Elkezdődött Isten terve az
emberiség számára: ami a menny csarnokaiban született meg, a föld felszínén
valósult meg. Csak szentség tud ilyet kitalálni. Csak istenség tud ilyet
véghezvinni. Csak az igazság tudta ezt elviselni.
És amikor a terv elindult,
nem volt visszaút. A teremtő tudta ezt. A Fiú tudta. Hamarosan, maga a föld
volt tanúja, ahogy a menny fensége leszállt a bolygóra.
Amikor Isten úgy döntött,
hogy kijelenti magát az emberiségnek, milyen médiumot használt? Egy könyvet?
Nem, ez csak másodlagos volt. Egy gyülekezetet? Nem, ez a következménye volt.
Egy erkölcsi kódot? Nem. Isten kijelentését lekorlátozni egy „szabad, nem
szabad" listára, olyan, mintha egy Kolorádó térképet nézegetnénk, majd
utána azt mondanánk, hogy láttuk a Sziklás-hegységet.
Amikor úgy döntött, hogy
kinyilatkoztatja magát, akkor ezt egy emberi testen keresztül tette. A körme
alatt piszok volt a kéznek, ami a leprást érintette. A lábak, melyekre az
asszony a könnyeit hullatta, bőrkeményedésesek és porosak voltak. És a
könnyei...ó, ne feledkezzünk meg a könnyeiről... olyan megtört szívből fakadtak
fel, mint amilyen a tiéd, vagy az enyém.
Tehát, emberek mentek Hozzá.
De még hogy! Mentek éjszaka; megérintették, amikor az utcán ment; követték a
tengerparton; meghívták Őt az otthonukba és a gyermekeiket az ölébe ültették.
Miért? Mert nem volt hajlandó egy szobor lenni egy katedrálisban, vagy egy pap
a magas pulpituson. Ehelyett, úgy döntött, hogy Ő Jézus lesz.
Egyetlen ember sem akadt, aki
félt volna közel menni Hozzá. Voltak, akik kigúnyolták, voltak olyanok, akik
irigykedtek rá, és voltak olyanok, akik félreértették. Voltak, akik tisztelték,
De senki sem tekintette túl szentnek, vagy túl isteninek ahhoz, hogy
megérintse.
Nem akadt senki, aki azért
vonakodott volna közel húzódni Hozzá, mert félt, hogy Jézus visszautasítja.
Emlékezz erre, amikor
legközelebb azon kapod magad, hogy a bukásaid miatt kiakadsz. Vagy, amikor
legközelebb, éles vádak vájnak lyukat a lelkedbe. Vagy, amikor legközelebb egy
hűvös katedrálist látsz, vagy egy élettelen liturgiát hallasz.
Ne felejtsd el, hogy a
távolságot az ember teremti. Az pedig, Aki a hidat építi: Jézus.
Max Lucado
Magyar fordítás: ahitatok.hu
http://www.ahitatok.hu/max-lucado/434-egyszeruen-szolitsd-ot-jezusnak.html

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.