Szerző: Guti Tünde
Villámok cikáznak körülöttem a földbe csapódva, mögöttem
világok omlanak össze, fölöttem baljóslatú, ólomszürke vihar dühöng. Derék
vastagságú ágak hevernek szanaszét, a vaskos fatörzsek kettéhasítva tátonganak.
Lovam tajtékozva vágtat velem, hajam ziláltan lobog a nyers
szélben, gondolataim kavarognak, szívem vadul kalapál, s levegőt kapkodva
suttogom magam elé, szinte
nem is hallom… csak tudom…. VINNEM KELL AZ ÜZENETET!
Mindenütt por, hamu és sötét. A pusztulás kétségbeejtő látványa
lelkem mélyéig hatol fájdalmasan. Reszketek a félelemtől, lovam idegesen rohan,
kezem már csaknem
hozzánő a szíjhoz, olyan görcsösen szorítom.
Egy homlokomhoz csapódó gallytól kiserken a vérem, könnytől
ázott arcomba pernye hull, fátylamat útszéli bokrok tépték szét, de csak
viszem… viszem az üzenetet.
Talán még nem késő! Mert valahol, ott a romok között várnak!
Hitet vesztve, reménytelen, már mindenben és mindenkiben csalódva várnak a RÁM
BÍZOTTAK… elgyötörten.
Oda kell érnem és ki kell vezetnem őket ebből a démoni káoszból!
Egyetlen út, egyetlen lehetőség. Meg kell mutatnom ezt az utat! Át kell adnom
az üzenetet! Amíg még nem késő…
És a züllésbe, romlásba süllyedő világok felett ott áll az ÚR,
tekintetével vigyázva kíséri, felemelt, áldó kezévelőrzi mindazok lépteit, akik
célba érve és az üzenetet átadva, FELLOBBANTJÁK A TISZTA LÁNGOT, ami
belevilágít a halál sötétjébe.
Körülötted ég már ez a tűz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.