Dr-Kováts György: VISSZA A FELADÓNAK!

 (Egy beszámoló Hajdú-Biharból, 2013-ból. Bíztatás a harcra, bíztatás a győzelemre a gonosz munkái felett. Azért adtam tovább, hogy felbátorodj, és hogy az ellenség lelepleződjön előtted is, és győztesen végezd az Úr munkáját.)

Istennek hatalma nem mindig tűnik fel a felszínes szemlélőnek - de meglátszik abból, ahogyan dolgozik. "Mert nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek hatalma az, minden hívőnek üdvösségére (megmenekülésére)..." (Róma 1,16.)

Istennek hatalma az minden hívőnek megmenekülésére. Működő hatalom. Megment. Kiszabadít.

Ez a hatalom megváltoztat. Megváltoztat. Pontosan ebben látszik meg a hatalom!

Amikor kikísérték imádságért, elhanyagolt ruhájában, csapzott ősz hajával, ráncos arcával nyomorúságos benyomást keltett. Nem hallott semmit. Csak szájról tudott olvasni, ha a hallókészüléke nem volt a fülében. Látszott rajta élete minden nyomorúsága. De a gyógyulásért való imádság pontosan az életük nyomorúságaival Jézushoz igyekvőkért történik. A nyomorúság csak még inkább az imádság irányába vezet.

Az imádságot a süketség ellen kérték. Átjárt a hit. Tudtam, hogy az Úr Jézus itt van, hogy hatalmasabb a betegség erejénél, a gonosz hatalmánál, ami elvette a hallást, ami bedugja a fülét, tönkretette őt. Tudtam, hogy amikor megragadom, hozzáérek, ráteszem a kezem, az Úr fogja megragadni őt. És így imádkoztam. Ujjaimat a fülébe dugtam, és elparancsoltam a gonoszt. Amikor az imádság után megkérdeztem, hall-e valamit, csodálkozó arccal mondta, hogy igen. De valami bizonytalanságot éreztem még benne. Rákérdeztem, biztos-e. Igen. (Arra gondoltam, hogy hosszú évek alatt, a süketségre ráállt, és emiatt már talán el sem tudja képzelni, hogy visszatér a hallása – ezért lehet zavarodott. Hozzá szokott a szájról olvasáshoz, és ez keveredik benne? Vagy nem tért vissza rendesen, teljesen a hallás?)

Háttal fordítottam, és megkérdeztem: hall-e. Igen. Akkor megkérdeztem: „Hány éves vagy?” S válasza azonnali volt, világos, egyértelmű: 58. Pedig szólt közben a zene, háttal volt felém, szájamról nem tudott olvasni, nem is kiabáltam vele. Meggyógyult. Az Úr dicsőséges öröme járt át – és őt is, látszott rajta. A helyére ment, de nagyon örültünk.

A többi imádkozás közben hirtelen arra gondoltam, jó lenne, ha elmondaná másoknak is, hogy felbuzduljon a hit. Visszahívtam. Ahogy kísérője – aki elhozta az istentiszteletre – mellett kijött, megint, mintha azt a zavart láttam volna rajta, mint az előbb. Megkérdeztem, hall-e. Bólintott, de mintha nem értett volna. Ismét kérdeztem tőle, rám nézett, és láttam, hogy a szájamról olvas. Na, gondoltam, ennek a fele sem tréfa. Az előbb teljesen meggyógyult, világosan hallott, háttal, értette a kérdést, válaszolt rá. Most ismét olyan, mintha soha nem hallott volna – a gonosz szellem van a háttérben. Megdühödtem – a gonoszra – és teljes hatalommal parancsoltam neki, kérve az Úrtól a gyógyulást, és kimondva azt Jolandára. Közben a füleibe tettem a ujjaimat, majd imádság után kivettem azokat és vártam a hatást. De csak nem látszott javulás. Nem értett, csak kutatóan nézett, szájamról olvasva a szavakat. Fejére tettem a kezem, és imádkoztam. (Milyen jó, hogy az előbb már világosan hallott, s ebből tudhattam, hogy meggyógyult – csak visszavette valami a gyógyulást. Ezért tovább imádkoztam, nyelveken, és vártam, mi fog történni, vagy mit tehetek még. Csak imádkoztam, kezem a fején.)

Egy fél perc múlva egyszer csak összerogyott. Mint akiből teljesen kiment az erő. No, gondoltam, lehet, hogy járt már más gyülekezetben, vagy itt volt korábban, és „megtanulta”, hogy a Szent Szellem ereje alatt „el kell (lehet) esni”? Rákérdeztem a körülötte állóktól, de még kísérője is azt mondta, hogy életében először van gyülekezetben. Akkor ezt nem tanulhatta – mi van akkor a háttérben? Nem más, mint hogy a gonosz szellem, akit az előbb megkötöztünk, nem ment ki, és a gyógyulás után visszahozta a betegséget. Most pedig – már nem tud mást csinálni – megnyilvánult, ájult állapotba hozva Jolandát.

Jolanda ott feküdt a földön, és én nagy haraggal és hittel megkötöztem a gonosz erejét. Minden módon, ahogy csak éreztem (Szent Szellem által), kimondtam, lerögzítettem. Nem érdekelt, hogy Jolanda hallja-e, vagy sem, tudtam, hogy a gonosz szellem hallja, és nincs joga ott maradni.

Utána megkérdeztem Jolandát, hogy magánál van-e (féloldalán feküdt, arca a föld felé fordulva). Igen. Nem csak bólintott, hanem elhaló hangon válaszolt is. (Tehát értette, amit kérdeztem tőle!)

Újabb kérdés: utánam mondja-e az imádságot? Igen – hangzott a válasz, elhaló hangon. (Az elhaló hang érthető, amikor valaki a gonosz erejétől a földre kerül, amúgy sem volt jó bőrben, és ki tudja még mi minden jött elő benne. De válaszolt, úgyhogy léphettünk tovább)

Elkezdtünk imádkozni. Az Urat megszólítottam – utánam mondta. Segítségül hívtuk Jézus nevét – mondta. Bocsánatot kértünk bűneiért – ismételte. Elég hangosan beszéltem, a dicsőítés is szólt a háttérben, (a 4D hűségesen kitartott egy ilyen hosszú nap hatalmas dicsőítésének folyamatában), s ő mondta utánam, amit hallott. (Hallotta!!!)

Ott feküdt a földön, arcát kicsit visszafordítva a földtől, és érezhető volt, hogy nincs sok ereje. De mondta. Elhatárolta magát a gonosztól, és kimondta, hogy odaadja az életét az Úr Jézusnak.

Innentől már tudtam, hogy győzelmi helyzetbe került. Kicsit imádkoztam még én is felette, és éreztem, hogy tudatosan, megnevezve, el kell határolja magát minden gonosz cselekedettől, ezoterikus, okkult tevékenységtől, spiritizmustól, jóslástól, babonától, varázslástól, annak minden formájától, átkoktól, és mindentől, ami előéletében ott lehetett. Nem kérdezgethettem, hanem mondtam előtte – rákérdezve, hogy kész-e arra, hogy minden ilyesmitől elhatárolja magát. Igen – volt a válasz – s mondta utánam, egyiket a másik után, és tudatosan szembefordultunk a gonosz erejével. Kiutasította a gonosz szellemeket az életéből – ismételve mindent, szóról-szóra, amit mondtam (!) – és utána lerögzítettem én is, hatalommal parancsolva. Majd felemeltem kezénél fogva, erőt kapott, felállt, és rám nézett.

Arca megváltozott. Szeme csillogott, és mosolyogni kezdett. Mindent értett, amit mondtam. Ha megkértem, hogy forduljon háttal, akkor is. Ha ránéztem, akkor is. Az Úr győzött. A gonosz pedig lelepleződött. És milyen fontos: közben átadta életét az Úr Jézusnak. Elmagyaráztam neki, hogy ő most kiscsecsemő lett, Isten országában, és szüksége van táplálékra, Igére. Kell, hogy keresztényekkel találkozzon. Megértette, elfogadta. Bólintott. Elmagyaráztam neki, hogy az ördög megpróbálja majd visszacsempészni mindazt, amit korábban ott tartott nála. De mit kezd ő a csomaggal, amiért fizetnie kellene, amit nem rendelt meg, de a postás hozná hozzá? Visszaküldi a feladónak. Hát – mondtam neki – ez is „vissza a feladónak!”. Küldd vissza. Ne törődj semmivel, akármit érzel, akármilyen támadás jön – „vissza a feladónak!”. Az ördögnek már nincs köze hozzád, Jézus megváltott, te elfogadtad az Úr Jézustól a megváltást, felszabadultál, te már Jézushoz tartozol. Akármilyen kínálattal jön is az ördög – mit mondasz neki? „Vissza a feladónak!” – nézett rám csillogó szemmel, mosolyogva, és felbátorodva. „Vissza a feladónak!” – igen.

Vissza a feladónak! Jézus megszabadít. Az ördög az, aki megkötöz. Vissza a feladónak! Mondd ki ezt Jolandával együtt. Vissza a feladónak! Mert az evangélium Istennek hatalma, ami mindenkinek, aki hisz, megmentést hoz. (Róma 1,16.)