2013. december 3.

Kenneth Copeland: Cselekvő könyörületesség.

 „Mikor pedig látta a sokaságot, könyörületességre indult rajtuk, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok.” Mt.9,36

Könyörületesség. Erre van leginkább szükségük az embereknek ezen a világon. Kell valaki, aki Isten könyörületességével kinyúl feléjük.

A könyörületesség mély sóvárgás, vágy arra, hogy az emberek szükségeit betöltse. Sokkal erősebb érzés, mint az együttérzés, amely tehetetlenül ül, és sajnálkozik rajtuk. A könyörületesség tenni is akar valamit értük.

A könyörületesség indítja Istent a cselekvésre, és Jézus élete a földön pontosan ezt mutatja be. Jézus egész szolgálatát ez irányította. A könyörületesség indította arra, hogy megsokasítsa a kenyereket és a halakat, meggyógyítsa a betegeket, kiűzze a démonokat, és a halottakat feltámassza. Ez volt az, ami Őt a kereszthez vezette. És most várja, hogy ugyanezt a könyörületességet kitölthesse rajtad keresztül.

Nem felkavaró?
Izgalmas rájönnünk arra, hogy Jézus számára mi hívők vagyunk az Ő teste, és csak általunk cselekszik. Gyógyításának át kell folynia a mi kezeinken és a mi hitünkre van szüksége. Az Ő könyörületessége akar indítani minket az éhezők megelégítésére, a démonok kiűzésére és a foglyok megszabadítására.

„Copeland testvér, de hát bennem nincs ilyen fajta könyörületesség!” De igen, van. Ha Isten Szelleme lakozik a bensődben, akkor van – mert Ő maga ez a fajta szeretet. Csak akarnod kell, és engedned, hogy munkálkodjon általad.

Hogyan? Éppen úgy, ahogy Jézus tette, amikor itt járt a földön. Imádság által, és az Atyával való közösség által. Nézd csak végig az evangéliumokat, és figyeld meg, mennyi időt töltött Jézus egyedül az Atyával. Ez indította fel Isten könyörületességét benne. Ez volt az oka annak, hogy ugyanúgy érzett az emberiség szenvedéseivel kapcsolatban, ahogyan Isten. S a könyörület annyira erős volt benne, hogy amikor csak szükséggel találkozott, Isten ereje által betöltötte azt.

Kövesd az Ő példáját. Tölts időt az Atyával való közösségben. Elmélkedj egészen addig az Ő könyörületességén, amíg a bensődben erős nem lesz ez az érzés. Míg legfőbb kívánságod az nem lesz, hogy meglásd mások szabadulását.

Jézus már elküldött téged, hogy kinyúlj, és megérintsd a szeretet után sóvárgó világot az Ő könyörületességével.
Ha te nem teszed, akkor ki fogja megtenni?


Fordította: Orb-t
KCM engedélyével


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.