2,8 Hiszen kegyelemből van
üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez (Efezusi)
Sokszor felteszik nekem a
következő kérdést: „Tudom, hogy Isten Ígéretei igazak, de hogyan lehetek biztos
benne, hogy az én életemben is be fognak teljesülni?” Ha azt akarod, hogy Isten
ígéretei valóra váljanak az életedben, akkor nem építhetsz magadra. Ha magadban
bízol – az engedelmességedben, jóságodban, szolgálatodban, hitedben – akkor nem
leszel képes magadévá tenni Isten ígéreteit.
De amikor Isten kegyelmében
bízol – az Ő meg nem érdemelt és kiérdemelhetetlen jóindulatában feléd – akkor
fognak ígéretei bizonyossággá válni az életedben.
Ez igaz volt a vérfolyásos
asszony esetében is (Máté 9:20-22). Nem úgy járt-kelt egész nap, hogy közben
mondogatta: „Kell, hogy legyen hitem…remélem, elegendő hittel rendelkezem…lesz
hitem…nem veszítem el a hitem.” Nem, ő egyedül Jézus kegyelmével foglalkozott,
és csak arra tekintett – tudta, hogy meggyógyítja a betegeket; tudta, hogy
milyen hatalmas, mert még a holtakat is feltámasztja; és ismerte Jézus
hajlandóságát, hogy hatalmával meg akarja őt gyógyítani.
Csak Jézus feléje áradó
kegyelmére tekintett, olyannyira, hogy ezt mondta: „Ha csak a ruhájának a
szegélyét érintem is meg, meggyógyulok.” Így is történt, amikor hátulról
megérintette Jézus ruhájának a szegélyét, azonnal meggyógyult. Jézus abban a
pillanatban megállt, megfordult és így szólt hozzá: „Leányom, a hited
meggyógyított téged.” Amikor az asszony látta Isten kegyelmét, akkor Isten
látta az asszony hitét! Így tehát kegyelemből, hit által vált Isten ígérete
valósággá az életében.
Isten azt akarja, hogy lásd
az Ő kegyelmét. Amikor az Ő kegyelmére nézel, akkor Ő látja a hitedet. Isten
azt mondja: „Kegyelemből van megváltásotok, a hit által.” Görögül a megváltani,
azaz „sozo”, nem csak azt jelenti, hogy a pokoltól megmenteni, hanem azt is,
hogy meggyógyítani, megtartani és teljessé tenni. Tehát kegyelemből tesz téged
teljessé, kegyelemből gyógyít meg, kegyelemből tart meg, és kegyelemből tesz
áldottá. Kegyelemből, hit által válnak valósággá Isten ígéretei az életedben.
Kedves barátom, ne aggódj, ha
úgy érzed, hogy nincs elég hited. Lásd meg Isten kegyelmét a jelen
helyzetedben, Ő pedig ezt a hited megnyilvánulásának fogja tulajdonítani. És
mivel látja a hited, elhozza az életedbe az áttörést, amire szükséged van!
Joseph Prince
Magyar fordítás: ahitatok.hu
http://www.ahitatok.hu/joseph-prince/129-ha-isten-kegyelmere-nezel-akkor-o-latja-a-hitedet.html

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.