LukÁcs evangélium 16. fejezet Az igazi gazdagság (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Luk. 16,1 Monda pedig az ő tanítványainak is: Vala egy gazdag [egy vagyonos] ember, kinek vala egy sáfára [egy intézője, egy vagyonkezelője]; és az bevádoltatik nála, hogy javait [és vagyonát] eltékozolja [és elfecsérli].

Luk. 16,2 Hívá azért azt, és monda néki: Mit hallok felőled? Adj számot a te sáfárságodról [és számolj be gondnokságodról, a te intézőségedről, és a vagyonomról, és a vele való gazdálkodásodról]; mert nem lehetsz [és nem maradhatsz] tovább sáfár [intéző, vagyis vagyonkezelő].

Luk. 16,3 [Az intéző így gondolkodott, és] Monda pedig magában a sáfár: Mit műveljek [és mitévő legyek], mivelhogy az én uram elveszi tőlem a sáfárságot [az intézőséget]? Kapálni [és ásni] nem tudok [és nem bírok, mert nincs erőm]; koldulni [és kéregetni] szégyellek!

Luk. 16,4 Tudom, mit tegyek, hogy mikor a sáfárságtól megfosztatom [hogy amikor elmozdítanak, és leváltanak a sáfárságból, a gondnokságból; amikor az úr elcsap az intézőségből, barátaim legyenek], és befogadjanak engem házaikba.

Luk. 16,5 És magához hívatván az ő urának minden egyes adósát [egyenként], és monda az elsőnek: Mennyivel tartozol az én uramnak?

Luk. 16,6 Az pedig monda: Száz bátus [egy bátus kb. 37 liter, azaz: 3700 liter] olajjal. És monda néki: Vedd a te írásodat [az adósleveledet], és leülvén hamar írj ötvenet.

Luk. 16,7 Azután monda másnak: Te pedig mennyivel tartozol? Az pedig monda: Száz kórus [egy kórus kb. 393 liter, tehát. 39300 liter] búzával. És monda annak: Vedd a te írásodat [az adósleveledet], és írj nyolcvanat.

Luk. 16,8 És [még] dicséri [is] az úr a hamis [a hűtlen, és tisztességtelen] sáfárt [vagyis intézőt], hogy eszesen [és körültekintően] cselekedett [és hogy okosan csinálta, és megfontoltan járt el]. Mert e világnak [ennek a világkorszaknak] fiai eszesebbek [és megfontoltabbak] a világosságnak fiainál [vagyis mint a fény fiai] a maguk nemében [a saját nemzedékükben]^*

*Hogy kikről beszél az Úr Jézus azt az efézusi levélben jelenti ki, azt mondva: Ha Krisztusban megigazultunk, akkor: „… valamennyien a világosság [a fény] és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé” (1Thessz. 5,5).

„Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság [és fény] az Úrban: mint világosságnak [vagyis fénynek] fiai úgy járjatok [és úgy éljetek]” (Eféz. 5,8)^.

És már Dávidon keresztül kijelentést nyer, hogy ki az Úr, és minek vagyunk sáfárai, intézői, és vagyonkezelői: „Az Úré a föld s annak teljessége (és minden, ami betölti); a föld kereksége s annak lakosai (vagyis a rajta lakók)” (Zsolt. 24,1).

 És: „(Ő, vagyis az Úr) megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot (arról), hogy Ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak. Erről (vagyis Róla) a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatát veszi, (vagyis bűnbocsánatot nyer) az ő neve által mindenki, aki hiszen Őbenne” (Csel. 10,42-43)

Ezért: „(Kérve) kérlek azért az Isten és (a) Krisztus Jézus színe előtt (az ő eljövetelére és országára), aki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában. Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, (és) alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts (biztass) teljes béketűréssel (türelemmel) és tanítással” (2 Tim. 4,1-2).

Mert mindnyájunknak számot kell adnia sáfárságáról: „Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk [leplezetlenül kell odaállnunk, és láthatókká kell lennünk (phaneroó): A szó igazából azt jelenti, hogy nyilvánvalóvá válik, manifesztálódik az, ami eddig nem volt nyilvánvaló. („Átvilágítás” történik)] a Krisztus ítélőszéke [díjkiosztó emelvénye, trónja] előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, amiket e testben (szómato: lényében, személyében) cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt [(kakosz): rossz, romlott, züllött, gyalázatos, káros, ártalmas, értéktelen, hitvány dolgokat]” (2 Kor. 5,10).

És Dávid bizonyságtétele így hangzik az Úrról: „Az irgalmashoz (és hűségeshez) irgalmas (és hűséges) vagy: a tökéleteshez (és a feddhetetlen emberhez) tökéletes (és feddhetetlen) vagy. A tisztához tiszta vagy; s a visszáshoz visszás vagy (és a hamisnak ellenállsz)” (Zsolt. 18,26-27)

Luk. 16,9 Én is mondom [és azt ajánlom] néktek, szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból [vagyis a hamis mammonnal, és használjátok a világi vagyont, hogy „barátokat” szerezzetek magatoknak], hogy mikor meghaltok [vagyis, hogy mikor az elfogy az életidő], befogadjanak [és magukhoz fogadjanak] benneteket az örök hajlékokba [az örök sátrakba, az elkezdődött világban]^*

*És így folytatódik a kijelentés: „Azoknak, akik gazdagok e világon, mondd (és parancsold) meg, hogy ne fuvalkodjanak fel (ne legyenek gőgösek), se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra (megélhetésünkre). Hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, (javaikat osszák meg másokkal). Kincset gyűjtvén maguknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök (az igazi) életet” (1 Tim. 6,17-19).

Mert: „Senki sem szolgálhat [senki sem lehet rabszolgája] két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli [vagy ellenszenvet érez iránta], és a másikat szereti [és teljesen odaszánja magát]; vagy az egyikhez ragaszkodik [és tiszteli], és a másikat megveti [megutálja, lenézi, lekicsinyli]. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak [e világi gazdagságnak, a vagyonnak, a pénznek]” (Mát. 6,24).

Az Úr Jézus parancsa a mindenkorban élő Övéinek: „Adjátok el, amitek van, [vagyis a tulajdonotokban lévő vagyonotokat], és adjatok alamizsnát [a rászorulóknak részvétet, és szánalmat érezve, és könyörületességet gyakorolva]. Szerezzetek [és készítsetek] magatoknak oly erszényeket [amelyek kimeríthetetlenek], melyek meg nem avulnak [amelyek nem rongyolódnak el, és nem mennek tönkre], elfogyhatatlan kincset a mennyországban, ahol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti [és nem tudja tönkretenni]. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Luk. 12,33-34).

És Máté is ír az Úr Jézus kijelentéséről: „Ne gyűjtsetek [és ne halmozzatok fel] magatoknak kincseket [és nehogy kincset kincsre halmozzatok] a földön, hol [azokat] a rozsda [marja, megeszi, tönkreteszi] és a moly megemészti [megrágja], és ahol a tolvajok kiássák [mert betörnek, és átássák a falat] és ellopják. Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben [hanem kincset kincsre az égben halmozzatok], ahol sem a rozsda [nem marja; nem teszi tönkre], sem a moly meg nem emészti [nem rágja], és ahol a tolvajok ki nem ássák [nem törnek be; hol tolvajok falat nem ásnak át], sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van [és ott lesz] a ti szívetek [a ti bensőtök, szellemi életetek központja] is” (Mát. 6,19-21).

Ezért hangzik így az apostoli figyelmeztetés: „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe (meg csapdába) és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe (és pusztulásba) és romlásba merítik (és döntik). Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok fájdalommal” (1 Tim. 6,9-10).

Tehát: „Ne fáraszd magadat ebben, hogy meggazdagodj; ez ilyen (hús)testi eszességedtől szűnjél meg (és a magad belátásából hagyd abba)” (Péld. 23,4).

Mert: „Siet a marhakeresésre (a vagyonszerzésre) a gonosz szemű ember (vagyis vagyont akar szerezni a kapzsi ember); és nem veszi észre, hogy szükség jő reá (ámde nem tudja, hogy ínségbe jut)” (Péld. 28,22).

Hát: „Nosza immár (tehát) ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti (bekövetkező) nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg; Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg (és megrozsdásodott), és azok rozsdája bizonyság (és tanúskodik) ellenetek, és megemészti a ti (hús)testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek (még) az utolsó napokban (is)!” (Jak. 5,1-3).

Hanem: „Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete (ne legyetek pénzsóvárak); elégedjetek meg (és érjétek be) azzal, amitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el (és nem maradok el tőled), sem el nem távozom tőled (sem el nem hagylak téged)” (Zsid. 13,5).

Mert: „… ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel” (Kol. 3,1-2).

„Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2 Kor. 4,18).

Mert: „… meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, [és föl nem fogta; meg se gondolta] azt készítette el az Isten az őt szeretőknek” (1Kor. 2,9).

„Romolhatatlan, szeplőtelen (és makulátlan, be nem szennyezett) és hervadhatatlan (vagyis el nem múló) örökségre, amely a mennyekben van fenntartva (és erősen tartva, megtartva, őrizve, és megőrizve) számunkra” (1Pét 1,4). Ezért: „… keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek (is) mind (ráadásul) megadatnak néktek” (Mát. 6,33).

 Az első jeruzsálemi gyülekezet így teljesítette az Úr Jézus parancsát: „Mindnyájan pedig, akik hisznek, együtt [egy akaraton] valának

[Más fordítás: A hívők mind ugyanazon a helyen, ugyanabból a célból tartózkodtak], és mindenük köz vala [mindent közösnek tekintettek]. És jószágukat és marháikat [vagyonukat, birtokaikat és javaikat] eladogatták, és [árát] szétosztogatták azokat [egymás között], mindenkinek, amint kinek-kinek szüksége vala” (Csel. 2,44-45)

Luk. 16,10 Aki hű [megbízható, és becsületes] a kevesen [vagyis a legkisebb, legapróbb, legcsekélyebb dologban], a sokon [a nagy dolgokban] is hű [megbízható, és becsületes] az; és aki a kevesen [vagyis a legkisebb, legapróbb, legcsekélyebb dologban] hamis [igaztalan, istentelen], a sokon [a nagy dolgokban] is hamis [igaztalan, istentelen] az.

Luk. 16,11 Ha azért a hamis mammonon hívek [hűségesek megbízhatóak, és becsületesek] nem voltatok [és nem kezeltétek hűen a világi vagyont], ki bízná reátok az igazi kincset [a valódi, és valóságos gazdagságot]?

Luk. 16,12 És ha a másén hívek [hűségesek megbízhatóak, és becsületesek] nem voltatok, ki adja oda néktek, [azt] ami a tiétek?

Luk. 16,13 Egy szolga sem szolgálhat [és senki sem lehet rabszolgája] két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli [vagyis ellenszenvet érez iránta], és a másikat szereti [vagyis a másiknak teljesen odaszánja magát]; vagy az egyikhez ragaszkodik [alárendeli magát, és rendelkezésére áll, és tiszteli], és a másikat megveti [lenézi, és lekicsinyli]. Nem [lehetséges, mert nem vagytok képesek] szolgálni az Istennek és a mammonnak [e világi gazdagságnak, a vagyonnak, a pénznek és a fösvénységnek, és kapzsiságnak]^*

*És hogy az Úr mit ért mammonon, vagyis bálványon, azt János apostolon keresztül fejti ki a Szent Szellem: „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a (hús)test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1 Ján. 2,15-17).

Hát: „Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni (és e világgal barátságot köt), az Isten ellenségévé lesz” (Jak. 4,4)

Luk. 16,14 Hallák pedig mindezeket a [kapzsi] farizeusok [vagyis a kiemelkedően és kirekesztően vallásos emberek] is, kik pénzszeretők [fukar, kapzsi pénzsóvárak] valának; és csúfolják őt [és kinevették, kigúnyolták őt].

Luk. 16,15 És monda nékik: Ti vagytok, akik az emberek előtt magatokat megigazítjátok [megigazultaknak mutatjátok]; de az Isten ismeri a ti szíveteket [mert belelát szívetekbe, a bensőtökbe]: mert ami az emberek közt magasztos [és ami az emberek szemében nagy érték, és nagyra becsült], az Isten előtt utálatos [és megvetést érdemel]^*

*Mert: „… ti… kívülről igazaknak [megigazultaknak] látszotok ugyan az emberek előtt [az emberek szemében], de belől [bensőtök] rakva vagytok [tele van] képmutatással [kétszínűséggel] és törvénytelenséggel [törvényszegéssel, törvényrontással, és gonoszsággal]” (Mát. 23,28)^.

 Már Sámuel prófétához így szólt az Úr: „… az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van” (1 Sám. 16,7)

Luk. 16,16 A törvény és a próféták [az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek, akik Isten jelenlétében élnek, és Tőle vesznek Igéket] Bemerítő Jánosig [jelentése: az Úr megkegyelmez, Isten kegyelmet ad] valának. Az időtől fogva az Istennek országa [királysága, és uralma] hirdettetik [vagyis Isten királyságának jó hírét, győzelmi hírét hirdetik], és mindenki erőszakkal tör abba. [és mindenki teljes erejéből igyekszik bejutni oda].

»Más fordítás: a törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta az Isten országának örömhírét, az Isten királyságának örömüzenetét hirdetik.  És mindenki erejét megfeszítve törekedik be abba, mert senki se juthat el oda erőfeszítés nélkül«^*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „A Bemerítő János idejétől [azaz: napjaitól] fogva pedig mind mostanig [vagyis Bemerítő János megjelenésétől mostanáig] erőszakoskodnak a mennyek országáért [a mennyek országába erőszakkal lehet betörni, de a mennyek királysága erőteljesen halad előre], és az erőszakoskodók ragadják el azt [és az erőszakosok igyekeznek hatalmukba keríteni; és erőszakosak ragadják azt magukhoz]. Mert a próféták mindnyájan és a törvény Jánosig prófétáltak vala [János idejéig hirdette, és jövendölte ezt]” (Mát. 11,12-13).

Hát: „Igyekezzetek bemenni [küzdjetek, harcoljatok, törekedjetek arra, hogy bejussatok] a szoros [a szűk, és keskeny] kapun: mert sokan, mondom néktek, igyekeznek bemenni [és keresik majd a bejutást] és nem mehetnek [és nem tudnak, mert nem lesz rá erejük]; »Más fordítás: Tegyetek meg mindent azért, hogy a keskeny ajtón menjetek be! Mert mondom nektek: sokan próbálnak bejutni a keskeny ajtón át, de nem sikerül nekik; Hát küzdjetek azért, hogy a szűk kapun bemehessetek«” (Luk. 13,24).

Máté is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Menjetek [vagyis lépjetek] be a szoros [a szűk, és keskeny] kapun [az örök életre]. Mert tágas [és széles] az a kapu és széles [és lapos, sík, tág] az az út, amely [félre], a veszedelemre [romlás, pusztulás, teljes feloldódásba] visz [és vezet], és sokan vannak, akik azon járnak [és rajta mennek be]. Mert szoros [és szűk, keskeny] az a kapu és keskeny [és szoros] az az út, amely az (örök)életre visz, és kevesen [vagyis csak néhányan] vannak, akik megtalálják azt [és akik rátalálnak, rálelnek arra]” (Mát. 7,13-14)) 

Luk. 16,17 Könnyebb pedig a mennynek és a földnek elmúlni, hogysem a törvényből egy pontocskának elesni [Más fordítás: De hamarabb elmúlik az ég és a föld, mint hogy a törvényből egyetlen vessző is elveszne]^*

*Máté is bizonyságot tesz az Úr Jézus kijelentéséről: „Mert bizony [ámen, úgy van, ahogy] mondom néktek, míg az ég és a föld [el nem] múlik [vagyis fennáll; meg nem semmisül], a törvényből [(nomosz): Isten útmutatása, tanítása, amelyet az Igében jelentett ki] egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik. [egy i betű vagy egy vesszőcske, egyetlen írásjel sem vész el, és nem veszíti érvényét], amíg minden be nem teljesedik. [amíg csak minden meg nem történik, valóra nem válik, és meg nem lesz]” (Mát. 5,18).

Bizony: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak” (Luk. 21,33).

Dávid próféciájában kerül kijelentésre, hogy kitette a kijelentést: „Uram (JHVH=Jahve)! Örökké megmarad a te igéd a mennyben (szilárdan, akár az ég)” (Zsolt. 119,89).

Ézsaiás is Róla prófétál, kijelentve, hogy minden mulandó, csak Isten Igéje áll meg örökké: „Szózat szól: Kiálts! És monda: Mit kiáltsak? Minden (hús)test (csak) fű, és minden szépsége, mint a mező virága! Megszáradt a fű, elhullt (elhervadt) a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony (csak) fű a nép. Megszáradt a fű, elhullt (elhervadt) a virág; de Istenünk beszéde (igéje) mindörökre megmarad!” (Ésa. 40,6-8).

Ezt ismétli meg Péter apostol is: „Mert minden (hús)test olyan, mint a fű, és az embernek minden dicsősége (méltósága, megbecsülése, dicsérete,) olyan, mint a fű (a mező) virága. Megszárad (elhervad) a fű, és virága elhull. De az Úr beszéde megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd (ez a beszéd pedig az Evangélium), amely néktek hirdettetett.” (1Pét 1,24-25).

Mert: „… az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön (mert az ÚR szeretete mindörökké az istenfélőkkel van), és az ő igazsága a fiaknak fiain (még az unokáikkal is); Azokon, akik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék (és törődnek rendelkezéseinek teljesítésével)” (Zsolt. 103,17-18)

Luk. 16,18 Valaki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, paráználkodik [vagyis házasságtörést követ el]; és valaki férjétől elbocsátott asszonyt vesz feleségül, paráználkodik [szintén házasságtörést követ el]^*

*Mert: „… Valaki elbocsátja feleségét [vagyis aki elválik a feleségétől], paráznaság okán kívül [a paráznaság esetét kivéve], paráznává teszi azt [és okot ad neki a házasságtörésre, sőt házasságtörővé teszi]; és aki elbocsátott asszonyt vészen el [feleségül, és összeházasodik vele], paráználkodik [vagyis házasságot tör]” (Mát. 5,32).

Az Úr Jézus kijelentése a házasság mindkét szereplőjéről: „… Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el” (Márk. 10,11-12).

Hát: „…Nem olvastátok-é, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonnyá teremté őket, És ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy (hús)testté. Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy (hús)test. Amit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza” (Mát. 19,4-6).

Az Úr az apostolon keresztül folytatja a kijelentést: „Azoknak pedig, akik házasságban vannak, [élnek; akiknek van házastársuk] hagyom [parancsolom; rendelem; utasítást adok] nem én, hanem az Úr, hogy az asszony [a feleség] férjétől ne(hogy) elváljék. [a feleség ne hagyja el férjét]. Hogyha pedig elválik is, [ha mégis elhagyná] maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg [(katallaszszó): nézeteltérést elrendez] férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét. [nehogy elhagyja]” (1 Kor. 7,10-11).

Ugyanis: „Tisztességes minden tekintetben a házasság (és legyen megbecsült mindenki előtt) és a szeplőtelen házaságy (és a házasélet legyen tiszta); a paráznákat pedig és a házasságrontókat (házasságtörőket) megítéli az Isten” (Zsid. 13,4).

„Mert a férjes asszony, míg él a férj [férfi] ehhez van kötve [összekapcsolva] törvény szerint. [hiszen a férj hatalma alatt élő, férfinek alávetett nőt is a törvény csak az élő férjhez köti]. De ha meghal a férj, felszabadul [feloldoztatott] az asszony a férj törvénye alól. Azért tehát az ő férjének életében paráznának [házasságtörőnek] mondatik, ha más férfihoz megy. Ha azonban meghal a férje, szabaddá lesz a törvénytől, [megszabadul a törvényes kötöttségtől] úgy hogy nem lesz parázna [házasságtörő], ha más férfihoz megy” (1 Kor. 7,2-3).

„És azt mondjátok: Miért? Azért, mert az ÚR a tanúja annak, hogy hűtlen lettél ifjúkorodban elvett feleségedhez, pedig ő a társad, feleséged, akivel szövetség köt össze. Egy ember se tesz ilyent, akiben maradt még szellem. De mire is törekszik az ember? Arra, hogy utódot kapjon Istentől. Vigyázzatok azért magatokra, és ne legyetek hűtlenek ifjúkorotokban elvett feleségetekhez! Gyűlölöm (megvetem) azt, aki elválik feleségétől - mondja az ÚR, Izráel Istene -, mert erőszak (gonoszság) tapad ruhájára - mondja a Seregek Ura. Vigyázzatok magatokra, ne legyetek hűtlenek! (Malak. 2,14-16).

Mert aki házasság – vagyis szövetségtörő – lesz, azaz: „Aki elhagyja ifjúkorának társát, és megfeledkezik az Isten előtt kötött szövetségről. …a halálra hanyatlik az ő háza, és az ő ösvényei az élet nélkül valókhoz. Aki bement hozzá, nem tud visszafordulni, és nem talál rá az élet ösvényeire” (Péld. 2,17-19).

Ismét: „Mondom pedig néktek, hogy aki elbocsátja feleségét [vagyis aki elválik feleségétől], hanemha paráznaság miatt [vagyis kivéve, ha az asszony hűtlen lett hozzá és házasságtörést követett el], és mást vesz el [feleségül], házasságtörő [és az maga is házasságtörést követ el]. És aki elbocsátottat vesz el [vagyis elvált nővel köt házasságot], az is házasságtörő [és az maga is házasságtörővé lesz]” (Mát. 19,9).

„Mert a férjes asszony, míg él a férj [férfi] ehhez van kötve [összekapcsolva] törvény szerint. [hiszen a férj hatalma alatt élő, férfinek alávetett nőt is a törvény csak az élő férjhez köti]. De ha meghal a férj, felszabadul [feloldoztatott] az asszony a férj törvénye alól. Azért tehát az ő férjének életében paráznának [házasságtörőnek] mondatik, ha más férfihoz megy. Ha azonban meghal a férje, szabaddá lesz a törvénytől, [megszabadul a törvényes kötöttségtől] úgy hogy nem lesz parázna [házasságtörő], ha más férfihoz megy” (Róm.7,2-3).

Mert Isten kezdettől így: „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére (a maga képmására), Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket” (1 Móz. 1,27).

„Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy (hús)testté” (1 Móz. 2,24)

Luk. 16,19 Vala pedig egy gazdag ember, és öltözik vala bíborba és patyolatba [finom lenvászon ruhába], mindennap dúsan [pazarul, pompával, fényűzően] vigadozván

[Más fordítás: és nap, mint nap fényes lakomát rendezett, és dúsan lakmározott, és pompában vigadott]:

Luk. 16,20 És vala egy Lázár [jelentése: akit Isten megsegít] nevű [szegény, magával tehetetlen] koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve [aki ott feküdt a gazdag kapubejárata előtt], fekélyekkel tele [fájdalmas gennyes sebekkel borítva].

Luk. 16,21 És kíván vala [és vágyódott, és örült volna] megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullanak vala a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljővén, nyalják vala az ő sebeit [az ő fekélyeit].

 »Más fordítás: És azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal, abból, ami a gazdag ember asztaláról hulladékként lekerült; de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták az ő sebeit«.

Luk. 16,22 Lőn pedig, hogy meghala a [szegény, nincstelen, nélkülöző] koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemettették [vagyis elhantolták].

Luk. 16,23 És [amint ez] a pokolban^* [a láthatatlan országban, az alvilágban] felemelé az ő szemeit [az ő tekintetét], kínokban lévén [és kínok között gyötrődve], és látá [megpillantotta, és észrevette, a feltűnő, megjelenő, és láthatóvá váló] Ábrahámot távol, és Lázárt [jelentése: akit Isten megsegít] annak kebelében [vagyis: ölében].

*A pokolról és a hústest halála utáni sorsról sok mondanivalója van Isten Igéjének. Az Úr Jézus a hitetlen zsidókhoz így beszél: „Ott lesz sírás [jajgatás, és siránkozás] és fogak csikorgatása, mikor látjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot, és a prófétákat mind az Isten országában [az Isten királyságában], magatokat pedig kirekesztve [kiutasítva, és kívülre vetve, mert ti ki lesztek onnan zárva]” (Luk. 13,28).

Jób így beszél az Isten nélkül élő emberről: „Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, (az istentelennek, az Isten nélkül élőnek) hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét (vagyis az ő életét)? Más fordítás: Mert van-e reménye az elvetemültnek, ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét? Meghallja (vagy meghallgatja) -e kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá (és ha végszükségbe kerül)? Vajon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-e mindenkor az Istent?” (Jób. 27,8-10).

Mert ahogy: „Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol (vagyis a holtak hazája) azokat, a kik vétkeznek. Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz (csemegéjévé), és édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik (az álnokság), mint a reves fa” (Jób. 24,19-20).

Dávid így beszél a pokolról: „Mert halál hullámai vettek engem körül, Az istentelenség árjai rettentettek engem; (Más fordítás: Mert körülvettek a halál örvényei, pusztító áradat rettent engem). A pokol kötelei vettek körül, S a halál tőrei estek reám. (Más fordítás: A sír kötelei fonódtak körém, a halál csapdái meredtek rám). Szükségemben az Urat hívtam, S az én Istenemhez kiáltottam: És meghallá lakóhelyéről szavamat, S kiáltásom eljutott füleibe.(Más fordítás: Nyomorúságomban az ÚRhoz kiáltottam, kiáltottam az én Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott)” (2 Sám. 22,5-7).

Mert nagy én rajtam a te kegyelmed (hiszen annyira szeretsz engem), hogy kiszabadítottad lelkemet (vagyis az életemet) a mélységes pokolból (azaz: a sír mélyéből)” Zsolt. 86.13.

A Példabeszédek is említi: „Mint a sír és a pokol meg nem elégednek (vagyis amilyen telhetetlen a halál és az elmúlás helye, éppoly telhetetlen az emberi szem), és úgy az embernek szemei meg nem elégednek” (Péld. 27,20).

A keresztény lexikon így ír a Pokolról, vagy HÁDÉSZ-ró: a szó szoros értelmében: láthatatlan, azaz Hádész vagy az eltávozott lelkek helye (állapota), a holtak birodalma. A halottak tartózkodási helye, vagy állapota. Megfelel a héber seolnak, amit sírnak fordítanak. Az Újszövetségben gyehennának nevezi az írás..

Gyehenna: (geenna): - Hinnom völgye (jelentése: nyöszörgés, sóhajtás; kegyelmes, jóságos, gazdag), Hinnom fia; - ge-henna (vagy Gaj-Hinnom), Jeruzsálem egyik völgye, (átvitt értelemben) az örök büntetés helyének (vagy állapotának) megnevezésére használják. BDB: Siralom-völgy: a nagy nyomorúság); A »gyehenna« sehol sem földrajzi, hanem mindenütt teológiai fogalom, mely az Isten eljövendő ítéletének eszmei helyét jelöli.

Seol: A holtak hazájának neve az Ószövetségben, hova az emberek haláluk után »alászállanak«. Sírgödörszerű képződmény. Ezt a téries képzetet nem szabad túlértékelni. A seolba való leszállás gyakran csak a meghalás képes kifejezése, az eltemetésre történő utalás. (Keresztény lexikon).

Luk. 16,24 És ő kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! Könyörülj rajtam [és szánj meg engem], és bocsásd el [és küld el] Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem [fájdalmasan szenvedek, és kínlódok, és iszonyúan gyötrődöm] e lángban.

Luk. 16,25 Monda pedig Ábrahám: Fiam, [jusson eszedbe], és emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted [vagyis megkaptad, és hogy milyen jó dolgod volt] a te életedben, hasonlóképen Lázár is az ő bajait [éppen úgy, mint Lázár a bajokat, szerencsétlenségeket, viszontagságokat, és hogy kijutott neki a rosszból]. Most pedig ez [ő] vigasztaltatik, te pedig gyötrettetel [te pedig szenvedsz, és a te osztályrészed pedig a gyötrelem]^*

*És így folytatódik a kijelentés: „De jaj néktek [rossz lesz nektek], gazdagoknak [(plúsziosz): vagyonos; bővölködő], mert [ti már] elvettétek [megkaptátok] a ti vigasztalásotokat” (Luk. 6,24).

Jakab apostol is így beszél a földi javakban bízó emberekről: „Nosza, immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok.  Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly (rágta, és) ette meg; Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság (tanúskodik) ellenetek, és megemészti a ti (hús)testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek (még) az utolsó napokban (is)!” (Jak. 5,1-3).

Mert Ézsaiás próféciája beteljesedik: „Azért így szól az Úr Isten (az én Uram, az ÚR): Ímé, szolgáim esznek, ti pedig éheztek, ímé, szolgáim isznak, ti pedig szomjúhoztok, ímé, szolgáim örvendnek, de ti megszégyenültök! Ímé, szolgáim vígadnak szívük boldogságában (ujjonganak örvendező szívvel), és ti kiáltani fogtok szívetek fájdalmában, és megtört lélekkel jajgatni fogtok” (Ésa. 65,13-14).

Hát: „Nyomorkodjatok (gyötrődjetek) és gyászoljatok és sírjatok; a ti nevetésetek gyászra forduljon, és örömötök szomorúságra” (Jak. 4,9).

Jób pedig így elmélkedik a gazdagnak, és a szegénynek sorsáról: „Mi az oka, hogy a gonoszok élnek, vénséget érnek, sőt még meg is gyarapodnak? Miért maradhatnak életben a bűnösök? Magas kort érnek el, sőt meg is gazdagodnak. Dobot és hárfát ragadnak, és örvendeznek a síp zengésének. Jóllétben töltik el napjaikat, és egy pillanat alatt szállnak alá a sírba; Noha azt mondják Istennek: Távozzál el tőlünk, mert a te utjaidnak tudásában nem gyönyörködünk! Micsoda a Mindenható, hogy tiszteljük őt, és mit nyerünk vele, ha esedezünk előtte?

Hányszor aluszik el a gonoszok szövétneke, és jő rájuk az ő veszedelmük! Hányszor osztogatja részűket haragjában. Olyanok lesznek, mint a pozdorja a szél előtt, és mint a polyva, amelyet forgószél ragad el. Ez meghal az ő teljes boldogságában, egészen megelégedetten és nyugodtan; Fejőedényei tejjel vannak tele, csontjainak velője nedvességtől árad. Amaz elkeseredett lélekkel hal meg, mert nem élhetett a jóval. Együtt feküsznek a porban, és féreg lepi őket” (Jób. 21,7.12-15.17-18.23-26)

Luk. 16,26 És mindenekfelett [mindezekben], mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van [egy hatalmas áthághatatlan szakadék tátong], úgy, hogy akik akarnának [és hajlandók volnának] innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek [nem képesek rá, mert nem lehetséges számukra], sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek [mert nem képesek rá, mert nem lehetséges számukra, mert innen nincs átkelés].

Luk. 16,27 Monda pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el [és küld el] őt az én atyámnak házához;

Luk. 16,28 Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nékik, [figyelmeztesse őket, és beszéljen a lelkükre] hogy ők is ide, e gyötrelemnek [e kínzó fájdalomnak] helyére ne jussanak

Luk. 16,29 Monda néki Ábrahám: Van Mózesük és prófétáik; hallgassák azokat [és hallgassanak rájuk].

Luk. 16,30 Ama pedig [tovább erősködött], és monda,: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül [feltámad, és úgy] megy valaki hozzájuk, megtérnek [vagyis más felismerésre térnek, és megváltoztatják gondolkozásmódjukat]!

Luk. 16,31 Ő pedig monda néki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, [még] az sem győzi meg őket [és még annak sem adnának hitelt, és még annak sem hisznek majd], ha valaki a halottak közül feltámad.