„Nem
tudjátok-é, [nem vagytok tisztába vele]
hogy a ti testeitek (szóma: a ti egész személyetek, teljes
lényetek): a Krisztusnak tagjai [azaz
testrészei, az Ő testének -
szómájának = személyének - egy-egy funkciót végző része]?
Elszakítva [leválasztva, és elvéve]
hát a Krisztus tagjait [testrészeit],
paráznának [szajha, prostituált, vagy
bálványimádó]
tagjaivá [testrészeivé] tegyem? Távol
legyen, [Isten mentsen, szó sem lehet
róla]”* (1 Kor. 6,15)
Hiszen: „az Ő alkotása
[az Ő remekművei] vagyunk, teremtetvén
Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az
Isten, hogy azokban járjunk [és azok szerint éljünk]” (Eféz. 2,10).
„Aki önmagát adta mi
érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól (és gonoszságtól), és tisztítson önmagának kiváltképpen való
népet (a maga népévé), jó
cselekedetekre igyekezőt (és jó cselekedetekre törekvőt)” (Tit. 2,14).
Hiszen: „Az ő akarata szült minket az igazságnak igéje által, hogy az ő
teremtményeinek valami zsengéje legyünk” (Jak.
1,18).
Az újjászülő beszéd pedig: „… az igazság beszéde, mely az evangélium” (Kol.
1,5).
És ti: „…nem
romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó
igéje által” (1Pt. 1,23).
„Azért ha valaki [és mindenki, aki] Krisztusban van, új [ismeretlen,
szokatlan, meglepő] teremtés az [egy új teremtmény]. A régiek [az eredeti, kezdeti, ősi] elmúltak [a régi megszűnt,
tovatűnt], ímé, újjá lett minden
[mert valami új valósult meg, új jött
létre, új állt elő]” (2 Kor. 5,17)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.