János evangélium 17. fejezet: Jézus Krisztus imája a hívőkért (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Ján. 17,1 Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit [(ophthalmosz): az Ő tekintetét] az égre, és monda: Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad [vagyis hogy a Fiú] is dicsőítsen téged^*

*Amikor a görögök látni akarták az Urat, és emiatt szóltak Neki, akkor ezt felelte az Úr Jézus, az Ő halálát kijelentve: „Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék [vagyis hogy megdicsőüljön] az embernek Fia” (Ján. 12,23).

Mikor Judás kiment az utolsó vacsoráról, hogy elárulja Urát, az Úr Jézus ismét kijelenti halálát: „Most dicsőítteték meg az embernek Fia, az Isten is megdicsőítteték ő benne. Ha megdicsőítteték Őbenne az Isten, az Isten is megdicsőíti Őt Őmagában, és ezennel megdicsőíti őt [Más fordítás: (hote ún): miután tehát (exerkhomai): eltávozott Judás, így szólt Jézus: Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten dicsőült meg Őbenne. Ha pedig az Isten dicsőült meg benne, az Isten is megdicsőíti majd őt önmagában, sőt azonnal megdicsőíti őt] (Ján. 13,31-32).

Ján. 17,2 Amiként te hatalmat adtál néki minden testen [(szarx): minden hústest felett], hogy örök [vagyis természetfeletti] életet adjon mindennek, amit néki adtál^*

*Az Úr Jézus újra- és újra kijelenti: „Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni [és kijelenteni, leleplezni, akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja vonni]” (Mát. 11,27).

Lukács bizonyságtétele szerint ez akkor történt, amikor a hetven tanítvány győztesen visszatért: „Mindent nékem adott (át) az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya; és kicsoda az Atya, hanem csak a Fiú, és (az) akinek a Fiú akarja megjelenteni” (Luk. 10,21-22)

 Mert: „Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, (annak) örök élete van; aki pedig nem enged (és nem engedelmeskedik) a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta” (Ján. 3,35-36

Pál apostol bizonyságtétele: „Mert mindent az ő lábai alá vetett [Isten]. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló hogy azon kívül [vagyis annak kivételével], aki neki mindent alávetett. [Aki a mindenséget alá rendelte]. Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, [vagyis Istennek] aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben. [Más fordítás: Amikor azonban alá fogja rendelni a mindenséget, akkor majd maga a Fiú is alá fogja rendelni magát Annak, aki a mindenséget alá rendelte, hogy az Isten legyen minden mindenekben]” (1 Kor. 15,27-28)

A feltámadott Úr átadja ezt a hatalmat a kihívottak közösségének, az eklézsiának: „És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen” (Mát. 28,18-20)

És hogy ez a hatalom – amelyet visszaad Istennek – a Krisztusé, és az Ő testéé, vagyis az Eklézsiáé, a felkenté,– azaz a fiúé – arról így beszél az Ige: „Sőt bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy megemlékezel ő róla, avagy az embernek fia, hogy gondod van reá? Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá vetettél.” Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll, azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált” (Zsid. 2,6-9)

Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem Dávidon keresztül is: „micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt. 8,5-10)

Hiszen Krisztus a fej, és az eklézsia – a kihívottak gyülekezete, mely Uráról, Krisztusról neveztetik – az Ő teste: „És Ő a feje a testnek (szómának: személynek ), az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék” „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg (az Ő személyében), és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol. 1,18-19; 2,9-10).

Ján. 17,3 Az pedig az örök [a természetfeletti] élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül [az egyetlen] igaz [vagyis valóságos] Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust^*

*Pál apostol megvallása arról, hogy kit kell megismernünk: „…tudjuk, hogy Isten nincs senki más, hanem csak egy” (1 Kor. 8,4).

Hiszen tudjuk, hogy: „Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik” (Eféz. 4,6).

 János apostol bizonyságtétele: „De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük (és felismerjük) az Igazat, és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet” (1 Ján. 5,20).

 Péter apostol bizonyságtétele: „Simon Péter, Jézus Krisztus (rab)szolgája és apostola [(aposztolosz): követe, aki a küldő személy hatalmával szól, és cselekszik], írja e levelet. Azoknak, akik velünk egyenlő drága [(iszotimosz): és értékes] hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak, Jézus Krisztusnak igazságában, [vagyis a mi Istenünk, és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus megigazítása által]” (2 Pét. 1,1).

És ismét Pál apostol megvallása: „És közismerten, elismerten, bevallottan, valóban nagy a hitnek eme titka: Isten (az, aki) megjelent [láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott] (hús)testben. Igazságosnak bizonyult, és igazolást nyert Szellemben. Megláttatott [megjelent, megmutatkozott] az angyaloktól/nak. Hirdettetett a pogányok (vagyis a népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon, fölment a dicsőségbe” (1 Tim. 3,16).

A prófécia is így hangzik, hogy Ő azért jött: „Hogy megismerjék a földön minden népek, hogy csak az Úr az Isten, és hogy ő kívülötte nincsen más” (1 Kir. 8,60).

A próféták is arról tesznek bizonyságot, hogy csak egyetlen Isten van Ő: „… a mindenség alkotója… Seregek Ura az ő neve!” (Jer. 10,16)

Ő az egyetlen Úr: „Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egyedül az ÚR!” (5 Móz. 6,4).

Ézsaiás így prófál az Úrról: „Emlékezzetek meg a messze régi (az ősrégi) dolgokról, mert én vagyok Isten és nincsen több (és nincs más); Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos” (Ésa. 46,9).

„Ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr; és szolgám, akit (kiválasztottam, és) elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem (hogy megismerjetek, higgyetek bennem) és megértsétek, hogy (csak) én vagyok, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz! Én, én vagyok az Úr, és rajtam kivül nincsen szabadító! Én mondtam meg, hogy megszabadítalak, én hirdettem, nem valamelyik idegen isten. Ti vagytok a tanúim - így szól az ÚR -, hogy én Isten vagyok. Ezt mondja az ÚR, megváltótok, Izráel Szentje… Én az Úr vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok” (Ésa. 43,10-12.14-15.)

Ján. 17,4 Én dicsőítettelek [(doxadzó): és felmagasztaltalak] téged [dicsőséget szereztem Neked] e földön: elvégeztem a munkát [(teleioó): teljesen], amelyet reám bíztál [amelyet nekem (didómi): adtál], hogy végezzem azt^*

*A munkát, amit az Úr Jézusnak el kell végeznie, már Ézsaiáson keresztül kijelenti a Szent Szellem: „Az Úr Isten (Uramnak, az Úrnak) Szelleme van (és nyugszik) énrajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak (hogy az alázatosaknak, elnyomott, szerencsétlen, nyomorultaknak örömhírt, és győzelmi hírt vigyek, és mondjak). Elküldött, hogy bekössem a megtört szíveket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást (és szabadon bocsátást). Hogy hirdessem az Úr jókedvének (és kegyelmének) esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót; hogy tegyek Sion gyászolóira (fejdíszt), adjak nékik ékességet a hamu (és gyászfátyol) helyett. Örömnek kenetét (és illatos olajat) a gyász helyett, dicsőségnek palástját (és öröméneket) a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak (az ÚR ültetvényének), az Ő dicsőségére (akik őt ékesítik)!” (Ésa. 61,1-3).

És a feladat teljes elvégzését a golgotai kínoszlopon jelentette ki:  „Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „elvégeztetett!” és fejét lehajtva, kilehelte szellemét” (Ján. 19,30).

Ján. 17,5 És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál [(szeautú para): temagadban] azzal a dicsőséggel, amelylyel bírtam te nálad [és tebenned] a világ létele előtt^*

*Ugyanis: „Én és az Atya egy [(heisz hen): és ugyanaz] vagyunk” (Ján. 10,30).

És az Úr Jézus újra-és újra kijelenti, hogy ki Ő: „Jézus pedig kiálta és monda: Aki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem” (Ján. 12,44-45).

Amikor búcsúzik az Úr Jézus tanítványaitól, így jelenti ki magát nekik: „Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; mi módon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig (másért) nem, magukért a cselekedetekért higgyetek nékem” (Ján. 14,9-11).

Mert Isten maga volt az Ige, amely testté lett: „Kezdetben [már] vala az Ige, és az Ige [logosz] vala az Istennél, és Isten maga vala az Ige. Ő kezdetben [(arkhé): vagyis eredetileg] az Isten” (Ján. 1,1-2).

Ján. 17,6 Megjelentettem [(phaneroó): kijelentettem, nyilvánvalóvá, ismertté tettem] a te Nevedet [és a Te személyedet megmutattam, és láthatóvá tettem] az embereknek, akiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet [a te (logoszodat): igédet] megtartották [(téreó): és megőrizték]^*

*Mert: „Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú [Isten], aki az Atya kebelében van, az jelentette [Ő nyilatkoztatta] ki Őt. [Ő jelentette ki; hirdette meg félreérthetetlenül, tette nyilvánvalóvá]” (Ján. 1,18.)

És beteljesült a prófécia: „Ezért majd megismeri népem az én nevemet ama napon, hogy én vagyok az, aki mondom: Ímé, itt vagyok!” (Ésa. 52,6).

Ján. 17,7 Most tudták [(ginószkó): most ismerték, és értették] meg, hogy mindaz te tőled van, amit nékem adtál [Más fordítás: Most vált ismertté számukra, hogy minden, amit nekem adtál tőled való, mert a tiéd]:

Ján. 17,8 Mert ama beszédeket [(réma): kijelentéselet, élő Igéket], amelyeket nékem adtál, őnékik adtam; és ők befogadták [(lambanó): felfogták, megértették, befogadták], és igazán megismerték, [(aléthósz): és valóságosan felismerték] hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem.

Ján. 17,9 Én ezekért könyörgök [és őértük kérlek]: nem a világért könyörgök [és kérlek], hanem azokért, akiket nékem adtál, mert [ők] a tiéid.

Ján. 17,10 És az enyémek [is] mind a tiéid, és a tiéid [is mind] az enyémek: és megdicsőíttetem őbennük [vagyis én meg bennük jutottam dicsőségre]^*

*A Szent Szellemről szólva, így beszél az Úr: „Mindaz, ami az Atyáé, [mert minden, amiket csak birtokol az Atya] az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, [az enyémből merít, mert [(lambanó): engem foglal magába] és megjelenti néktek [és azt tudatja veletek]” (Ján. 16,15).

Ján. 17,11 És nem vagyok többé e világban, de ők a világban vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd [és őrizd] meg őket a te nevedben, akiket nékem adtál [A görög szöveg szerint: őrizd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál]^* hogy egyek legyenek, mint mi!

*Mert: „Én és az Atya egy és ugyanaz vagyunk” (Ján. 10,30)

Ján. 17,12 Mikor velük valék a világban, én megtartám őket a te nevedben, amelyet nékem adtál. Megőrizém, és senki el nem veszett közülük, csak a veszedelemnek [a romlás, és pusztulásnak] fia, hogy az írás beteljesüljön^*

*Mert: „Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámaszszam azt az utolsó napon. Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz őbenne, örök élete legyen; és én feltámaszszam azt az utolsó napon” (Ján. 6,39-40):

És újra: mert az az Isten akarata: „Hogy valaki [és mindenki, aki] hiszen [(piszteuó): hitre jut] Őbenne, el ne vesszen [(apollümi): el ne pusztuljon, meg ne semmisüljön], hanem örök élete legyen [Őbenne] (Ján. 3,15).

És akik hisznek Őbenne, azok az Övéi, és: „Az én juhaim hallják az én szómat [és hallgatnak a hangomra], és én ismerem őket, és követnek engem. És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek [(apollümi): el nem pusztulnak, meg nem semmissülnek], és senki ki nem ragadja [(harpadzó): senki hatalmába nem ejti, nem rabolja el] őket az én kezemből” (Ján. 10,27-28).

Ján. 17,13 Most pedig te hozzád megyek [vagyis visszatérek hozzád,]; és ezeket beszélem a világban, hogy ők az én örömemet teljesen bírják ő magukban, [vagyis, hogy az én örömömet a maga teljességében birtokolhassák].

Ján. 17,14 Én a te [(logoszodat)] ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok^*

*És az Úr így folytatja, tanítványihoz szólva: „Ha gyűlöl [(miszeó): ellenszenvesnek tart] titeket a világ [koszmosz): a látható világ, vagyis evilág], tudjátok [(ginószkó): és értsétek] meg, hogy engem elébb gyűlölt ti nálatoknál. Ha e világból volnátok, a világ szeretné [(phileó): és kedvelné] azt, ami az övé [(idiosz): ami a saját tulajdona, ami hozzá tartozik]; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ” (Ján. 15,18.19).

János apostol bizonyságtétele: „Lássátok milyen nagy szeretetet (tanúsított irántunk, és) adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt” Hát: „Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ” (1 Ján. 3,1.13).

Már a prófétán keresztül így szól az Úr, bátorítva Övéit: „Halljátok az Úrnak beszédét, (az ÚR igéjét) akik tisztelitek szavát: Honfitársaitok, akik gyűlölnek és kitaszítanak benneteket nevem miatt, ezt mondják: Mutassa meg dicsőségét az ÚR, (jelenjék meg az Úrnak dicsősége), látni akarjuk örömötöket! De ők megszégyenülnek” (Ésa. 66,5).

Ján. 17,15 Nem azt kérem, hogy vedd [(airó): és ragadd] ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól^*

*És az apostol így bátorítja a hívőket: „De hű [(pisztosz): és hűséges, megbízható, szavahihető] az Úr, aki megerősít [(sztéridzó): támogat, táplál, szilárddá és elmozdíthatatlanná tesz] titeket, és megőriz [és megvéd, megóv, vigyázással és erővel megoltalmaz] a gonosztól [(ponérosz): a rosszakaratú, rosszindulatú ördögtől, és a káros, ártalmas, azaz gonosz dologtól, szerencsétlenségtől, és minden bajtól]” (2 Thess. 3,3).

Ján. 17,16 Hiszen nem e világból valók, amint hogy én sem e világból vagyok.

Ján. 17,17 Szenteld meg őket [(hagiosz): vagyis különitsd el őket a világtól, és annak szennyétől] a te igazságoddal [(alétheia): valóságoddal]: A te ígéd [a te (logoszod)] igazság [(alétheia): vagyis a valóság]^*

*Dávid megvallása: „A te igédnek (logoszodnak) summája [(ró'š): kezdete, eredete, forrássa, lényege] igazság (alétheia: vagyis a valóság), és a te igazságod ítélete mind örökkévaló, (vagyis a Te igazságos döntésed örökre szól)” (Zsolt. 119,160).

Ján. 17,18 Amiképen [(kathósz): és ahogyan] te küldtél engem e világba, úgy [vagyis ugyanúgy] küldtem én is őket e világba^*

*És az Úr Jézus feltámadása után megismétli, hogy: „Amiként [(kathósz): és ahogyan] engem küldött vala az Atya, én is akképen [vagyis ugyanúgy] küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet” (Ján. 20,21-22).

Ján. 17,19 És én ő érettük oda szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban [(alétheia): a valóságban]^*

*Hogy kik a megszenteltek, és ez által szentek, arról így tesz bizonyságot Isten Igéje: „Júdás… az elhívottaknak, akik az Atya Istentől megszenteltettek, és Jézus Krisztustól megtartattak” (Júd. 1,1).

„Akik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Szellem megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre…” (1 Pét. 1,2).

„Amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által” (Zsid. 10,10).

Aki: „… egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,14).

Ján. 17,20 De nemcsak ő érettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre [(logoszukra): igéjükre] hisznek majd én bennem;

Ján. 17,21 Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem^*

*És hogy hogyan lehetünk eggyek, arról így szól Isten Igéje: „Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Szelleméből adott nekünk” (1 Ján. 3,23-24).

És így folytatódik a kijelentés: „Nincs [többé] zsidó, sem görög [hellén, azaz: pogány]; nincs (rab)szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok [eggyé lettetek] a Krisztus Jézusban” (Gal. 3,28).

Azért: „Mert hiszen egy Szellem által [egy Szellemben] mi mindnyájan egy testté [szóma = személlyé] meríttettünk be, akár zsidók, akár görögök, [azaz: pogányok] akár szolgák, [rabszolgák] akár szabadok; és mindnyájan egy Szellemmel itattattunk meg. [valamennyiünket egy Szellem itatott át]^.  Ezért: „… nincs különbség [és megkülönböztetés] zsidó meg görög [azaz: pogány] között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, [vagyis mindnyájunknak] aki kegyelemben gazdag mindenekhez, [bőkezű mindazokhoz] akik Őt segítségül hívják”(1 Kor. 12,13; Róm. 10,12).

És: „Minthogy az Ő testének [(szóma: = a személyének, lényegének, erejének] tagjai vagyunk, [(melosz): vagyis a test (szóma = a személy) egy - egy funkciót végző része vagyunk], // az Ő testéből [(szarx): húsából] és az Ő csontjaiból valók” (Eféz. 5,30).

Ezért: „A Szent Szellem a békesség kötelével vesz körül, és így köt össze benneteket. Minden igyekezettel arra törekedjetek, hogy ezt az egységet őrizzétek meg]” (Eféz. 4,3).

Ján. 17,22 És én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképen mi egy vagyunk:

Ján. 17,23 Én őbennük, és te énbennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted [(agapaó)] őket, amiként engem szerettél [(agapaó)].

Ján. 17,24 Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is énvelem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nékem adtál: mert szerettél [(agapaó)] engem e világ alapjának felvettetése [már a világ kezdete óta, és szerettél engem a világ (alapjának) levetése] előtt^*

*János apostol bátorítása: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van (vagyis amilyen valójában)” (1 Ján. 3,2).

Akkor mi is: „Mikor a Krisztus, [Aki] a mi életünk, megjelenik [(phaneroó): láthatóvá lesz], akkor majd ti is, Ővele együtt, megjelentek [phaneroó): láthatóvá lesztek] dicsőségben [vagyis akkor ti is megdicsőülve (doxa: fényben, ragyogásban) vele együtt láthatókká lesztek, megmutatkoztok]” (Kol. 3,4).

 „…mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Szellemén át, az Úr Szelleme által]” (2 Kor. 3,18).

Mert: „Ő a megalázottságban hordott (gyarló) testünket átidomítja (átalakítja, és hasonlóvá teszi) majd az ő dicsőségben viselt testének alakjára (megdicsőült testéhez) azzal a munkával (energeia: azzal az erővel, energiával), mellyel ő képes a mindenséget is maga alá vetni (és rendelni)]” (Fil. 3,21).

Ján. 17,25 Igazságos Atyám! És e világ nem ismert meg téged, de én megismertelek; és ők is felismerték, hogy te küldtél engem^*

*Azért: „Mert ama beszédeket [(réma): kijelentéselet, élő Igéket], amelyeket nékem adtál, őnékik adtam; és ők befogadták [(lambanó): és felfogták, megértették], és igazán megismerték, [(aléthósz): és valóságosan felismerték] hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem” (Ján. 17,8).

Ján. 17,26 És [(gnóridzó): kijelentettem], és megismertettem ő velük a te nevedet, és megismertetem [(gnóridzó): kijelentem]. Hogy az [(agapé): az Isten szerinti] szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél [(agapaó): úgy, ahogy magadat teljesen átadtad, és teljesen összekötötted velem, és eggyé váltál velem], és én is őbennük legyek [és őbennük éljek]^*

*És ez úgy valósult meg, hogy: „… az Istennek szerelme [agapéja, természete] kitöltetett [kiáradt] a mi szívünkbe [(kardia): bensőnkbe a szellemi életünk központjába] a Szent Szellem által, ki adatott nékünk” (Róm. 5,5). Azért: „Hogy [állandóan ott] lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben [(kardia): bensőnkbe a szellemi életünk központjába]” (Eféz. 3,17)