Máté Evangélium 8. fejezet: Akarom, gyógyulj meg!

Mát. 8,1 Mikor leszállott vala [vagyis lejött] a hegyről, nagy sokaság [nagy tömeg csatlakozott hozzá és] követé őt.

Mát. 8,2 És ímé [egyszer csak] eljövén egy bélpoklos [vagyis leprás], leborula [és térdre esék] előtte [és lábához borult], mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem [mert hatalmad van, hogy megtisztíts]^*

*Ez a leprás odament az Úr Jézushoz, pedig a törvény kimondja: „Ha valamely ember testének bőrén daganat, vagy tarjagosság (azaz: var), vagy fehér folt támad, és az ő testének bőrén poklos fakadékká lehet (és poklos kiütés lesz belőle): vigyék el az ilyet Áronhoz, a paphoz, vagy egy valamelyikhez az ő papfiai közül. És nézze meg a pap azt a test bőrén lévő fakadékot (azaz: kiütést). Ha a szőr a fakadékban fehérré változott, és ha a fakadéknak felülete mélyebben van az ő testének bőrénél: akkor poklos fakadék az. Mihelyt látja ezt a pap, tisztátalannak ítélje (és mondja ki) azt. A poklos ember pedig, akin a fakadék (vagyis a kiütés) van, megszaggatott ruhában és mezítelen fővel (és a haja gondozatlan) legyen, és a bajuszát fedezze be (vagyis takarja el), és ezt kiáltsa: Tisztátalan, tisztátalan! Mindaddig tisztátalan legyen, amíg rajta van a fakadék (vagyis a kiütés), tisztátalan az; csak ő maga lakjék (egyedül), a táboron kívül legyen az ő lakása” (3 Móz. 13,2-3.5-46)

A leprás – éppen úgy, mint mindenki, aki kérni akart valamit – leborult az Úr Jézus előtt, példát adva nekünk: Akinek a lánya meghalt: „… egy főember (egy zsinagógai elöljáró) eljövén leborula előtte, mondván: Az én leányom épen most halt meg; de jer, vesd reá kezedet, és megelevenedik (és élni fog)” (Mát. 9,18)

Akinek a lányát démonok gyötörték: „Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte, mondván: Uram, légy segítségül nékem (és segíts rajtam)!” (Mát. 15,25)

Amikor kivételezett helyet kértek Tőle: „Ekkor hozzá méne a Zebedeus fiainak anyja az ő fiaival együtt, leborulván és kérvén ő tőle valamit” (Mát. 20,20).

Pedig az Úr (JHVH=Jehova) kijelentette, hogy csak Őelőtte szabad leborulni, mert: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat (vagyis a szolgaság) házából. Ne legyen más istened rajtam kívül!” (2 Móz. 20,2-3)

„… és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteljed azokat...” (5 Móz. 4,19)

Mát. 8,3 És kinyújtván kezét, megilleté [megérintette, megfogta] őt Jézus, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal [vagyis hamar, azon órában, rögtön, haladéktalanul] eltisztult annak poklossága [vagyis leprája].

Mát. 8,4 És [ekkor] monda [és megparancsolta] néki Jézus: Meglásd [és vigyázz, ügyelj, hogy], senkinek se szólj [és senkinek se mondd el]. Hanem eredj [és menj el], mutasd meg magadat a papnak, és vidd [és ajánld] fel az [áldozati] ajándékot, amelyet Mózes (el)rendelt, bizonyságul [azaz: tanúbizonyság-tételül] nékik [hogy bizonyíték legyen számukra, hogy meggyógyultál]^*

*Mert a törvény parancsa a poklos emberről így hangzik: „Ez legyen a poklos embernek törvénye az ő megtisztulásának napján, hogy vigyék a paphoz (és amikor megtisztulva a pap elé kerül). A pap pedig menjen ki a táboron kívül, és nézze meg a pap, és ha és ha úgy látja, hogy) meggyógyult a pokloson a poklos fakadék (hogy meggyógyult a poklos kiütésből), Akkor parancsolja meg a pap, hogy hozzanak a megtisztulandó emberért két élő, tiszta madarat, cédrusfát, karmazsint (azaz: bíborfonalat) és izsópot” (3 Móz. 14,2-4)

Márk írása szerinti Evangélium bizonyságtétele: „És jöve (és odament) hozzá egy bélpoklos (egy leprás), kérvén őt és leborulván előtte, és (aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá) mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz (mert meg tudsz tisztítani) engem. Jézus pedig könyörületességre indulván (megszánta), kezét kinyújtva megérinti őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg. És amint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle (illetve róla) a poklosság (a lepra) és megtisztult. És erősen megfenyegetvén (és erélyesen rászólva Jézus), azonnal elküldé őt, És monda néki: Meglásd (és vigyázz), hogy senkinek semmit ne szólj (és el ne mondj); hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd (és ajánld) fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt (és rendelt), bizonyságul nékik. Az pedig kimenvén (elment, és) kezde sokat beszélni és terjeszteni a dolgot (és elkezdte mindenfelé hirdetni és híresztelni az esetet), annyira, hogy nyilvánosan immár be sem mehetett Jézus a városba, hanem künn puszta helyeken vala, és mennek vala hozzá mindenfelől” (Márk. 1,40-45)

Lukács is bizonyságot tesz az Úr Jézus gyógyító akaratáról: „És lőn, hogy mikor az egyik városban vala, ímé vala ott egy poklossággal teljes (egy leprával borított) ember: és mikor meglátta Jézust, arcra borulva kéré őt, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz (mert meg tudsz tisztítani) engem! Jézus pedig kinyújtván kezét, illeté azt (vagyis megérintette őt és így szólt), mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltávozék tőle a bélpoklosság (és letisztult róla a lepra). És ő megparancsolá néki, hogy azt senkinek se mondja el; hanem eredj el, úgymond, mutasd meg magad a papnak, és vígy (és ajánlj fel) áldozatot a te megtisztulásodért, amint Mózes parancsolta, bizonyságul őnékik. A hír azonban annál inkább terjedt őfelőle; és nagy sokaság gyűlt egybe, hogy őt hallgassák, és hogy (meggyógyítsa őket, és) általa meggyógyuljanak az ő betegségeikből” (Luk. 5,12-15)

„… és ő meggyógyítja vala mindnyájokat. És megfenyegeti őket (és meghagyta nekik), hogy őt ismertté ne tegyék (és ne fedjék fel, kicsoda ő)” (Mát. 12,15-16)

És akik hallottak az Úr Jézusról, azok mind Hozzá mentek gyógyulást keresve, de csak kevesen ismerték Őt fel, és adtak néki hálát: „És mikor egy faluba beméne, (szembejött vele, és) elébe jöve tíz bélpoklos (vagyis tíz leprás) férfi, kik távol megállnak: És felemelik szavukat (és kiáltozva kérték), mondván: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! És mikor őket látta, monda nékik: Elmenvén mutassátok meg magatokat a papoknak. És lőn, hogy míg odamennek, megtisztulnak. Egy pedig ő közülük, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, dicsőítvén az Istent (fennhangon) nagy szóval; És arccal leborula az ő (vagyis Jézus) lábainál hálákat adván néki: és az Szamariabeli vala. Felelvén pedig (és ekkor így szólt) Jézus, monda: Avagy nem tízen tisztulának-é meg? A kilence (vagyis a többi kilenc) pedig hol van? Nem találkoztak (és nem akadt más) akik visszatértek volna dicsőséget adni az Istennek (és hogy dicsőítsék Istent), csak ez az idegen? És monda néki: Kelj föl, és menj el: a te hited téged megtartott” (Luk. 17,12-19)

Az Úr Jézus mindenkinek azt a parancsot adja, hogy ne híreszteljék, hogy meghallgatta kérésüket, és teljesítette is, mert hatalmában állott megtenni. Ezt parancsolta, amikor a vakok szemeit meggyógyította: „És megnyilatkozának azoknak szemei; és (erélyesen) rájuk parancsolt Jézus, mondván: Meglássátok (és vigyázzatok), senki meg ne tudja!” (Mát. 9,30)

Az Úr Jézus süketnémát gyógyít meg: „És (meghagyta, és) megparancsolá nékik, hogy senkinek se mondják el; de mennél inkább tiltja vala, annál inkább híresztelik” (Márk. 7,36)

 A Jairus lányát feltámasztja, és: „Ő pedig erősen megparancsolá (és szigorúan meghagyta) nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak (a leánykának) enni” (Márk. 5,43)

A tanítványainak, amikor Péter apostol kijelentést nyer az Ő személyéről: „… Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus. És (ekkor) rájuk parancsolt, hogy senkinek se szóljanak felőle (és ne beszéljenek őróla)” (Márk. 8,29-30)

Mát. 8,5 Mikor pedig [beérkezett, és] beméne Jézus Kapernaumba, egy százados méne [és odalépett] hozzá, kérvén őt [és segítségül hívta],

Mát. 8,6 És ezt mondván: Uram, az én (rab)szolgám otthon gutaütötten [és bénán] fekszik, és nagy kínokat szenved [mert szörnyű kínjai vannak, és gyötrődik, mert nagy fájdalmai vannak].

Mát. 8,7 És monda néki Jézus: Elmegyek és meggyógyítom őt.

Mát. 8,8 És felelvén a százados, monda: Uram, nem vagyok [én arra elég] méltó [és nem vagyok érdemes rá, és nem is érdemlem meg], hogy az én hajlékomba [az én házamba az én fedelem alá, az otthonomba] jöjj [és belépj]. Hanem csak szólj egy szót [egy (logoszt)=egy Igét], és [éppé lesz, és] meggyógyul az én (rab)szolgám.

Mát. 8,9 Mert én is hatalmasság alá vetett [és hatalom, és fennhatóság alatt álló] ember vagyok, és vannak alattam vitézek [és nekem is vannak alárendelt katonáim, akiknek én parancsolok]. És mondom egyiknek: Eredj el [és indulj útnak], és elmegy [és elindul]. és a másiknak: Jöszte [gyere csak], és eljő; és az én (rab)szolgámnak: Tedd ezt, és megteszi.

Mát. 8,10 Jézus pedig, amikor ezt hallá, elcsodálkozék [és meglepődött, megdöbbent], és monda az őt követőknek [a kísérőinek]: Bizony mondom néktek, még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet [senkinél].

Mát. 8,11 De [azt] mondom néktek, hogy sokan eljőnek [sokan fognak érkezni] napkeletről és napnyugatról [is], és letelepednek [vagyis asztalhoz dőlnek] Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában [az Egek Istenének királyságában]:

Mát. 8,12 Ez ország fiai pedig [vagyis akik pedig Isten országa fiainak tartják magukat] kivettetnek [Más fordítás: De azokat, akiket a királyság illetne, hogy e királyság fiai legyenek, ki fogják dobni] a külső sötétségre; holott lészen sírás (jajgatás, siránkozás) és fogaknak csikorgatása^*

*Lukács bizonyságtétele: „Ott (és akkor) lesz sírás és fogak csikorgatása, mikor látjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot, és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kirekesztve (onnan). És (akkor) (el)jőnek napkeletről és napnyugatról, és északról és délről, és az Isten országában letelepednek (az asztalhoz)” (Luk. 13,28-29)

 Mert beteljesül az Írás, amely kimondja: „És teszem minden hegyemet úttá (mert minden hegyen utat készítek), és ösvényeim magasak lesznek (és kimagaslanak az országutak). Ímé, ezek messziről (vagyis messze földről) jönnek ímé, amazok észak és a tenger felől (és nyugat felől), és amazok Sinnek (Jelentése: sár, szenny, mocsár, iszap, láp; iszapos, agyagos; az ingovány városa v. vidéke) földéről! Ujjongjatok egek, és föld örvendezz (és vigadozz), ujjongva énekeljetek (és törjetek ki ujjongásba) hegyek; mert (megszánta, és) megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein (és a nyomorultakon)!” (Ésa. 49,11-13)

De: „Titeket én a kard alá számlállak (és fegyver lesz a sorsotok), és mindnyájan leborultok megöletésre (mert valamennyien a vágóhídra kerültök): mert hívtalak és nem feleltetek, szóltam és nem hallottátok: (hanem azt tettétek, amit rossznak látok) a gonoszt cselekedtétek szemeim előtt, és amit nem szerettem (és ami nem tetszik nekem), azt választottátok. Azért így szól az Úr Isten (az Úr, az én Uram): Ímé, szolgáim esznek, ti pedig éheztek, ímé, szolgáim isznak, ti pedig szomjúhoztok, ímé, szolgáim örvendnek, de ti (szégyent vallotok, és) megszégyenültök! Ímé, szolgáim vígadnak szívük boldogságában (és ujjongani fognak örvendező szívvel), és ti kiáltani fogtok szívetek fájdalmában, és megtört szellemmel jajgatni fogtok; És (csak) átok gyanánt (átok formájában) hagyjátok itt neveteket az én választottaimnak, és megöl titeket az Úr Isten, és szolgáit más (újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő) névvel nevezi” (Ésa. 65,12-15)

Mát. 8,13 És monda Jézus a századosnak: Eredj el [és menj haza], és legyen néked a te hited szerint [vagyis ahogy hittél, úgy történjék veled]. És meggyógyult annak szolgája [a legénye] abban az órában^*

*Lukács bizonyságtétele a történtekről, újabb részletekkel kiegészítve: „Mikor pedig minden Ő (vagyis az Úr Jézus) beszédeit a nép hallatára elvégezte (és befejezte), beméne Kapernaumba. Egy századosnak szolgája pedig, aki annál nagy becsületben volt (és akit nagyon kedvelt), igen rosszul lévén, már halófélben vala (és haldoklott). Az pedig, mikor hallott Jézus felől, hozzá küldé a zsidók véneit, kérvén őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa (és mentse) meg az ő szolgáját. Azok pedig Jézushoz menvén, igen (sürgetve) kérék őt, mondván: Méltó, hogy megtedd néki; Mert szereti a mi nemzetünket (a mi népünket), és a zsinagógát is ő építtette nékünk. Jézus tehát (elindult, és) elméne velük. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, üzenvén néki: Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj; Amiért is magamat sem tartottam érdemesnek (és méltónak) arra, hogy hozzád menjek: hanem csak szóval mondd (csak szólj), és meggyógyul az én szolgám. Mert én is hatalom alá vetett (hatalom alá rendelt) ember vagyok, és vitézek vannak alattam (és nekem is vannak alárendelt katonáim); és ha az egyiknek azt mondom: Eredj el, elmegy; vagy a másiknak: Jövel (ide), eljő; és ha szolgámnak szólok: Tedd (meg) ezt, azt (meg)teszi. Jézus pedig ezeket hallván, elcsodálkozék őrajta; és hátrafordulván monda az őt követő sokaságnak: Mondom néktek, ilyen (és ekkora) hitet Izráelben sem találtam! És a küldöttek visszatérvén a házhoz, a beteg szolgát már egészségben találák” (Luk. 7,1-10)

Az Úr Jézus kijelentése arról, hogy mi a feltétele a gyógyulásnak. Egy Kananeus asszony jön az Úr Jézushoz, és kéri, hogy a leányát szabadítsa meg és Ő megszabadította: „Ekkor felelvén Jézus, (így szólt hozzá és) monda néki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint (legyen úgy, amint kívánod). És meggyógyult az ő leánya attól a pillanattól fogva (és még abban az órában)” (Mát. 15,28)

Két vak azt kéri az Úrtól, hogy lásson: „Akkor illeté (és megérintette) az ő szemeiket, (ezt) mondván: Legyen néktek a ti hitetek szerint. És megnyilatkozának azoknak szemei” (Mát. 9,29)

A vérfolyásos asszony a tömegben megérinti az Úr Jézust: „Mert ezt mondja vala magában: Ha csak ruháját illetem is (és ha csak megérinthetem), meggyógyulok. Jézus pedig megfordulván (és meglátta őt) és reá tekintvén (így szólt, és), monda: Bízzál leányom; a te hited megtartott (meggyógyított) téged. És meggyógyult az asszony abban az órában” (Mát. 9,21-22)

Az apostol bizonyságtétele az Úr Jézusról a zsidóknak: „A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak (és az ördög igájában vergődtek); mert az Isten vala ő vele. És mi vagyunk bizonyságai (és tanúi) mindazoknak, amiket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; akit megölének, fára feszítvén” (Csel. 10,38-39)

Így teljesedtek be a próféciák, amelyek már előre hirdették: „Ímé, én hozok néki kötést (és majd bekötözöm) és orvosságot (és orvosolom sebeit), és meggyógyítom őket, és megmutatom nékik a békesség és hűség (vagyis a hit) kincseit” (Jer. 33,6)

És: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (és az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet kötözgetem (és a sérültet bekötözöm), s a beteget (és a gyengét) erősítem; és a kövérre és az erősre vigyázok, és legeltetem őket úgy, mint illik (és ahogy kell)” (Ezék. 34,16)

Mert: „… az Úrhoz kiáltanak szorultságukban (és nyomorúságukban): sanyarúságukból (és szorult helyzetükből) kiszabadította őket. Kibocsátá az ő szavát (elküldte igéjét) és meggyógyítá őket, és kimenté őket az ő vermeikből (a sír mélyéről)” (Zsolt. 107,19-20)

 Az Úr Jézus így buzdítja az Őbenne hívőket: „… Legyen hitetek (higgyetek) Istenben. Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj (és emelkedjél) fel és ugorjál (és vesd magadat) a tengerbe! És szívében (az ő bensőjében) nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond (az) megtörténik, meg lesz néki (mert annak meg is adatik), amit mondott. Azért mondom néktek: Amit könyörgésetekben kértek (és amiért imádkoztok), higgyétek, hogy mindazt megnyeritek (és megkapjátok), és meglészen (és meg is adatik) néktek” (Márk. 11,22-24)

Hát: „Betegeket gyógyítsatok, poklosokat (vagyis leprásokat) tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek (éps kaptátok), ingyen adjátok” (Mát. 10,8)

Hogy beteljesedjen Isten Igéje, amely szerint: „A vakok látnak, és a sánták (és a bénák) járnak; a poklosok (vagyis leprások) megtisztulnak, és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangélium hirdettetik; És boldog, aki énbennem meg nem botránkozik (és meg nem botlik)” (Mát. 11,5-6)

Mát. 8,14 És [aztán betért, és] bemenvén Jézus a Péter házába, [észrevette és] látá, hogy annak napa [azaz: anyósa, hideglelésben] fekszik és lázas [és lázban ég].

Mát. 8,15 És illeté [és megérintette, megfogta] annak kezét, és elhagyta őt a láz [és a hideglelés]; és fölkele, és szolgála nékik^*

*Márk bizonyságtétele így hangzik: „És a zsinagógából azonnal kimenvén, a Simon és András házához menének Jakabbal és Jánossal együtt. A Simon napa (vagyis az anyósa) pedig hideglelésben (és lázasan) fekszik vala, és azonnal szólnak néki (vagyis Jézusnak) felőle.  És ő odamenvén, felemelé azt, annak kezét fogván (talpra állította); és elhagyá azt a hideglelés (és a láz) azonnal, és szolgál vala nékik” (Márk. 1,29-31)

Lukács is bizonyságot tesz a történtekről: „Azután a zsinagógából eltávozván, a Simon házába méne. A Simon napa pedig nagy hideglelésben feküdt (vagyis anyósát magas láz gyötörte, és szóltak az érdekében Jézusnak), és könyörögtek neki érette. És Jézus mellé állván (és fölébe hajolva), megdorgálá a hideglelést (és ráparancsolt a lázra), és az (a láz) elhagyá őt (vagyis az asszonyt); és ő azonnal felkelvén, szolgála nékik” (Luk. 4,38-39)

Mát. 8,16 Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngőst [vagyis sok démontól megszállottat, démonizáltat, akikben gonosz szellem volt], és egy szóval [egy logosszal=igével] kiűzé a tisztátalan [gonosz] szellemeket, és meggyógyít vala minden beteget [akik gonoszul szenvedtek.  Akik szerencsétlenül, nyomorúságosan, rosszul voltak].   

Mát. 8,17 Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott [vagyis az Ézsaiás prófétán át szólt ige], így szólván: Ő vette el [és Ő viselte, mert Magára vette, és hordozta, így távolította el, és szüntette meg] a mi erőtlenségünket [gyengélkedéseinket, gyengeségeinket, és bajainkat], és ő hordozta^* (el) a mi betegségünket [fájdalmainkat, nyavalyáinkat, csapásainkat]. »Itt a görög szöveg mondanivalója: betegségeinket Ő vette le rólunk«^**

*Hordozta (basztadzó): hord, cipel; eltávolít, elvisz.

**Márk bizonyságtétele így hangzik: „Estefelé pedig, amikor leszállt a nap, mind Őhozzá vivék a betegeseket [a gonoszul, súlyosan, nyomorúságosan beteg, fájdalmasan rosszul lévőket] és az ördöngösöket [a gonosz szellemtől megszállottakat, vagyis a démonizáltakat]. És az egész város oda gyűlt vala az ajtó elé [és ott tolongott az ajtó előtt]. És meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségekben [nyavalyákban, bajokban, fogyatékosságban, rosszullétben, és akiknek krónikus jellegű fizikai rendellenesség volt a szervezetükben. És bármilyen ártalom, baj, panaszuk volt, és akik gyötrő, kínos betegségekben] sínylődnek [gyötrődtek és gonoszul szenvedtek] vala. és sok ördögöt [sok gonosz szellemet, vagyis démont] kiűze [és kihajított, kidobott]. és nem hagyja [és nem engedte] vala szólni [még szóhoz sem engedte jutni, és beszélni] az ördögöket [a gonosz szellemeket, vagyis démonokat], mivelhogy Őt (fel)ismerték” (Márk. 1,32-34)

Lukács így írja le a történetet: „Napnyugtakor mindenki hozzávitte a különféle bajokban szenvedő betegét; ő pedig mindegyikükre rátette a kezét, és meggyógyította őket. Sokakból pedig ördögök (gonosz szellemek, démonok) is mentek ki, kiáltozván és mondván: Te vagy ama Krisztus, az Isten Fia! De ő megdorgálván, nem engedi őket szólani, mivelhogy tudták, hogy ő a Krisztus” (Luk. 4,40-41)

Az Úr Jézus nem csak szavakkal hirdette Isten országát, hanem bemutatta, hogy ez mit jelent az emberek életében: „És körüljárja (és bejárta) vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten (vagyis a mennyek) országának evangéliumát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtlenséget a nép között” (Mát. 9,35)

„És elterjede az ő híre egész Siriában: és hozzávivék mindazokat, akik rosszul [szerencsétlenül, nyomorúságosan] valának [és minden szenvedőt]. A különféle betegségekben [és súlyos nyavalyákban] és kínokban [és gyötrelmekben] sínylődőket [akiket különféle betegségek és bajok gyötörtek, és a fájdalmas bajokban szenvedőket], ördöngösöket [ördögtől, vagyis démonoktól) megszállottakat, a démonizáltakat, az epilepsziásokat, és a], holdkórosokat és gutaütötteket [a bénákat, és az inaszakadtakat]; és meggyógyítja vala őket. És nagy sokaság [nagy tömeg] követé őt [és szegődött nyomába, és csatlakozott hozzá, és csapatostul kísérték] Galileából és a Tízvárosból [vagyis a pogány Dekapoliszból] és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról [való tartományokból]” (Mát. 4,24-25)

„És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magukkal sántákat (és bénákat), vakokat, némákat, csonkákat (és nyomorékokat) és sok egyebeket (és sok más beteget), és odahelyezték (oda tették) őket a Jézus lábai elé; és (Ő) meggyógyítá őket” (Mát. 15,30)

 Mert az emberek pedig – hallva és látva a csodákat – özönlöttek Hozzá: „És kimenvén Jézus, láta nagy sokaságot, és megszáná őket, és azoknak betegeit meggyógyítá” (Mát. 14,14)

Márk írása szerinti Evangélium bizonyságtétele így hangzik: „És (Jézus) prédikál vala [hirdette az igét] azoknak zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket [vagyis démonokat] űz [és kihaj(í)t, kidob] vala” (Márk. 1,39)

 „És megmondá tanítványainak, hogy egy kis hajót tartsanak néki készen, a sokaság miatt, hogy ne szorongassák őt (és ne tolongjanak körülötte). Mert sokakat (sok embert) meggyógyított, úgy hogy akiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék (hogy megérinthessék) őt. A tisztátalan szellemek is, mikor meglátták vala őt, leborulának előtte, és (így) kiáltanak, mondván: Te vagy az Istennek a Fia. Ő pedig erősen fenyegeti vala őket, (és erélyesen megtiltotta nekik), hogy őt ki ne jelentsék (nehogy felfedjék kilétét)” (Márk. 3,9-12)

„És (némelyek) azt az egész környéket befutván, kezdék a betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, amerre hallják vala, hogy ő ott van (és ahol hallomásuk szerint éppen tartózkodott). És ahová bemegy vala a falvakba vagy városokba, vagy majorokba (és településekre), a betegeket letevék a piacokon (és tereken), és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék (és érinthessék). És valahányan csak illeték (és megérintették, meg is), gyógyulnak” (Márk. 6,55-56)

 „Jézus pedig (elvonult, és) elméne tanítványaival a tenger mellé; és nagy sokaság követé őt Galileából és Júdeából, És Jeruzsálemből és Idumeából és a Jordánon túlról; és a Tírus és a Sidon környékiek is, amikor hallották, hogy miket mivel vala (hogy milyen nagy dolgokat visz véghez), nagy sokasággal jövének ő hozzá” (Márk. 3,7-8)

„És alámenvén ővelük, megálla a síkságon (egy sík helyen), és (vele együtt) az ő tanítványainak serege (és nagy sokasága) és a népnek nagy sokasága (nagy néptömeg) egész Júdeából és Jeruzsálemből és Tírusnak és Sídonnak tengermelléki határából, akik jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak betegségeikből. És akik tisztátalan szellemektől gyötrettek, meggyógyulnak. És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni (és megérinteni): mert erő származék (és áradt ki) belőle, és mindeneket meggyógyíta” (Luk. 6,17-19)

Erről tesz bizonyságot az apostol is: „A názáreti Jézust felkente az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele” (Csel. 10,38)

Mindenki Hozzá ment, kivéve azokat, akik „ismerik” az Írásokat: „Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebub van vele (és benne), és: Az ördögök fejedelme által (annak segítségével) űzi ki az ördögöket” (Márk. 3,22)

Az Úr Jézus a tanítványainak azt is kijelenti, hogy ez az evangélium lesz a jele annak, hogy befejeződött ez a világkorszak: „És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég (Mát. 24,14)

És beteljesítette az Ézsaiáson keresztül hangzó próféciát, amely így hangzik: „… a mi betegségeinket (Ő) viselte, a mi fájdalmainkat hordozta (és eltávolította). Mi meg azt (hittük, és azt) gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta (hogy Istentől ostoroztatik, verettetik és kínoztatik). Pedig a mi vétkeink (hamartia: a mi céltévesztésünk) miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ésa. 53,4-5)

Péter apostol is idézi a próféciát, ezzel bizonyságot téve arról, hogy azt az Úr Jézus beteljesítette: „Aki a mi bűneinket (a mi vétkeinket) maga vitte fel (hús)testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván (mi a vétkekre ne legyünk kaphatók). Az igazságnak (és az igazságosságnak) éljünk (és igaz életet éljünk): akinek sebeivel gyógyultatok meg, (lettetek teljesen éppé, véres zúzódásai gyógyítottak meg titeket). (és az ő sajgó sebei által gyógyultatok meg)” (1Pét 2:24)

 És az Úr Jézus beteljesítette Ézsaiásnak ezt a próféciáját is a Messiás (a Felkent) küldetéséről: „Az Úr Isten Szelleme van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást (és szabadon bocsátást). Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót. Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!” (Ésa. 61,1-3)

„És nem mondja (többé) a lakos (Sion lakója = a messze sugárzó emlékmű; jel = a diadalmas gyülekezet): (hogy) beteg vagyok! A nép, amely benne lakozik, bűnbocsánatot nyer” (Ésa. 33,24)

Mert Ő az: „Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. Aki megváltja életedet a koporsótól (és a sírtól); kegyelemmel (szeretettel) és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt. 103,3-4)

Mát. 8,18 Látván pedig Jézus a nagy sokaságot [a nagy tömeget] maga körül, [úgy rendelkezett, és] parancsolá, hogy menjenek [és keljenek át a tó] a túlsó partjára^*

*Márk bizonyságtétele így hangzik: „Azután monda nékik azon a napon, amint este lőn: Menjünk át a túlsó partra. Elbocsátván azért a sokaságot, elvivék őt, úgy amint (éppen) a hajóban vala…” (Márk. 4,35-36)

Lukács írása szerinti Evangélium hírt ad arról, hogy az Úr Jézus többször is átkelt hajón a túlsó partra: „Lőn (történt) pedig egy napon, hogy beméne (vagyis beszállt) a hajóba ő és az ő tanítványai; és monda nékik: Menjünk (át) a tónak túlsó partjára. És elindulnak” (Luk. 8,22)

Mát. 8,19 És [ekkor azonban] hozzámenvén [és elé járul] egy írástudó [egy törvénytanító, törvénymagyarázó, és], monda néki: Mester [vagyis tanító], követlek téged, akárhova mégy.

Mát. 8,20 És monda néki Jézus: A rókáknak vagyon barlangjuk [vagy odújuk, és vackuk] és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani^*

*Az Úr Jézus egy próféciára utal válaszában, egyben kijelentve azt is, hogy ki Ő, hiszen nem volt „hajléktalan”: Mert: „… odahagyva Názáretet, elméne és lakozék (és letelepedett) a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Nafthali határain (a Zebulon és Nafthali területén)” (Mát. 4,13)

Viszont a prófécia így szól Róla: „Izráel reménysége, megszabadítója a nyomorúság idején! Miért vagy e földön úgy, mint valami jövevény, és mint valami utas, aki (csak) éjjeli szállásra tér be (vándorként)? Miért vagy olyan, mint a megriasztott férfi (és mint a riadt ember, mint akit megbénít a félelem); mint a vitéz (és mint az olyan férfi), aki nem tud segíteni? Hiszen te közöttünk vagy, Uram (JHVH=Jehova), és mi a te nevedről neveztetünk; ne hagyj el minket!” (Jer. 14,8-9)

Mát. 8,21 Egy másik pedig az ő tanítványai közül monda néki: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat [vagyis az apámat].

Mát. 8,22 Jézus pedig monda néki: [te csak] Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat^*

*A Lukács írása szerinti Evangélium, további részletekkel egészíti ki a történetet: „Lőn pedig, mikor menének, valaki monda néki az úton: Követlek téged Uram, valahová (és akárhova) mégy! És monda néki Jézus: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs fejét hová lehajtania. Monda pedig másnak: Kövess engem. Az pedig (ezt kérte, és) monda: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat. Monda pedig néki Jézus: Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát. Monda pedig más is: Követlek téged Uram; de előbb engedd meg nékem, hogy búcsút vegyek azoktól, akik az én házamban vannak (a házam népétől). És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára” (Luk. 9,57-62)

Mát. 8,23 És mikor a hajóra szállt vala [vagyis beszállt a bárkába], követék őt az ő tanítványai.

Mát. 8,24 És ímé nagy háborgás lőn [és heves vihar, és nagy rengés támadt] a tengeren [vagy a tavon], annyira, hogy a hajót [vagy a bárkát már-már] elborítják vala a hullámok; ő pedig [ő azonban] aluszik [mert lepihent, és szunnyadott] vala.

Mát. 8,25 És az ő tanítványai hozzámenvén, felköltik [felébresztették] őt, mondván: Uram [Urunk], ments [és tarts] meg minket; mert elveszünk [mert mindjárt elpusztulunk, és meghalunk]^*

*Már Dávid így prófétál: „De az Úrhoz kiáltanak az ő szorultságukban (az ő nyomorúságukban), és sanyarúságukból kivezeti őket (és kiszabadította őket szorult helyzetükből). (lecsendesítette, és) megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok (és elcsitultak a hullámok). És örülnek, hogy lecsillapodtak vala (amikor azok elsimultak), és a kívánt kikötőbe vezette őket. (Zsolt. 107,28-30)

„Serkenj fel! Miért alszol Uram?! (ébredj, és) kelj fel, ne vess (és ne taszíts) el minket örökké (és végképp)!” „Kelj fel, Uram (lépj elő), haragodban, emelkedjél fel ellenségeim dühe ellen (szállj szembe dühös ellenségeimmel); serkenj (és kelj) fel mellettem, te, aki parancsoltál ítéletet (szolgáltass igazságot nekem)!” (Zsolt. 44,24; 7,7)

Hiszen Te vagy: „Aki hegyeket hoztál létre erőddel, és hatalmat öltöttél magadra; Aki lecsillapítottad a tengerek zúgását, és hullámaik zúgását, a nemzetek háborgását” (Zsolt. 65,7-8)

Hát: „Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged. Te uralkodol a tengernek kevélységén (a dühöngő tengeren); mikor az ő habjai felemelkednek (ha hullámai tornyosulnak), te csendesíted le azokat” (Zsolt. 89,9-10)

Pál apostol ismerve az Urat, így bátorítja a mindenkori hívőket: „Semmi felől (és semmiért) ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal (és mindenkor) hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat (kéréseiteket) az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,6-7)

Mát. 8,26 És monda nékik: Mit féltek [miért vagytok ilyen félénkek, bátortalanok, gyávák], óh kicsinyhitűek? [milyen kevés a hitetek] Ekkor fölkelvén [azután felállt], megdorgálá [ráparancsolt és megfedi] a szeleket és a tengert [vagy a tavat], és lőn nagy csendesség [és nagy nyugalom támadt, és teljes szélcsend lett].

Mát. 8,27 Az emberek pedig elcsodálkoznak [és megdöbbentek, és elámultak], mondván: Kicsoda ez [honnan való ő], hogy mind a szelek, mind a tenger [vagyis a tó] engednek [és engedelmeskednek] néki^*

*Márk írása szerinti Evangélium így ad hírt a történtekről: „Azután monda nékik (ugyan)azon a napon, amint este lőn: Menjünk át a túlsó partra. Elbocsátván azért a sokaságot, elvivék őt (magukkal), úgy amint (és ahogy éppen) a hajóban vala; de más hajók is valának vele (vagyis a nyomában). Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék. Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon (vagyis a vánkoson) aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk? És felkelvén (ráparancsolt, és) megdorgálá a szelet, és (azt) monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél(vihar), és lőn nagy csendesség. És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek (miért féltek ennyire)? Hogy van, hogy nincsen hitetek? És megfélemlének nagy félelemmel (mert nagy félelem fogta el őket), és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek (vagyis engedelmeskednek) néki?” (Márk. 4,35-41)

Lukács is bizonyságot tesz a történtekről: „Lőn (történt) pedig egy napon, hogy beméne a hajóba (vagyis hajóra szállt) ő (Jézus) és az ő tanítványai; és monda nékik: Menjünk a tónak túlsó partjára. És elindulnak. De hajózásuk közben elszenderedék (és ő elaludt); és (ekkor) szélvész (vagyis szélvihar) csapott le a tóra, és (a hajó kezdett vízzel megtelni, és) megmerülnek, és veszedelemben valának (úgyhogy veszélyben forogtak). És (ekkor) hozzá menvén, felköltik (vagyis felébresztették) őt mondván: Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felserkenvén (felkelt), megdorgálá a szelet és a víznek habjait (és ráparancsolt a hullámokra mire azok lecsillapodtak); és megszünének, és lőn csendesség. És monda nékik: Hol van a ti hitetek? És (ők pedig) félelemmel (megrettenve) csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Ugyan ki ez, hogy a szeleknek is, a víznek is parancsol, és (azok) engednek (és engedelmeskednek) néki?” (Luk. 8,22-25)

Mát. 8,28 És amikor eljutott [átért] vala a túlsó partra, a Gadarénusok tartományába [azaz: földjére], két ördöngős [két démontól megszállott, vagyis démonizált] ment eléje [vagyis jött szembe vele, és közeledett felé]. A sírboltokból kijövén, igen [és rendkívül, és roppant] kegyetlenek [és veszélyesek, mert dühöngő őrültek voltak], annyira, hogy senki sem mer [senki sem tudott miattuk] vala elmenni [és végigmenni, és közlekedni] azon az úton.

Mát. 8,29 És ímé [egyszer csak] kiáltanak [vagyis felkiáltottak, rikoltottak, sikítottak, felordítottak]: mondván Mi közünk te veled [és mi dolgunk van nekünk egymással, mit akarsz tőlünk, mi bajod velünk] Jézus, Istennek fia? Azért jöttél ide, hogy [a kijelölt, az elrendelt] idő előtt meggyötörj minket? [és megkínozz bennünket].

Mát. 8,30 Tőlük [messze] távol pedig egy nagy disznónyáj [egy disznócsürhe; egy disznókonda] legelészik [és turkált] vala.

Mát. 8,31 Az ördögök [a démonok, vagyis a gonosz szellemek] pedig [esengve] kérik [és kérlelték] vala őt [és könyörögtek neki] mondván: Ha kiűzesz minket, engedd meg nékünk, hogy ama disznónyájba [disznócsürhébe] mehessünk [és küldj a disznókondába]!

Mát. 8,32 És monda nékik: Menjetek [és takarodjatok]. Azok pedig kimenvén [előjöttek, és kijöttek az emberekből, és] (bele)menének  a disznónyájba [és megszállták a sertéseket]: és ímé az egész disznónyáj [vagyis az egész konda, az egész csürhe] a meredekről [a lejtőről] a tengerbe rohant [és lezúdult], és oda vesze [mert beleveszett, belefulladt] a vízben [s elpusztultak a hullámok között].

Mát. 8,33 A pásztorok [vagyis a kondások, a kanászok]

pedig elfutnak [elmenekültek], és bemenvén [beszaladtak] a városba hírré adnak [és elhíreszteltek] mindent, azokat is, amik [a szemük láttára történtek] az ördöngösökkel [vagyis a démonoktól megszállottakkal, a démonizáltakkal] történtek vala [vagyis azokkal az emberekkel, akikben gonosz szellemek voltak].

Mát. 8,34 És ímé [ekkor] az egész város kiméne Jézus elébe [hogy Jézussal találkozzék, és hogy lássa Jézust]; és mihelyt meglátták, kérék őt, hogy távozzék [és menjen máshová] az ő határukból [s hagyja el a környéküket]^*

*Márk bizonyságtétele így hangzik: „És (azután) menének a tenger túlsó partjára, a Gadarénusok földére. És amint a hajóból kiméne (és kiszállt, egyszer csak szembejött vele, és), azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, akiben tisztátalan szellem (vagyis aki egy tisztátalan szellemtől megszállott) volt, Akinek lakása a sírboltokban vala; és már láncokkal sem bírta őt senki sem lekötni (és megkötözni). Mert sokszor megkötözték őt békókkal (és már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel) és láncokkal, de ő a láncokat szétszaggatta, és a békókat (a bilincseket pedig) összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni. És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt (és tartózkodott), kiáltozva és magát kövekkel vagdosva. Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borult (vagyis leborult előtte), És (hangosan felkiáltott, és) fennhangon kiáltva  monda: Mi közöm nékem te veled (Tehozzád) Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz (és ne gyötörj) engem. Mert (Jézus ugyanis) ezt mondja vala néki: Eredj (és menj) ki, tisztátalan szellem, ez emberből. És (meg)kérdezé tőle: Mi a neved? És (az így) felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk. És igen (nagyon) kéré őt, hogy ne küldje (és ne űzze) el őket arról a vidékről. Vala pedig ott a hegynél (vagyis a hegyoldalban) egy nagy disznónyáj, amely legel vala. És (ezért) az ördögök (a tisztátalan szellemek) kérik vala őt mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba (hadd) menjünk be(léjük). És Jézus azonnal megengedé nékik. A tisztátalan szellemek pedig kijövén, bemenének (és beköltöztek) a disznókba; és a nyáj a meredekről a tengerbe rohant. Valának pedig mintegy kétezren; és belefúlnak a tengerbe. Akik pedig őrzik (és legeltették) vala a disznókat, elfutnak, és hírt vivének a városba és a (környező) falvakba. És (erre az emberek) kimenének, hogy lássák, mi az, ami történt. És menének Jézushoz (és amikor közelébe értek), és láták, hogy az ördöngős (vagyis a megszállott) ott ül, fel van öltözködve, és eszénél van, az, akiben a légió volt; és megfélemlének (és félelem fogta el őket). Akik pedig látták, elbeszélék (és elmondták) nékik, hogy mi történt vala az ördöngőssel (a megszállottal), és a disznókkal. És (ekkor) kezdék kérni őt (vagyis Jézust), hogy távozzék el az ő határukból. Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngős (a volt megszállott) kéré őt, hogy vele lehessen (és mellette maradhasson). De Jézus nem engedi meg néki (ezt), hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg (és vidd hírül) nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült (meg) rajtad. El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett (és milyen nagy jót tett) vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkoznak” (Márk. 5,1-20)

Lukács is hírt ad a történtekről, további részleteket közölve: „És eveznek a Gadarénusok tartományaiba, mely Galileával átellenben van (Galileával átellenben fekszik). És mikor ő (partra szállt, és) kiment a földre, jöve elébe (vagyis szembejött vele) a városból, (a város felől) egy ember, kiben ördögök (azaz tisztátalan szellemek) voltak sok időtől fogva, sem ruhába nem öltözött (és már régóta nem vett magára ruhát), sem házban nem lakott, hanem a sírboltokban. És mikor meglátta Jézust, felkiálta és lábai elé esék néki (és leborult eléje), és fennszóval (és hangosan ezt) monda: Mi közöm van nékem te veled (Tehozzád) Jézus, felséges (és magasságos) Istennek Fia? Kérlek téged, ne gyötörj engem. Mert (ugyanis) azt parancsolá annak a tisztátalan szellemnek, hogy menjen ki (ebből) az emberből. Mert (mivel az régóta tartotta megszállva) gyakran elragadá őt: annakokáért láncokkal és békókkal (vagyis bilincsekkel) megkötözve őriztették; de a kötelékeket elszaggatván, az ördögtől (a gonosz szellemtől) a pusztákba hajtatik. Megkérdé pedig őt Jézus, mondván: Mi a neved? És ő monda: Légió; mert sok ördög (sok gonosz szellem) ment vala (és költözött) bele. És (ezek nagyon) kérék őt, hogy ne parancsolja nékik, hogy a mélységbe menjenek (és ne parancsolja őket vissza az alvilágba). Vala pedig ott egy nagy disznónyáj, legelészve a hegyen; és kérék őt (a gonosz szellemek), hogy engedje meg nékik, hogy azokba menjenek. És (Ő pedig) megengedé nékik. És minekutána kimentek az ördögök (vagyis a gonosz szellemek) az emberből, bemenének a disznókba; és a disznónyáj a meredekről a tóba rohant, és megfulladt. A pásztorok pedig látván mi történt, elfutnak, és elmenvén, hírré adák a városban és a falukban. Kimenének azért (az emberek) megnézni mi történt; és menének (és amikor odaértek) Jézushoz, és (ott) ülve találák az embert, kiből az ördögök (vagyis a gonosz szellemek) kimentek, felöltözve és eszénél (és ép elmével), a Jézus lábainál; és megfélemlének (és megrettentek). Elbeszélék pedig nékik azok is, akik látták, mi módon szabadult meg az ördöngős (vagyis a megszállott). És (ekkor) kéré őt a Gadarénusok körül való tartományok egész sokasága (vagyis Gadara vidékének egész népe), hogy ő közülük menjen (és távozzon) el, mert felette igen félnek vala (és mert nagy félelem lett úrrá rajtuk): ő (Jézus) pedig (ekkor hajóra szállt és) beülvén a hajóba, visszatért. Arra kéré pedig őt az az ember, akiből az ördögök (vagyis a gonosz szellemek) kimentek, hogy ő vele lehessen (és hogy vele maradhasson); de Jézus elbocsátá (és elküldte) őt, (ezt) mondván (neki): Térj vissza házadhoz (és térj haza), és beszéld el, mely nagy dolgokat (és mit) tett az Isten veled. Elméne azért, hirdetvén az egész városban, mely nagy dolgokat cselekedett (és milyen nagy jót tett) Jézus ő vele” (Luk. 8,26-39)