2013. december 28.

Kenneth Copeland: Űzd ki a városból

Ef 6,14-15 Állj meg azért... a békesség evangéliumával készülj fel, és így vedd fel a sarudat a lábaidra (hogy szembe szállj az ellenséggel szilárd lábakon, stabilan, gyors reflexekkel és készen, amit a jó hír eredményez. Amplified ford.)

Előkészület. Ha éppen szellemi csatába indulsz, ez az a szó, amit nem szabad elfelejtened. A legtöbb hívő nem fordít erre kellő gondot. Nem készítik fel magukat előre. Játszadoznak, amíg az ördög első csapása el nem éri őket. Akkor riadnak fel, és próbálnak harcolni Isten Igéjével... de rendszerint veszítenek.

Ugyanezt tettem, amíg az Úr nem figyelmeztetett. Korábban az összejöveteleim kezdetéig vártam arra, hogy imádkozzam azok sikeréért. Ahogy a sátán ezeket megtámadta egyféleképpen, én harcoltam vele. De aztán ő másképp próbálkozott, más területen, s akkor ott harcoltam vele.

Egy nap azonban az Úr megmutatta nekem: ha az utolsó pillanatig várok arra, hogy felkészült legyek a harcra, akkor ezzel időt adok a sátánnak hogy felépítse tervét ellenem. Így újra és újra csatát veszítettem. Ekkor az Úr olyat mondott nekem, amit soha nem felejtek el! Azt mondta: „ha a rendőrség Al Caponét akkor kapja el Chichagoban, amikor még piti bűnöző volt, akkor nem sok erőfeszítésre lett volna szükség. De addig vártak, míg nagystílű bűnöző lett, és komoly hátteret épített ki magának. Ekkor már egy egész hadsereg kellett a letartóztatásához.”

Amikor ezt hallottam, elhatároztam, hogy sohasem fog az ördög lecsapni rám felkészületlenül. Az összejöveteleim előtt már hetekkel elkezdtem imádkozni, szellemben előkészítettem a terepet, jóval azelőtt, hogy elkezdődtek. Ahelyett, hogy engedtem volna a sátán erőit lövészárkot ásni, kihajítottam őket, mielőtt a lábukat megvethették. S amikor ezt tettem, több győzelmet arattam, mint valaha.

Ne engedd, hogy az ördög rajtad üssön fegyvertelenül. Készítsd fel magad, kezdj el imádkozni, és a hit szavát szólni a családoddal, a vállalkozásoddal, munkáddal, gyülekezeteddel kapcsolatban. És készülj fel a békesség evangéliumával, és így vedd fel a saruidat. Ha ekkor a sátán bajkeverőként megjelenik, te már fel leszel készülve, és ki tudod űzni őt a városból.

Fordította: Orbán Tibor
Kenneth Copeland Ministry engedélyével készült ford.

Olvasásra javasolt Ige: 1Sámuel 17,12-51.
1Sám 17:12 És Dávid, Júda [városából], Bethlehemből való amaz Efratita embernek volt a fia, akit Isainak hívtak, akinek nyolc fia volt, és e férfiú a Saul idejében vén ember vala, emberek közt [korban] előhaladt.
1Sám 17:13 És Isainak három idősebbik fia Saullal elment a háborúba. Az ő három fiának pedig, akik a háborúba menének, [ezek] valának neveik: az idősebbik Eliáb, a második Abinádáb és a harmadik Samma.
1Sám 17:14 És Dávid volt a legkisebbik. Mikor pedig a három idősebb elment Saul után:
1Sám 17:15 Dávid elméne és visszatére Saultól, hogy atyjának juhait őrizze Bethlehemben.
1Sám 17:16 A Filiszteus pedig előjön vala reggel és estve, és kiáll vala negyven napon át.
1Sám 17:17 És monda Isai az ő fiának, Dávidnak: Vedd testvéreid számára ezt az efa pergelt búzát és ezt a tíz kenyeret, és sietve vidd el a táborba testvéreidhez.
1Sám 17:18 Ezt a tíz sajtot pedig vidd el az ezredesnek, és látogasd meg testvéreidet, hogy jól vannak-é, és hozz tőlük jelt.
1Sám 17:19 Saul pedig azokkal együtt és az egész Izráel az Elah völgyében valának, hogy harcolnának a Filiszteusok ellen.
1Sám 17:20 Felkele azért Dávid korán reggel, és a nyájat egy pásztorra bízván, felvette a [terhet] és elment, amint meghagyta néki Isai; és eljutott a tábor kerítéséhez; a sereg pedig, mely kivonult csatarendben, hadi zajt támasztott.
1Sám 17:21 És csatarendbe állának Izráel és a Filiszteusok, csatarend csatarend ellen.
1Sám 17:22 Akkor Dávid rábízta a holmit arra, aki a hadi szerszámokat őrzi, és elfuta a harctérre és odaérve, kérdezősködék testvéreinek állapota felől.
1Sám 17:23 És míg ő beszélt velök, ímé a bajnok férfi, a Góliáth nevű Filiszteus, aki Gáthból való volt, előjöve a Filiszteusok csatarendei közül, és most is hasonlóképpen beszél vala; és meghallá [ezt] Dávid.
1Sám 17:24 Az Izráeliták pedig, mikor látták azt a férfit, mindnyájan elfutának előle, és igen félnek vala.
1Sám 17:25 És mondának az Izráeliták: Láttátok-é azt a férfit, aki feljöve? Mert azért jött ki, hogy gyalázattal illesse Izráelt. Ha valaki megölné őt, nagy gazdagsággal ajándékozná meg a király, leányát is néki adná, és atyjának házát szabaddá tenné Izráelben.
1Sám 17:26 És szóla Dávid azoknak az embereknek, akik ott állának vele, mondván: Mi történik azzal, aki megöli ezt a Filiszteust, és elveszi a gyalázatot Izráelről? Mert kicsoda ez a körülmetéletlen Filiszteus, hogy gyalázattal illeti az élő Istennek seregét?!
1Sám 17:27 A nép pedig e beszéd szerint felele néki, mondván: Ez történik azzal az emberrel, aki megöli őt.
1Sám 17:28 És meghallá Eliáb az ő nagyobbik testvére, hogy az emberekkel beszéle; és nagyon megharaguvék Eliáb Dávidra, és monda: Miért jöttél ide, és kire bíztad azt a néhány juhot, amely a pusztában van? Ismerem vakmerőségedet és szívednek álnokságát, hogy csak azért jöttél ide, hogy megnézd az ütközetet!
1Sám 17:29 Dávid pedig felele: Ugyan mit cselekedtem én most? hiszen csak szóbeszéd volt ez.
1Sám 17:30 És elfordula tőle egy másikhoz, és ugyan úgy szóla, [mint korábban], és a nép is az előbbi beszéd szerint válaszola néki.
1Sám 17:31 És mikor meghallották azokat a szavakat, amelyeket Dávid szóla, megmondák Saulnak, ki magához hívatá őt.
1Sám 17:32 És monda Dávid Saulnak: Senki se csüggedjen el e miatt; elmegy a te szolgád és megvív ezzel a Filiszteussal.
1Sám 17:33 Saul pedig monda Dávidnak: Nem mehetsz te e Filiszteus ellen, hogy vele megvívj, mert te gyermek vagy, ő pedig ifjúságától fogva hadakozó férfi vala.
1Sám 17:34 És felele Dávid Saulnak: Pásztor volt a te szolgád, atyjának juhai mellett; és ha eljött az oroszlán és a medve, és elragadott egy bárányt a nyáj közül:
1Sám 17:35 Elmentem utána és levágtam, és kiszabadítám szájából; ha pedig ellenem támadott: megragadtam szakálánál fogva, és levágtam és megöltem őt.
1Sám 17:36 A te szolgád mind az oroszlánt, mind a medvét megölte: Úgy lesz azért e körülmetéletlen Filiszteus is, mint azok közül egy, mert gyalázattal illeté az élő Istennek seregét.
1Sám 17:37 És monda Dávid: Az Úr, aki megszabadított engem az oroszlánnak és a medvének kezéből, meg fog szabadítani engem e Filiszteusnak kezéből is. Akkor monda Saul Dávidnak: Eredj el, és az Úr legyen veled!
1Sám 17:38 És felöltözteté Saul Dávidot a maga harci ruhájába; rézsisakot tett a fejére, és felöltözteté őt páncélba.
1Sám 17:39 Akkor Dávid felköté kardját harci ruhája fölé, és járni akart, mert még nem próbálta. És monda Dávid Saulnak: Nem bírok ezekben járni, mert még nem próbáltam; és leveté azokat Dávid magáról.
1Sám 17:40 És kezébe vette botját, és kiválasztván magának a patakból öt síma kövecskét, eltevé azokat pásztori szerszámába, mely vele volt, tudniillik tarisznyájába, és parittyájával kezében közeledék a Filiszteushoz.
1Sám 17:41 Akkor elindult a Filiszteus is, és Dávidhoz közeledék, az az ember pedig, aki a paizsát hordozza, előtte vala.
1Sám 17:42 Mikor pedig oda tekinte a Filiszteus, és meglátta Dávidot, megvetette őt, mert ifjú volt és piros, egyszersmind szép tekintetű.
1Sám 17:43 És monda a Filiszteus Dávidnak: Eb vagyok-é én, hogy te bottal jössz reám? És szidalmazá a Filiszteus Dávidot Istenével [együtt].
1Sám 17:44 Monda továbbá a Filiszteus Dávidnak: Jöjj ide hozzám, hogy testedet az égi madaraknak és a mezei vadaknak adjam.
1Sám 17:45 Dávid pedig monda a Filiszteusnak: Te karddal, dárdával és paizszsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, akit te gyalázattal illetél.
1Sám 17:46 A mai napon kezembe ad téged az Úr, és megöllek téged, és fejedet levágom rólad. A Filiszteusok seregének tetemét pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész föld, hogy van Izráelnek Istene.
1Sám 17:47 És tudja meg ez az egész sokaság, hogy nem kard által és nem dárda által tart meg az Úr, mert az Úré a had, és ő titeket kezünkbe fog adni.
1Sám 17:48 És mikor a Filiszteus felkészült, és elindult, és Dávid felé közeledék: Dávid is sietett és futott a viadalra a Filiszteus elé.
1Sám 17:49 És Dávid benyúlt kezével a tarisznyába és kivett onnan egy követ, és elhajítván, homlokán találta a Filiszteust, úgy, hogy a kő homlokába mélyede, és arccal a földre esék.
1Sám 17:50 Így Dávid erősebb volt a Filiszteusnál, parittyával és kővel. És levágta a Filiszteust és megölte őt, pedig kard nem is vala a Dávid kezében.
1Sám 17:51 És oda futott Dávid, és reá állott a Filiszteusra, és vevé annak kardját, kirántotta hüvelyéből, és megölé őt, és fejét azzal levágta. A Filiszteusok pedig amint meglátták, hogy az ő hősük meghalt, megfutamodának.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.