2013. december 23.

Ige: Az Úr Jézus meghalt, és feltámadott. Ő a dicsőség Ura,

Ezért: „Arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, következőleg mindenki meghalt. És azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámasztatott

Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk hústest szerint, sőt ha ismertük is Krisztust hústest szerint vagyis ha azelőtt emberileg ismertük is, de most már többé nem úgy ismerjük.

Azért mindenki, aki Krisztusban van, egy új, ismeretlen, szokatlan, meglepő teremtmény. A régiek, az eredeti, kezdeti, ősi elmúltak, a régi megszűnt, tovatűnt, és ímé, újjá lett minden mert valami új valósult meg, új jött létre, új állt elő* (2 Kor. 5,15-17)

A további kijelentés így hangzik: És monda az, aki a királyiszéken ül vala vagyis a trónuson ülő: Ímé mindent újjá teszek, újjáteremtek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek, megbízhatók, és igazak” (Jel. 21,5)

Hogy: „A nép, amelyet magamnak alkottam és formáltam, hirdesse dicséretemet” (Ésa. 43,21)

Hát: „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; Ő alkotott minket és nem magunk. Az övéi vagyunk, az ő népe és az ő legelőinek juhai az Ő nyája vagyunk” (Zsolt. 100,3)

„Mert az Ő alkotása, az Ő remekművei vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk, és azok szerint éljünk(Eféz. 2,10)

„Aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és minden gonoszságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, a maga népévé, jó cselekedetekre igyekezőt(Tit. 2,14)

Az Úr Jézus kijelentése így hangzik: „… Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami hústesttől született, hústest az; és ami Szellemtől született, szellem az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek” (Ján. 3,5-7)

„Akik nem vérből, sem a hústestnek akaratából, és vágyából, ösztönéből, sem a férfiúnak indulatjából és akaratából, hanem Istenből születtek” (Ján. 1,13)

 És aki már újonnan – vagyis a Szent Szellemtől, és Isten Igéje által – született, az ilyen megvallást tesz: „Áldott, és imádni való az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága, és könyörületessége, gyengéd, szerető irgalma szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által” (1Pét 1,3)

Hiszen: „Az ő akarata szült minket az igazságnak igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak. 1,18)

Az újjászülő beszéd pedig: „…az igazság beszéde, mely az evangélium” (Kol. 1,5)

És ti: „…nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által”  (1Pt. 1,23)

Aki: „nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szent Szellem által(Tit. 3,5) 

„Ezek által kaptuk meg azokat az ígéreteket, amelyek nekünk drágák, sőt a legnagyobbak: hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek…” (2 Pét. 1,4)

Így valósult meg a prófécia, amely az új teremtésnek figyelmeztetés is: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok…” (Ésa. 43,18-19)

„Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek, sőt a régire nem is emlékeznek, még csak észbe sem jutnak” (Ésa. 65,17)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.