2012. június 14.

C. H. Spurgeon: Isteni, örök, változhatatlan örömhír


„De az Úr beszéde megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek" (1Pt 1,25).

   Minden emberi tanítás, sőt minden ember elmúlik, mint a fű a mezőn.
Ez az Ige azonban arról biztosít minket, hogy az Úr Igéje egészen más, mert az mindörökké megmarad.

   Az evangélium isteni kijelentés, mert ugyan, milyen más beszéd marad meg örökké azon kívül, amit az örökkévaló Isten szólt?

   Az evangélium Isten örökké élő kijelentése, amely az élettel most is éppoly teljes, mint a régmúlt időkben volt, ma is pontosan olyan erővel tud meggyőzni és megtéríteni, megújítani és megvigasztalni, megtartani és megszentelni, mint egykor, csodálatos kinyilatkoztatása
első idejében.

   Az evangélium Isten változhatatlan kijelentése, amely nem hervad el máról holnapra, mint a fű, mert az mindig a változhatatlan, örök Isten igazsága marad. Az emberi vélekedések megváltoznak, az Isten által hirdetett igazság azonban éppoly kevéssé változik, mint az azt
kijelentő Isten.

 Az evangélium örömhír Istentől, Isten szava, amelyre mindenestől ráhagyatkozhatunk. „Beszéde megmarad örökké", tehát életünkben, halálunkban, az ítéletben és az örökkévalóságban.

Dicsőség Istennek Krisztus által ezért az örök érvényű vigasztalásért. Legyen Isten
Igéje a legfőbb táplálékod ma és életed minden napján.  


C. H. Spurgeon  "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.