűnre, mégis jaj annak az embernek, aki által jönnek]” (Mát. 18,6-7).

 Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy miért szükséges hogy botránkozások (hamis tanok és tanítások)  legyenek, amelyek megosztást, szakadást hoznak a nyájban: „Mert szükség, [és kell is] hogy szakadások [(haireszisz): viszály, pártoskodás, meghasonlás, széthúzás; megosztottság] is legyenek köztetek, [a ti körötökben] hogy a kipróbáltak [és állhatatosak, megbízhatóak, hitelesek] nyilvánvalókká  (és láthatókká) legyenek [hogy megismertessenek; kitűnjenek] ti köztetek. [ugyanis a megbízhatók csak így tűnnek ki közületek]” (1 Kor. 11,19).

Ezek a Krisztus népéből támadnak, ahogy ezt Pál apostol az efézusi véneknek kijelenti: „Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz [és dühös] farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak [és nem kímélik a nyájat]. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják” (Csel. 20,29-30).

 Az Úr már kijelentette, hogy az Ő népének mit kell tenni a hamis tanítókkal: „Mikor te közötted jövendőmondó (próféta), vagy álomlátó támad és jelt vagy csodát ád néked (tudtodra). Ha bekövetkezik is az a jel vagy a csoda, amelyről szólott vala néked, mondván: Kövessünk idegen (más) isteneket, akiket te nem ismersz, és tiszteljük azokat: Ne hallgass efféle jövendőmondónak (és prófétának) beszédeire, vagy az efféle álomlátóra. Mert az Úr, a ti Istenetek tesz próbára titeket, hogy megtudja, ha szeretitek-e az Urat, a ti Isteneteket teljes szívetekből, és teljes lelketekből? Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, és őt féljétek, és az ő parancsolatait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és ő hozzá ragaszkodjatok.

Az a jövendőmondó pedig vagy álomlátó ölettessék meg (Mert annak a prófétának és annak az álomlátónak pedig meg kell halnia). Mert pártütést hirdetett az Úr ellen, a ti Istenetek ellen (azért, mert el akart téríteni Istenetektől, az ÚRtól), aki kihozott titeket Egyiptom földéből, és megszabadított téged a szolgaságnak házából; hogy elfordítson (és eltántorítson) téged arról az útról, amelyet parancsolt néked az Úr, a te Istened, hogy azon járj. Gyomláld (és takarítsd) ki azért a gonoszt magad közül (a magad köréből)” (5 Móz. 13,1-6).

János apostol is szól a hamis tanítókról: „Fiacskáim, itt az utolsó óra; és amint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt (és jelent meg); ahonnan [és ebből] tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók” (1 Ján. 2,18-19).

 Péter apostol is erre figyelmezteti a Krisztus népét: „Valának pedig hamis próféták is a nép között, amiképpen ti köztetek is lesznek (és föllépnek majd) hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni (és romlásba döntő tévtanokat terjesztenek), és (ezekkel) az Urat, aki megváltotta őket, megtagadván, (s ezzel) önmagokra hirtelen való veszedelmet (és gyors pusztulást) hoznak.

És sokan fogják követni azoknak romlottságát; akik miatt az igazság útja káromoltatni fog. És a telhetetlenség miatt költött beszédekkel vásárt űznek belőletek (Más fordítás: Kapzsiságukban megkísérlik, hogy hízelgő szavakkal becsapjanak majd titeket; //és benneteket pedig szép szavakkal fognak kifosztani kapzsiságukban//); kiknek kárhoztatásuk régtől fogva nem szünetel, és romlásuk nem szunnyad (De már rég kimondatott //és készen van// az ítélet, s pusztulásukat nem kerülik el)” (2 Pét. 2,1-3).

És sokan fognak ezekre hallgatni, és ennek eredményéről így szól a Szent Szellem: „A Szellem pedig nyilván (és világosan) mondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, hitető (és megtévesztő) szellemekre és gonosz szellemek (ördögi) tanításaira figyelmezvén (ezekre hallgatnak). Hazug beszédűeknek képmutatása által (és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek), kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben” (1 Tim. 4,1-2)

Luk. 17,3 [Vigyázzatok, és ügyeljetek magatokra; óvakodjatok tőlük], és őrizzétek meg magatokat: ha pedig a te atyádfia [a te testvéred] vétkezik ellened, [hibázik, vagy mulasztást követ el, vagy megsért, figyelmeztesd], és dorgáld meg őt; és ha megtér [ha megbánja, és más felismerésre tér, és ha gondolkozását megváltoztatja], bocsáss meg néki.

Luk. 17,4 És ha egy napon [vagy ha naponta] hétszer vétkezik ellened [és hibázik, vagy mulasztást követ el, vagy megsért], és egy napon hétszer te hozzád tér, mondván: Megbántam [más felismerésre jutottam]; megbocsáss néki^*

*Máté bizonyságtétele: „Ha pedig a te atyádfia [a te testvéred] vétkezik [és megbántott; vagy bűnt követ el] ellened, menj el [és menj oda hozzá] és dorgáld [intsd, fedd meg, figyelmeztesd, és győzd] meg őt négyszem között [kizárólag csak egyedül; mutass rá a tévedésére, tárd fel előtte]: ha hallgat rád [és megérti], megnyerted  a te atyádfiát; [a te testvéredet, és segítettél hogy megmaradjon mint testvéred]. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt [vagyis egy vagy két testvéredet], hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó [és minden vallomás; hogy két vagy három száj tanúvallomásán megállhasson minden beszéd, mert minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni].

Ha azokra nem hallgat [és elengedi a füle mellett, figyelmen kívül hagyja és azoknak sem engedelmeskedik], mondd meg [és jelentsd]  a gyülekezetnek [az eklézsiának a kihívottak közösségének]; ha [pedig] a gyülekezetre [az eklézsiára] sem hallgat [és elengedi a füle mellett, figyelmen kívül hagyja és azoknak sem engedelmeskedik], legyen előtted olyan, mint a pogány [és tekintsd olyannak, mint a nemzetekből valót] és a vámszedő [Más fordítás: akkor úgy kell vele bánni, mint egy pogánnyal vagy vámszedővel]” (Mát. 18,15-17).

Péter apostol pedig: „… monda: Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni [(hamartanó): mulasztást elkövetni, hibázni], és [kell] néki megbocsátanom? Még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer [vagy hetvenszer hétszer] is” (Mát. 18,21-22).

És azért kell megdorgálni, és figyelmeztetni, mert: „Jobban megrendíti a dorgálás az értelmes embert, mint száz botütés az ostobát” (Péld. 17,10-11).

Pál apostolon keresztül így hangzik a kijelentés: Ha pedig eltévelyedik valaki az igazságtól: „Atyámfiai (testvéreim), még ha előfogja is az embert valami bűn (paraptóma: ha valakit tetten is érnek valamilyen hibás lépés, botlás, baklövés, melléfogásban), ti szellemiek (akik szellemi emberek vagytok), igazítsátok útba (igazítsátok helyre) az olyant szelídségnek (praotész: jóindulat, barátságosság, higgadtság) szellemével, ügyelvén (de azért vigyázván) magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is” (Gal. 6,1).

És: „Ha pedig valaki nem engedelmeskedik a mi levél által való beszédünknek (és intésünknek), azt jegyezzétek meg; és ne társalkodjatok (sőt ne is tartsatok kapcsolatot) vele, hogy megszégyenüljön. De ne tartsátok (és ne tekintsétek) ellenségnek, hanem intsétek, mint atyafit (mint testvéreteket)” (2 Thess. 3,14-15).

Mert: „Atyámfiai (testvéreim), hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti őt valaki, Tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg (és visszafordít) az ő tévelygő útjáról, lelket (vagyis életet) ment meg a haláltól és sok bűnt (sok tévedést, és hibát) elfedez” (Jak. 5,19-20).

És azért is kell figyelmeztetni, mert azt mondja az Úr: „És ha elfordul az igaz az ő igazságától, és cselekszik álnokságot, és én vetek eléje botránkozást: ő meg fog halni.  Ha meg nem intetted őt, vétke miatt hal meg és elfelejtetnek igazságai, amelyeket cselekedett; de vérét (vagyis életét) a te kezedből kívánom meg.

(Más fordítás: Ha az igaz letér az igaz útról, és gonoszságot követ el, akkor én bukását okozom, és ő meg fog halni. Ha nem figyelmezteted őt, akkor meghal ugyan vétke miatt, és emléke sem marad meg igaz tetteinek, amelyeket véghezvitt, de a vérét tőled kérem számon).

Ha pedig te megintetted (és ha figyelmeztetted) azt az igazat, hogy az igaz ne vétkezzék (többé), és ő nem vétkezik többé: élvén él (mert akkor életben marad), mert engedett az intésnek (és a figyelmeztetésnek), és te (is) a te lelkedet (vagyis életedet) megmentetted” (Ezék. 3,20-21).

 Dávid így imádkozik: „Ha rosszul bántam jóakarómmal, ha kifosztottam, aki ok nélkül bántott, akkor ellenség üldözzön, és érjen utol engem, tiporja földre életemet, tapossa porba dicsőségemet!” (Zsolt. 7,5-6).

Úgy töltöd be Isten akaratát, ha megbocsátasz, hiszen az Úr már az Ószövetségben kijelentette, hogy mit kell tenni: „Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat (és honfitársadat) nyilván (és bátran), hogy ne viseljed az ő bűnének terhét (és hogy ne légy részes a vétkében)” (3 Móz. 19,17).

De: „Ne álljon elő egy tanú senki ellen semmiféle hamisság és semmiféle bűn miatt (mert nem lehet elég egy tanú senkinek a bűne vagy vétke dolgában sem); akármilyen bűnben bűnös valaki (és bármilyen vétket követett is el), két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog (és csak két vagy három tanú szavával lehet érvényes egy ügy)” (5 Móz. 19,15).

Ha ti: „… megbocsátjátok [elengeditek] az embereknek az ő vétkeiket [De ha elengeditek az embereknek eleséseiket hibás lépéseiket, botlásaikat, baklövéseiket, melléfogásaikat], megbocsát [és elengedi] néktek is a ti mennyei Atyátok [azokat]. Ha pedig meg nem bocsátjátok [de ha ti nem engeditek el] az embereknek az ő vétkeiket [botlásaikat, eleséseiket, hibás lépéseiket, baklövéseiket, melléfogásaikat], a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg [és nem fogja elengedni] a ti vétkeiteket [botlásaitokat; eleséseiteket]” (Mát. 6,14-15).

Az Úr Jézus által tanított ima is ezt jelenti ki: „És bocsásd meg a mi vétkeinket, [és engedd el tartozásainkat, adósságainkat]  miképpen [és amint]  mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek [ahogy mi is elengedtük azokat a nekünk tartozóknak]” (Mát. 6,12).

A megbocsátás feltétele az ima meghallgatásnak is: „És mikor imádkozva megálltok, bocsássátok meg (és engedjétek el), ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa (elengedje) néktek a ti vétkeiteket (botlásaitokat, hibás lépéseiteket, baklövéseiteket, melléfogásaitokat). Ha pedig ti meg nem bocsátotok (és el nem engeditek), a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg (és nem engedi el) a ti vétkeiteket (botlásaitokat, hibás lépéseiteket, baklövéseiteket, melléfogásaitokat)” (Márk. 11,25-26).

Hát ezért ti is: „Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén (és megbocsátva) egymásnak, miképpen az Isten is a Krisztusban megengedett (és megbocsátott) néktek” (Eféz. 4,32).

És: „Öltözzetek föl azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést (türelmet); Elszenvedvén (viseljétek el) egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus (az Úr) is megbocsátott néktek, akképpen (úgy tegyetek) ti is” (Kol. 3,12-13).

És hogy ezt meg tudjátok tenni, előbb: „… öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust…” (Róm. 13,14)

Luk. 17,5 És mondának az apostolok az Úrnak: Növeljed [és erősítsd] a mi hitünket!^*

*Növeljed: (prosthes hémin pistin) „adj nekünk még hitet.

Luk. 17,6 Monda pedig az Úr: Ha annyi [és ha akkora] hitetek volna, mint a mustármag, ezt mondanátok ím ez eperfának [vagy ennek a feketeszederfának]: Szakadj ki gyökerestől, és plántáltassál [és eressz gyökeret] a tengerbe; és engedne [vagyis engedelmeskedne, és  szót fogadna] néktek^*

*Máté bizonyságtétele: „Jézus pedig felelvén, monda nékik: Bizony mondom néktek, ha van hitetek és nem kételkedtek [(diakrinó): habozik, bizonytalankodik, kételkedik, tétovázik]… és azt mondjátok e hegynek: Kelj fel [emelkedj fel; indulj el] és zuhanj a tengerbe [és vesd magad (és omolj) a tengerbe]. Az is meglészen [és megtörténik (végbemegy az is) majd]; És amit könyörgésetekben [imádságotokban hittel] kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek [Más fordítás: Meg is fogtok kapni mindent, amit csak hittel imádságban kértek]” (Mát. 21,21-22).

Ehhez azonban az szükséges, hogy: „Legyetek az Istenhit birtokosai; Legyen bennetek Isten hite. Mert bizony [úgy van, ahogy] mondom néktek, ha valaki azt mondja [(epó): mond, szól; kijelent, parancsol] ennek a hegynek [(orosz): kiemelkedés, magaslat, hegy; az, amit látni lehet]: Kelj [és emelkedjél] fel [és takarodj] és ugorjál [és vesd magadat] a tengerbe! És szívében [(kardia) a szellemi lényünk középpontja. Isten keresésének, az Ige befogadásának „szerve”; a benső] nem kételkedik [(diakrinó): habozik, bizonytalankodik, kételkedik, tétovázik], hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meg lesz néki [annak meg is adatik az], amit mondott. Azért mondom néktek: Amit könyörgésetekben kértek higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.

[Más fordítás: higgyétek, hogy már megkaptátok, és a tiétek lesz az]” (Márk. 11,22-24).

Ha pedig nem teljesül a kérésünk, az: … A ti hitetlenségetek miatt [kishitűségetek miatt lesz. Mert kevés, gyenge a hitetek]. Mert bizony [igazán] mondom néktek: Ha [csak] akkora [és annyi] hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek [vagyis számotokra]” (Mát. 17,20).

És az Úr Jézus kijelenti, hogy mitől növekszik a hit: „Azért [tehát] a hit hallásból van, [az Ige hallásából fakad] a hallás pedig Isten Igéje által. [vagyis Krisztus (beszéde; igéje;/rémája = kijelentése/) által]

(Más fordítás: Tehát a hit a meghallott üzenetből, a meghallott üzenet pedig Krisztus kijelentésén keresztül van” (Róm. 10,17)

Luk. 17,7 Kicsoda pedig ti közületek az, aki, ha egy (rab)szolgája van, és az szánt vagy legeltet, tüstént azt mondja annak, mihelyt a mezőről megjő: Jer elő [és jöjj ide hamar], ülj [vagyis dőlj] asztalhoz?

Luk. 17,8 Sőt nem ezt mondja-e [inkább] néki: Készíts vacsorámra valót, és felövezvén^* magadat, szolgálj [fel] nékem, míg én eszem és iszom; és azután egyél és igyál te?

*Felövez: (peridzónnümi): körülövez, ruhát övvel leszorít, hogy dolgozni / menni tudjon.

Luk. 17,9 Avagy megköszöni-é [netán hálával tartozik-e] annak a (rab)szolgának, hogy azt művelte [hogy megtette], amit néki parancsolt [hogy megtette rendelkezéseit]? Nem gondolom [és nem hinném].

Luk. 17,10 Ezenképpen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek [és ha teljesítettétek mindazt], amik néktek parancsoltattak [és amit rendeltek nektek], mondjátok, hogy: Haszontalan (és mihaszna rab)szolgák vagyunk; mert amit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük

[Más fordítás: Értéktelen / haszontalan / semmirekellő / alkalmatlan rabszolgák vagyunk, akik nem hoztunk hasznot, csak annyit tettünk, amit tartoztunk megtenni]^*

*Pál apostol megvallása: „Mert ha az evangéliumot [vagyis az örömüzenetet; a jó hírt] hirdetem, [és prédikálom; és evangelizálok] nem dicsekedhetem, [nem dicsekvés az nekem] mert szükség [és kötelesség] kényszerít engem. [mivel kényszer alatt vagyok, kényszer nehezedik rám] Jaj ugyanis nékem, ha az evangéliumot [az örömüzenetet; a jó hírt] nem hirdetem. [nem prédikálom]. „Mert ha [szabad] akaratom szerint [jó kedvvel] önként [önszántamból; készségesen] teszem [és művelem; cselekszem] ezt, jutalmam van; [bért kapok] ha pedig akaratom nélkül, [nem önszántamból; hanem kényszerűségből; akaratom ellenére] sáfársággal bízattam meg. [csak megbízott intéző, tiszttartó vagyok]” (1 Kor. 9,16-17)^.

Mert így szólt, és szól az Úr a mindenkorban élő hívőkhöz: „Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz (és mondd meg népednek): Az igaznak (a megigazultnak) igazsága (megigazultsága) meg nem menti őt a napon, amelyen vétkezik, és a hitetlen hitetlensége által el nem esik (és a bűnös sem bukik el bűne miatt) a napon, melyen megtér hitetlenségéből (a bűnéből). És az igaz nem élhet az ő igazsága (megigazultsága) által a napon, melyen vétkessé válik.

Mikor ezt mondom az igazról: Élvén éljen (hogy élni fog); és ő bízván (elbizakodik) igazságában (megigazultságában), gonoszságot cselekszik: semmi igazsága (megigazultsága) emlékezetbe nem jő (és akkor igaz / megigazult / tettei nem kerülnek említésre), és gonoszsága miatt, melyet cselekedett, meghal. S ha mondom a hitetlennek: halállal halsz meg (hogy meg fogsz halni); és ő megtér bűnéből (és vétkéből) és törvény szerint s igazságot cselekszik; … többé nem cselekedvén gonoszságot: élvén él (és akkor élni fog), és meg nem hal” (Ezék. 33,12-15)

Luk. 17,11 És lőn [vagyis az történt], hogy mikor útban vala Jeruzsálem felé, hogy ő Samária és Galilea között haladt át.

Luk. 17,12 És mikor egy faluba beméne, szembejött vele tíz bélpoklos [vagyis tíz leprás] férfi, kik távol megállnak:

Luk. 17,13 És felemelik szavukat [és kiáltozva kérték], mondván: Jézus, Mester, [irgalmazz nékünk; szánj meg minket, és] könyörülj rajtunk!

Luk. 17,14 És mikor őket [észrevette], és meglátta, monda nékik: Elmenvén mutassátok meg magatokat a papoknak. És lőn, [vagyis az történt], hogy míg odamennek, megtisztulnak.

Luk. 17,15 Egy pedig ő közülük, mikor [észrevette, és] meglátta, hogy meggyógyult, visszatért, [fennhangon] dicsőítvén az Istent nagy szóval [és Istennek hangos dicséretével az ajkán];

Luk. 17,16 És arccal leborula az ő lábainál hálákat adván néki: és az [az ember] Samáriabeli vala.

Luk. 17,17 Felelvén pedig Jézus, monda: Avagy nem tízen tisztulának-é meg? Hol van a többi kilenc?

Luk. 17,18 Nem találkoztak [és nem akadt más] akik visszatértek volna dicsőséget adni az Istennek, csak ez az idegen?

Luk. 17,19 És monda néki [az Úr]: Kelj föl, és menj el: a te hited téged megtartott [megmentett, meggyógyított, vagyis üdvözített]^*

*Mert meg van írva, hogy: „Kegyelmes, irgalmas és könyörületes az Úr, késedelmes a haragra (mert türelme hosszú) és nagy kegyelmű (és szeretete nagy). Jó az Úr mindenki iránt (vagyis mindenkihez), és könyörületes (és irgalmas) minden teremtményéhez” (Zsolt. 145,8-9).

Ezzel a gyógyítással az Úr Jézus újabb lehetőséget adott a papoknak arra, hogy Őt felismerjék, hiszen a leprát, vagyis a poklosságot csak Isten gyógyíthatta meg: „Szóla ismét az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván: Ha valamely ember testének bőrén daganat, (var) vagy tarjagosság, vagy fehér folt támad, és poklos kiütés lesz belőle a bőrén: vigyék el az ilyet Áronhoz, a paphoz, vagy egy valamelyikhez az ő papfiai közül. És nézze meg a pap azt a test bőrén lévő (kiütést), és fakadékot. Ha a szőr a fakadékban (és a kiütésben) fehérré változott, és ha a fakadéknak felülete mélyebben van az ő testének bőrénél (vagyis a kiütés felülete bemélyed a bőrébe): akkor poklos fakadék (poklos kiütés) az. Mihelyt látja ezt a pap, tisztátalannak ítélje azt” (3 Móz. 13,1-3).

„A poklos ember pedig, akin a fakadék van, megszaggatott ruhában (a haja maradjon gondozatlanul) és mezítelen fővel legyen, és a bajuszát fedezze be (takarja el), és ezt kiáltsa: Tisztátalan, tisztátalan! Mindaddig tisztátalan legyen, amíg rajta van a fakadék (vagyis a kiütés), tisztátalan az; csak ő maga (egyedül) lakjék, a táboron kívül legyen az ő lakása” (3 Móz. 13,45-46).

 És: „Ez a poklos emberre vonatkozó törvény, amikor megtisztulva a pap elé kerül: menjen ki a pap a táboron kívülre, és ha úgy látja a pap, hogy meggyógyult a poklos ember a poklos kiütésből, akkor hozzanak a pap parancsára a megtisztulni akaróért két élő tiszta madarat, cédrusfát, bíborfonalat és izsópot” (3 Móz. 14,2-4)

Luk. 17,20 Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa [az Isten Királysága] nem szemmel láthatólag [nem szembetűnő módon] jő el. [mert az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá; és nem megfigyelhető módon jön el. Természettudományos értelemben nem vizsgálható, nem lehet tudományos kutatás tárgyává tenni, és nem úgy jön el, hogy az ember azt kiszámíthatná]^*

*Kiszámíthatná: Az eredeti görög szó csillagászati szakkifejezés, arra utal, hogy az ember a csillagászati jelenségeket meg tudja figyelni, előre ki tudja számítani.

Luk. 17,21 Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa [az Isten királysága, királyi uralma] közöttetek van]^*

*Már Bemerítő János hirdeti Isten királyságának közeljöttét, és azt, hogy az kiben jön el: „És ezt mondja [és így prédikált; ezt hirdette] vala: Térjetek meg [térjetek új felismerésre, változtassátok meg gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten felé] mert elközelített a mennyeknek országa [királysága, uralma]” (Mát. 3,2)^.

Mert Isten királysága Krisztusban már közel jött: Mikor pedig a nép (reménykedve) várt és szívükben mind azon gondolkoztak (azt fontolgatták) János felől, hogy vajon nem ő-e a Krisztus. Felele János mindeneknek, mondván: Én ugyan bemerítlek titeket vízbe; de eljő, aki nálamnál erősebb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét (szíját) megoldjam: az majd bemerít titeket Szent Szellembe és tűzbe: Kinek szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe takarja (takarítja), a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. És még sok egyebekre (másra) is intvén (buzdította) őket, hirdeti az evangéliumot a népnek” (Luk. 3,15-18).

Az Úr Jézus démonokat űz, és így szól a hitetlen farizeusokhoz, kijelentve, hogy Őbenne már meg is érkezett: „Ha pedig én Istennek Szelleme által űzöm [haj(í)tom] ki az ördögöket [a gonosz, tisztátalan szellemeket, démonokat], akkor [bizony] kétség nélkül [már] elérkezett hozzátok az Isten országa [királysága, uralma]” (Mát. 12,28).

 Nikodémusznak jelenti ki az Úr, hogy ezt csak azok láthatják meg, akik felülről születtek: „… Bizony, bizony [igazán] mondom néked: ha valaki újonnan nem születik [nem származik fentről], nem láthatja [nem képes meglátni, felfogni] az Isten országát [Isten Királyságát; birodalmát; királyi uralmát]” (Ján. 3,3)^.

És Pál apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Mert az Isten országa [királysága; uralma] nem evés, nem ivás, [nem eszem-iszom; (nem ételben, nem italban áll)] hanem igazság, [megigazultság] békesség [vagyis: az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás] és Szent Szellem által való öröm. [öröm, jókedv, vidámság, boldogság a Szent Szellemben]” (Róm. 14,17)^.

Ezért: „Én is, amikor megérkeztem hozzátok testvéreim, [atyámfiai] nem úgy érkeztem, [nem azért mentem] mint aki ékesszólás [keresett szavak; magasröptű (fellengző) beszéd] vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten [Krisztus] bizonyságtételét. [misztériumát; szent titkát; tanúságtételét]” (1Kor. 2,1)^.

„És az én beszédem és az én prédikálásom [igehirdetésem] nem emberi bölcsességnek hitető beszédeiben [nem a bölcsesség meggyőző (rábeszélő) szavaiból] állott, [nem tudományos szavakkal szólott] hanem Szellemnek és erőnek [hatalomnak; hatóerőnek] »(dünamisz): csodatevő erőnek« megmutatásában: [megnyilvánulásában]” (1 Kor. 2,4)^.

„Mert nem beszédben áll [szavakon alapszik; szóban nyilatkozik meg] az Istennek országa, [Isten királysága, uralma] hanem erőben. [hatóerőben; hatalomban, csodatevő erőben]” (1 Kor. 4,20)

Luk. 17,22 Monda pedig a tanítványoknak: Eljő az idő, mikor kívántok [és szeretnétek] látni akár egyetlen egyet az ember Fiának napjai közül, és nem láttok.

Luk. 17,23 És mondják majd néktek: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; de ne menjetek el [oda], és ne kövessétek [és ne fussatok utána]:

Luk. 17,24 Mert miként a felvillanó villámlás az ég aljától az ég aljáig fénylik [és megvilágítja az eget]; úgy lesz [és olyan lesz] az embernek Fia is az ő napján [Más fordítás: Mert ahogyan a villám cikázik, és az ég aljától az ég aljáig egyszerre villan fel és fénylik, úgy jön el az emberfia is az ő napján]^*

*Ezért: „Ha valaki ezt mondja akkor néktek: Ímé, itt a Krisztus [a Felkent], vagy amott; ne higgyétek. Mert hamis Krisztusok [felkentek] és hamis próféták támadnak [állnak majd elő; fognak fellépni], és nagy [természetfeletti] jeleket és csodákat tesznek [visznek végbe, és mutogatnak), annyira, hogy elhitessék [megtévesszék, hogy tévútra vezessék; eltévelyítsék; tévedésbe ejtsék], ha lehet, a választottakat is [a kiválogatottakat is; még az Isten választottait is]. [Emlékezzetek] ímé eleve [előre] megmondottam [ezeket] néktek. Azért ha azt mondják majd néktek: Ímé a pusztában [a sivatagban] van; ne menjetek ki. Ímé a belső szobákban; ne higgyétek” (Mát. 24,23-26).

 „Mert amiképpen a villámlás napkeletről támad [(phainó): megjelenik, megmutatkozik; láthatóvá válik; felragyog, fénylik] és ellátszik egész napnyugtáig [nyugatig], úgy lesz az ember Fiának eljövetele [(parúszia: eljövetel, megérkezés, látogatás) megjelenése; visszajövetele] is.

[Más fordítás: Mert amikor eljön az Emberfia, az olyan lesz, mint az égen keleten felvillanó villám, amelyet még nyugaton is lehet látni].

 És akkor feltetszik [(phainó): feltűnik; megjelenik; felragyog, fénylik, láthatóvá lesz; (Itt: felragyog, fénylik; felvillan /felvillanása után tartósan árasztja fényét/] az ember Fiának jele [(szémeion): ismertetőjel (általában: az önmagán túlutaló történés, esemény, cselekvés jelölésére szolgáló kifejezés)] az égen. És akkor sír [és jajgatásba tör ki; jajveszékel; gyászolni fog, és mellét veri] a föld minden nemzetsége [népe, törzse], és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben [felhőin] nagy hatalommal [erővel] és [nagy] dicsőséggel. [(dünamisz): erőben és hatalommal]” (Mát. 24,27.30)

Luk. 17,25 De előbb [még] sokat kell néki szenvednie és megvettetnie e nemzetségtől [mert kell, hogy ez a nemzedék elvesse, és elutasítsa őt, mint olyant, aki a próbát nem állja meg].

Luk. 17,26 És miként a Noé [jelentése: nyugalom, vigasztalás megnyugvás] napjaiban lett [és ahogyan a Noé napjaiban történt], úgy lesz az ember Fiának napjaiban is.

Luk. 17,27 Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek mindama napig, amelyen Noé a bárkába beméne, és eljöve az özönvíz, és mindeneket elveszte [és mindenkit elpusztított].

Luk. 17,28 Hasonlóképpen, mint a Lót [jelentése: lepel, fátyol vagy égés] napjaiban is lett [és éppen úgy lesz, mint ahogy lót napjaiban történt]; ettek, ittak, vettek [vásároltak], adtak [eladtak], ültettek, építettek;

Luk. 17,29 De amely napon kiment Lót Szodomából [jelentése: körülzárás, körülzárt hely; égő; fás tájék], tűz és kénkő esett [vagyis kéneső hullott] az égből, és mindenkit elvesztett [és mindenkit elpusztított]:

Luk. 17,30 Ezenképpen lesz [és ugyanez fog bekövetkezni] azon a napon, melyen az embernek Fia megjelenik [Más fordítás: Így történik majd azon a napon is, amelyen az Emberfiáról a lepel lehull, és lelepleződik]*

*Az Emberfia eljövetelének módjáról így beszél az Úr: „Mert amiképpen a villámlás napkeletről támad [(phainó): megjelenik, megmutatkozik; láthatóvá válik; felragyog, fénylik] és ellátszik egész napnyugtáig [nyugatig], úgy lesz az ember Fiának [Emberfiának] eljövetele [(parúszia: eljövetel, megérkezés, látogatás) megjelenése; visszajövetele] is [Más fordítás: Mert amikor eljön az Emberfia, az olyan lesz, mint az égen keleten felvillanó villám, amelyet még nyugaton is lehet látni]. [Virrasszatok, mert] amiképpen pedig a Noé [jelentése: megnyugvás; pihenésvigasztalás)] napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele [megérkezése] is.

[Más fordítás: Amikor az Emberfia ismét eljön a földre, hasonló lesz a helyzet, mint Noé idejében volt].

Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne. [És semmit sem sejtettek] és semmit nem vesznek vala észre [nem eszméltek fel; és nem is gondoltak rá], mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá [elsodorta]: akképpen lesz az ember Fiának eljövetele [visszajövetele, megérkezése, megjelenése] is

[Más fordítás: Az emberek addig nem tudták, mi fog történni, és nem ismerték fel a veszélyt, amíg a vízözön oda nem ért, és el nem pusztította őket (valamennyiüket). Ugyanígy lesz, amikor az Emberfia eljön a földre]” (Mát. 24,27.37-39).

Noé napjairól így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „És (amikor) látá az Úr, hogy megsokasult (elhatalmasodott) az ember gonoszsága a földön, és (hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, és) hogy szíve gondolatának minden alkotása (is) szüntelen csak gonosz. A föld pedig romlott (és mind romlottabb) vala Isten előtt és megtelék a föld erőszakoskodással. Tekinte azért Isten a földre (és látta), és ímé meg vala romolva (hogy mennyire megromlott), mert minden (hús)test megrontotta vala az ő útját (mert mindenki rossz útra tért) a földön. Monda azért Isten Noénak: Minden (hús)testnek vége elérkezett előttem (elhatároztam, hogy minden élőnek véget vetek), mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általuk: és ímé elvesztem (elpusztítom) őket a földdel egybe (a földdel együtt)” (1 Móz. 6,5.11-13).

De: „Hit által kapott kijelentést Noé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett” És így Noé megmenekült családjával együtt, az Úr tanácsa által elkészített bárkában: „Beméne azért Noé és az ő fiai, az ő felesége, és fiainak feleségei ővele a bárkába, az özönvíz elől” (1 Móz. 7,7).

„És oda vesze minden földön járó/mozgó (hús)test, madár, barom, vad, és a földön nyüzsgő minden csúszó-mászó állat (minden féreg); és minden ember. Mindaz (meghalt), aminek orrában élő lélek (élet) lehelete vala, a szárazon valók közül (ami a szárazföldön élt) mind meghala. És eltörle az Isten minden (élőt), állatot, amely a föld színén vala (minden élőt), az embertől a baromig, a csúszó-mászó állatig, és az égi madárig; mindenek eltöröltetnek a földről; és csak Noé marada meg, és azok, akik vele valának a bárkában” (1 Móz. 7,21-23).

Péter apostol is erről tesz bizonyságot, és egyben figyelmezteti a minden korban élő hívőket: „Nem kímélte meg az őskor világát sem, hanem csak Noét, az igazság hirdetőjét őrizte meg nyolcadmagával, amikor özönvízzel borította el az istentelenek világát” (2 Pét. 2,5).

De: „Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó időben (az utolsó napokban) csúfolkodók támadnak (akik mindenből gúnyt űznek), akik saját kívánságaik szerint járnak (élnek), És ezt mondják (és ezt kérdezgetik): Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva.

Mert készakarva nem tudják azt (mert rejtve marad előttük, és szándékosan meg is feledkeznek róla), hogy egek régtől fogva voltak, és föld (is), mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára. Amelyek (az isteni szó) által az akkori világ (özön)vízzel elboríttatván (elárasztva) elveszett (elpusztult). A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek (és megmaradtak), tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának (pusztulásának) napjára” (2 Pét. 3,3-7).

Ugyanígy: „Elhamvasztotta és pusztulásra ítélte Szodoma és Gomora városát, intő példaként azoknak, akik istentelenül (vagyis Isten nélkül) élnek. Viszont az igaz (Isten által megigazultnak nyilvánított) Lótot megszabadította, aki szenvedett az elvetemültek kicsapongó viselkedésétől. Mert ennek az embernek az igaz lelke napról napra gyötrődött közöttük gonosz cselekedeteiket látva és hallva. Éppen így meg tudja szabadítani az Úr a hívőket a megpróbáltatásból, a gonoszokat pedig büntetések között tudja megtartani az ítélet napjára” (2 Pét. 2,6-9).

És Júdás apostol így ír erről: „Ugyanígy Szodoma és Gomora, meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak (és kicsapongó, züllött életet éltek), és idegen (hús)test utáni kívánság hajtotta őket, például (mintául) szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését elszenvedik” (Jud. 1,7).

 Ezékiel prófétán keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy mi volt az ok, amely kicsapongó, züllött élethez vezette őket: Az volt a bűne… Szodomának, kevélység, eledel bősége és  gondtalan békesség volt nála… (de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg), és a nyomorultat és a szegényt mégsem támogatta. Felfuvalkodtak, utálatos dolgokat műveltek előttem, azért elvetettem őket, amikor ezt láttam. (Ezék. 16,49-50)

Luk. 17,31 Az nap, aki a háztetőn lesz, és az ő holmija [az ő javai] a házban, ne szálljon le, hogy elvigye; és aki a mezőn, azonképpen ne forduljon hátra [és ne térjen vissza].

Luk. 17,32 Emlékezzetek Lót feleségére!*

*Az Úr angyalai kivitték Lótot, és vele élő családját, mielőtt elpusztult a bűn városa: „Amikor vitték őket kifelé, ezt mondták: Mentsd az életedet! Ne nézz hátra, és ne állj meg sehol a környéken! A hegyre menekülj, különben elpusztulsz! De a: Mögötte menő felesége azonban hátratekintett, és sóbálvánnyá lett” (1 Móz. 19,17.26)

Luk. 17,33 Valaki igyekezik az ő életét megtartani, [(szódzó): vagyis saját magát üdvözíteni] elveszti [(apollümi): elpusztítja, tönkreteszi, megsemmisíti, romlásba viszi] azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti [életre szüli, feltámasztja] azt. [Más fordítás: Ha valaki azt keresi, hogyan menthetné / tarthatná meg a maga számára az életét, az elpusztítja, azaz: halálra adja az életét. Aki pedig elpusztítja, vagyis halálra adja az életét, az életben tartja / feltámasztja / életre kelti]^*

*És így folytatódik a kijelentés: „És aki föl nem veszi [és aki nem fogadja el] az ő keresztjét, [(sztaurosz): kínoszlopát, vagyis: nem önmagának él, nem a saját akaratának, vágyainak, érzelmeinek, és gondolatainak a beteljesítésére összpontosít, hanem ezeket rendszeresen és folyamatosan Isten és más emberek érdekeinek rendeli alá] és úgy nem követ [nem kísér] engem [nem csatlakozik hozzám, és nem jön azzal utánam], nem méltó én hozzám [ugyancsak nem érdemli meg, hogy hozzám tartozzon]. Aki megtalálja az ő életét [aki próbálja megtartani az életét, vagyis önmagát], elveszti [pusztulásba viszi] azt; és aki elveszti [pusztulásba viszi] az ő életét én érettem [én miattam], megtalálja [megmenti] azt” (Mát. 10,38-39).

Lukács további részletet közöl az Úr Jézus kijelentéséről: Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri is, önmagát pedig elveszti, vagy magában kárt vall (vagy magát romlásba viszi)?” (Luk. 9,23-25).

Mert: „Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal (ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg), csak egymaga marad; ha pedig el //meg// hal, sok gyümölcsöt terem (sokszoros termést hoz). Aki szereti a maga életét, elveszti azt (elpusztítja, romlásba viszi); és aki gyűlöli (miszeó: kevésbé szereti, vagy választja) a maga életét e világon, örök életre tartja (őrzi) meg azt. Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya” (Ján. 12,24-26).

Az apostolok is így: „Erősítették a tanítványok lelkét (a tanítványokat), intvén (és bátorították őket), hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon (sok nyomorúságon, szorongattatáson, üldözésen) által kell nékünk az Isten országába bemennünk” (Csel. 14,22).

„Hogy senki meg ne tántorodjék ama szorongattatások között (a mostani megpróbáltatásokban); mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk. Mert mikor közöttetek valánk is, előre megmondtuk néktek, hogy szorongattatásnak leszünk kitéve (hogy üldözni fognak minket); amint meg is történt, és tudjátok (és amint tapasztaltátok)” (1 Thess. 3,3-4).

 „De mindazok is, akik kegyesen (vagyis Istenben való hitben) akarnak élni Krisztus Jézusban, (szintén) üldöztetni fognak” (2 Tim. 3,12)

Luk. 17,34 Mondom néktek, azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban; az egyik felvétetik [egyiket magukhoz veszik, Isten elfogadja, magáénak nyilvánítja], és a másik elhagyatik [a másik elvettetik, mert az egyik a kettő közül másféle, másfajta, idegen].

Luk. 17,35 Két asszony őröl együtt [ugyanazon a helyen]; az egyik felvétetik [az egyiket magukhoz veszik, Isten elfogadja, magáénak nyilvánítja], és a másik elhagyatik [a másik elvettetik, mert az egyik a kettő közül másféle, másfajta, idegen].

Luk. 17,36 Ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik [az egyiket magukhoz veszik, Isten elfogadja, magáénak nyilvánítja], és a másik elhagyatik [a másik elvettetik, mert az egyik a kettő közül másféle, másfajta, idegen]^*

*Máté bizonyságtételében, amikor az Úr visszajön: „Akkor ketten lesznek a mezőn [a szántóföldön]; az egyik felvétetik [az egyiket magukhoz veszik, Isten elfogadja, magáénak nyilvánítja], a másik ott hagyatik [a másik ott marad, a másik elvettetik, mert az egyik a kettő közül másféle, másfajta, idegen]. Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik [az egyiket magukhoz veszik, Isten elfogadja, magáénak nyilvánítja], a másik ott hagyatik [ott marad; a másik elvettetik, mert az egyik a kettő közül másféle, másfajta, idegen]” (Mát. 24,40-41)

Luk. 17,37 És felelvén, mondának néki: Hol, Uram? Ő pedig monda nékik: ahol a test [(ptóma): ahol a dög, az élettelen test, a hulla], oda gyűlnek a saskeselyűk [a saskeselyűk a démonok szimbólumai]^*

*Máté is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Mert ahol a dög [(ptóma): a tetem, a hulla van], oda gyűlnek a keselyűk [a saskeselyűk: a démonok szimbólumai]; [Más fordítás: Ahol a keselyűk összegyűlnek, ott van a holttest]” (Mát. 24,28).

A tanítványok kérdésére még egyértelműbb választ ad az Úr, kijelentve, hogy ahol a testi ember nem született újjá, vagyis halott (ptóma=holttest): „…Mert a saskeselyű: „Fiai vért szívnak, és ahol dög van, mindjárt ott terem” (Jób. 39,33)

Hiszen aki nem születetett újjá, az még mindig bűneiben van, akiről azt mondja a Szent Szellem: „A bűnös minden nap kínokban gyötrődik, a rövid időben, mely a zsarnoknak jut. (Az istentelen kínozza önmagát egész életében, és az erőszakoskodó előtt is rejtve van az ő esztendeinek száma; de az erőszakos ember évei meg vannak számlálva). Ijesztő (rémítő) hangokat hallanak fülei, pusztulás támadhat rá még békében is (A félelem hangja cseng az ő füleiben; a békesség idején tör rá a pusztító). Sorsa, hogy keselyűk falják fel a testét, jól tudja, hogy pusztulás fenyegeti, merthogy Isten ellen emelte (nyújtotta ki) a kezét, s szembe mert szegülni a Mindenhatóval (és erősködött a Mindenható ellen)” (Jób 15,20-21.25)

És ezért: „Mert ímé, feltámasztom (útnak indítom és idehozom) a Káldeusokat (azaz Babilónia lakóját, aminek jelentése: harcias), a kegyetlen és vakmerő (vad) nemzetet (szilaj népet), amely eljárja a földet széltében, hogy hajlékokat foglaljon el, amelyek nem az övéi. Rettenetes és iszonyatos (félelmetes és borzalmas ez a nép), önmaga szerzi törvényét és hatalmát (ereje szab neki törvényt és hatalmat)). És lovai serényebbek (gyorsabbak) a párducoknál, és gyorsabbak (és vadabbak) az estveli (a pusztai) farkasoknál, és előtörtetnek (vágtatnak) az ő lovasai (és özönlenek); és az ő lovasai messziről jőnek, repülnek, mint a zsákmányra siető (lecsapó) keselyű” (Hab. 1,6-8)